Gyerekvédelem gumival

Magyar Autóklub – Michelin Hungária Együttműködés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Együttműködésben a Magyar Autóklub és a Michelin Hungária a biztonságosabb közlekedésért, a gyermekek védelméért.


A friss együttműködés keretében az abroncsgyártó vállalat, azaz a Michelin szakmai anyagokkal, oktatással segíti a Magyar Autóklub tevékenységét és támogatja az autóklub hazai közlekedésbiztonsági programját. A „Biztonságosan közlekedni egy életúton” program idén az egész ország területén, összesen 26 helyszínen várja az általános iskolásokat játékos feladatokkal, melyek révén a biztonságos közlekedés iránti fogékonyságuk fejlődik, ismereteik gazdagodnak. A program egyedi feladatokkal fejleszti a KRESZ ismereteket, a kerékpározási készségeket és a tudatosabb, körültekintőbb közlekedési magatartást.
A közlekedés biztonságát az együttműködő szervezetek közös ügynek tekintik, abroncsgyártóként a Michelin kiemelt fontossággal kezeli és ezen a területen világszerte aktív tevékenységet folytat, 2011. május 11. óta pedig a „Cselekvések évtizede” elnevezésű, globális ENSZ program keretein belül erősítette meg a vállalatcsoport közlekedésbiztonság iránti elkötelezettségét.
Magyarországon a több ezer „Vigyázz Gyerekek!” közlekedési táblával, az évente ismétlődő „Levegőt az abroncsba!” akciókkal, az idén először megrendezett Michelin Bringafesztivállal, valamint a közlekedés biztonságáért tevékenykedő fontos szereplőkkel kialakított partnerségek révén járul hozzá a közúti közlekedők biztonságához a Michelin. A Magyar Autóklubbal kialakított partnerség pedig immár szintén fontos része ennek a tevékenységnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?