Viaszszoborba öntött ralibajnok

Loeb viaszszobrot kapott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sébastien Loeb nem csak a bajnoki címek tekintetében rekorder: ő az első ralipilóta, akinek szobrot állítottak a párizsi Musée Grévinben.

A hétszeres - és ezzel rekordernek számító - rali világbajnok, Sébastien Loeb különös eseményen vett részt a napokban: saját szobrát leplezte le Párizsban. A műalkotás azonban nem kőből vagy fémből, hanem viaszból készült, és nem a francia főváros valamelyik elegáns utcáján látható, hanem a híres panoptikumban, a Musée Grévinben. Loeb karrierje még a profi pilóták között is egyedülállónak mondható, így igazából nem érdemes azon csodálkozni, hogy a ralisok közül elsőként neki biztosítanak helyet a gyűjteményben. A szobrot Stéphane Barret készítette, a tőle megszokott aprólékossággal: minden arcvonást hosszasan tanulmányozott, és olyan apróságokra is figyelt, mint a szem árnyalata, vagy éppen a haj jellegzetessége.

Az, hogy szobor készült rólam a Grévin Múzeumban, bizonyos értelemben a pályám megkoronázása. - nyilatkozta Loeb


A szobor leleplezésén részt vett a pilóta legszűkebb családi köre, így szülei és felesége is, de természetesen nem hiányoztak a Citroën vezérkarának tagjai sem. Elsőként a Musée Grévin igazgatója, Béatrice de Reynies köszöntötte Loeb-öt, majd Bernard Pivot, a Grévin Akadémia elnöke, valamint Gérard Holtz, az elismert francia sportújságíró méltatta a versenyző eddigi pályafutását. A beszédek, köszöntők után egy filmet tekinthettek meg a résztvevők, amely bepillantást engedett a kulisszák mögé, a rali csodálatos, de kemény világába. A hat hónap alatt elkészült viaszszoborról saját kezűleg Sébastien Loeb rántotta le a leplet, aki az első pillanatokban szinte megszólalni sem tudott a meglepetéstől, olyan jól sikerült a másolat.
Mivel a raliversenyző szobra a Musée Grévin állandó kollekcióját gazdagítja, a látogatók mostantól bármikor megnézhetik, illetve lefotózhatják azt. Talán mondani sem kell, hogy Loeb hasonmása is úgy került kiállításra, ahogy a tévéből és a pálya mellől ismerik a rajongók: overallban.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?