Elérhető szupergép: Alfa 4C bérautóként

Magyarország legmenőbb bérautója: Alfa 4C az Avis flottájában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vett egy autót az Avis autókölcsönző, majd összeverbuválta az újságírókat, hogy hajtsuk meg, próbáljuk ki. Nem Astra volt, hanem Alfa 4C.


Természetes, hogy új autójára mindenki büszke, az viszont egyáltalán nem, hogy szinte bárkinek odaadja azt. Az Avis autókölcsönző pedig ezt teszi, legkülönlegesebb autóját ráadásul elsőként a rettegett újságíróknak ajánlotta próbára. Tette ezt azért, mert a hazánkban 400-450 autós, állandóan változó flottájával a harmadik legjelentősebbnek, világszintű hálózatával pedig globálisan a második legnagyobbnak számító autókölcsönző épp azt kívánja hangsúlyozni, hogy a komoly bérbeadók között sem csak a kiszolgálás színvonala különbözhet, ők egy kicsit nyitni kívánnak a tucatautóktól az egzotikusabbak felé. Az Opel Astrákon túl különlegesebb autókat is kínálnak, elsőként került például kecskeméti Mercedes CLA a flottájukba. Most viszont nem a magyar német kupészedán, hanem az olasz Alfa 4C a szenzáció. Ennek egy példányával bővült az Avis flottája, ezt lehetett kipróbálni a minap, ez próbálható ki csaknem mindenki számára október 1-jétől.
Hirdetés

A nem csupán az Avis 4C bérautójának, hanem egyben a 4C hazai sajtódebütálásának számító eseményen Haraszti Gézától, az Avis Autókölcsönző ügyvezető igazgatójától megtudhattuk, hogy ők - szemben egyéb egzotikusabb modelleket kínáló kisebb cégekkel - nem kívánnak extra profitot termelni a 4C-ből. Napidíja 95 300 Ft, egy teljes hónapra 1 015 900 forintért vihető el. Nem kell félteni az Avist, vélhetően bukni sem fognak ezen az autón, ám a kuncsaft is jól járhat, a 4C varázslatos jármű, olyan, amit nem csak birtokolni, csupán egyszer kipróbálni is nagy élmény. Gondoljanak csak bele, 95 300 Ft, 24 órára, ha sikerül összeszervezni a barátokat, 6 óra 23 825 forint. Ja nem, a bérautó nem adható át, a 4C bérléséhez ráadásul 5 éves jogsi, 30 év feletti életkor, na meg egymilliós kaució is szükséges. A napidíj pedig csak 300 kilométeres használatot engedélyez, utána 254 forintba kerül minden egyes kilométer. Ha abszolút értékben nem is szerény a 4C bérleti díja, a hasonló élményeket adó autókéhoz mérten az. Ferrari F 430, Maserati GT S egyaránt 3 millió forintos kaucióval, napi 419 000 forintért bérelhető. Ahhoz képest a 4C olcsón megkapható.
Alfa Romeo 4C - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség (tükrökkel) [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
3989 2090 1183 2380 110

Megéri? Ahhoz képest mindenképp, hogy milyen értékvesztése van egy újonnan 16,4 millió forintos 4C-nek. Megvenni pedig további szempontokból is komoly luxus a napi szaladgálósnak csak igen erős kompromisszumokkal használható gépet. Jobb az időszakos bérlés. És a 4C tényleg olyan autó, amit érdemes kipróbálni, olyan, amit jó megismerni. Az Alfák Alfája, az Alfa jelenlegi kínálatának legérdekesebb, legértékesebb tagja – mondjuk nincs nehéz dolga a MiTo és a Giulietta között. Tavaly nyáron alaposan bemutattuk, de azért ismételjünk egy kicsit: hossza nem egész 4 méter, rövidebb egy Opel Corsánál, tömege viszont elképesztően szerény, mindösszesen 895 kilogramm. Karosszériaváza karbonszálas, a teljes teherviselő és egyben védelmi funkciót is betöltő elem 65 kilogrammos, s még mielőtt pályára hajthattunk volna, megtudtuk, hogy az Alfa csak a saját „flying doctor” fedőnevű szakemberével bevizsgáltatott sérült elemeket javíttatja, baleset esetén a 4C könnyedén lesz gazdasági totálkáros. A karosszéria külső és belső paneljei könnyű és kemény kompozit műanyagok, az acélhoz mérten 20%-os tömegcsökkentéssel.
Alfa Romeo 4C - műszaki adatok
Motor benzines turbó
Hengerűrtartalom (cm3) 1742
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat TCT automatikus/6
Teljesítmény [LE (1/min] 240 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 350 (2100-4000)
Végsebesség (km/h) 258
Gyorsulás (0-100 km/h, s) 4,5
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 9,8/5,0/6,8
CO2-kibocsátás (g/km) 157
Saját tömeg (kg) 895
A 4C motorjáról nem csak azt kell tudni, hogy az utastér mögé, a hátsó tengely elé kerül, s ad szinte tökéletes tömegeloszlást, a középmotor mindössze 1,75 literes, a Giulietta Quadrifoglio Verde csúcsváltozatában is dolgozó turbós, közvetlen befecskendezésű, folyamatosan változó szívó- és kipufogószelep vezérlésű, optimalizált örvénylésű benzines. 240 lóerővel és alacsonyan ébredő 350 Nm nyomatékkal. De talán nem is ez a lényeg, hanem a hangja (amiből valamicskét mutat a fenti felvétel, ám nem azt, amit bent, menet közben hallunk), illetve az, hogy a 6 sebességes száraz duplakuplungos, a kormánykerék mögül is kapcsolható váltó elektronikusan vezérelt önzáró differenciálművön keresztül hajt. A 4C-t nem is mosolyt, vigyort fakasztó élmény vezetni. A közvetlenség érdekében kormányműve szervo nélküli, igaz, talán jobb lenne egy hangyányit szűkebb áttételű, a parkoláskori tekerhetőséghez nyilván már rásegítést igénylő kormánymű.
De a 4C-ben fölösleges a hibákat keresni, nem autóként, hanem játékszerként kell tekinteni. Segítség benne, hogy a váltást megoldja, nem is rosszul, hanem villámgyorsan, visszaváltáskor libabőröztető hanggal járó gázfröccsel. Élményekkel, élettel teli, egyben majdnem olyan kemény, mint egy pályaautó, hiszen tömeg/teljesítmény aránya mindössze 3,73 kg/LE, 100 km/órára 4,5 másodperc alatt gyorsul. Itthon kihasználhatatlan, de 258 km/órás végsebességű. Oldalgyorsulásban 1,1, lassulásban 1,25 g erőhatást adhat. Ezek bizony már elég kegyetlenek, sofőrként persze jók! Ennél sokkalta komolyabb és drágább gépek tudnak csak hasonlókat. A 4C pedig közben egy kvázi józan autó, egy közepesen felszerelt prémium nagyautó áráért, szinte kisautós, 6,8 l/100 km gyári vegyes fogyasztási értékkel. A valóságban persze aligha lesz ember, aki ilyesmit hoz majd vele. Valljuk be azt is, hogy olcsónak sem nevezhető, de napi-/havidíja még akár emészthető, kifizethető lehet. Ilyen közel talán még sosem volt egzotikus autó az átlagpolgárhoz, mint most az Avis által.
Siessen, aki még idén ki akarja próbálni, 205/45 R17-es első és 235/40 R18-as hátsó méretben ugyanis nem kíván téli gumit venni rá az Avis. Addig élvezhető a 4C, amíg száraz és langyos az idő, utána a garázsban a helye. Nem titok, hogy a bérautós cég vezetője is kipróbálta, s tapasztalta, hogy hihetetlenül szemeket vonzó. Meg persze most az újságírók hada is jól meghajtotta, s tapasztalta, hogy remek játékszer. Már benne van 2 ezer kilométer, ami a bérautók esetén is bejáratás utáni szintnek felel meg. A 4C az Avis tervei szerint tovább marad a flottában, mint egy tucatmodell. Míg azokat jellemezően kevesebb, mint egy év után cserélik, a 4C-t kevéssel két év és legfeljebb 50-60 ezer kilométer után kívánják majd „selejtezni”. Trükkösen akkor, amikor még éppen el lehet adni újszerű állapotúnak. Vélhetően használtan sem lesz gond az évente mindössze 3500 példányban készülő 4C értékesítése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?