A hét tapizása – ülőpróbán a Mercedes-AMG GT

Már itthon is kapható Mercedes AMG-GT, beülhettünk az álomautó erősebb változatába

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

510 lóerő, 3,8 másodperces gyorsulás és 45 milliós alapár. Még nem vezettük, de álló helyzetben is állat a legmenőbb Mercedes, az AMG-GT S.


Egy délután, a trolin ülve belestem a Kárpát utcai Mercedes kereskedés ablakán és akkor láttam meg Őt. Atya, gatya; itthon van már az AMG GT? A stuttgarti gyár decens prémiumtermékei között álló helyzetében is ordítva kirí ez a sárgaság. Egyszerűen muszáj volt kinyittatni és belekéredzkedni. Vajon mit tud a Mercedes legújabb sportkocsija, amit a Porsche 911 Turbo direkt ellenfelének szánnak? Már a száraz adatai és a kinézete külön is eladnák, az biztos. A Pappas Autó Magyarország pesti szalonjában ráadásul nem is az alapváltozat, hanem a még erősebb S kivitel áll a dobogón.
Hirdetés


A C190 gyári kódú Mercedes-AMG GT bár elsőre hasonlít a korábbi SLS AMG-re, de egy más autó. Bár a vázszerkezetét megörökölte tőle, de kisebb is nála és nem is szárnyas ajtós. A Mercedes tulajdonképpen egy kategóriával lejjebb pozicionálja újabb sportkocsiját, így csak a katalógushuszárokat zavarhatja, hogy gyengébb is az SLS-nél. A gyengeség persze itt egészen más dimenzióban mozog, hiszen egy legalább 462 lóerős kocsi 510 lóerősre felhúzott változatáról beszélünk.

Mercedes-AMG GT - méretek
Hosszúság [mm] 4546
Szélesség [mm] 1939
Magasság [mm] 1288
Tengelytáv [mm] 2630
Nyomtáv elöl/hátul [mm] 1680/1651



Beindítani sajnos most nem szabad, de körbejárni és nyálat csorgatni, azt igen. Beszippant ez a fényezés: fénytől függően narancsosan csillog, ha besüt a nap, aranylik. A sima metál és a különleges designo lakkozás akár 600 ezer forintos felára piszlicsáré tétel, hiszen az AMG solarbeam nevű fényezés 2,9 millió forintos felárat jelent. Te jó isten! Az egy jobb használt családi autó, vagy akár kettő ára. A fényképezőgép nyakpántját is alig merem csak hozzáérinteni.

Bár hibátlan a sportautó-hangulat, nem lehet elfelejteni, hogy ez egy Mercedes. A keret nélküli ajtók halk csapódása, az alcantarával bevont műszerfal hibátlan varrása akár az AMG GT S mellett kiállított E, vagy S-osztály sajátja is lehetne, illetve utóbbit akár hozzájuk is lehetne kérni. Nagyon meg vagyok szeppenve a mély sportülésekben, alig merem berakni a slusszkulcsot a helyére, ami nem az indítógomb környékén van, hanem a két ülés közötti fedeles rekeszben (persze nem is kellene oda betenni, zsebben hordva is engedélyezi az indítást). A fedél, ami egyben a karfa, önmagában is megér egy misét; a bőrre az AMG domború logója került.

A szalon napi munkáját nem akartam túl sokáig zavarni, így a kocsi fedélzeti rendszerében nem merültem el, csak nyugtáztam, hogy a Comand legújabb változata van benne, mint a többi mai Merciben. Persze az autó specifikus állítási lehetőségei nincsenek köszönőviszonyban mondjuk egy dízel B-osztályéval. Ez itt már egy nagyon más liga. Inkább kitárom a V8-ast rejtő hatalmas motorháztetőt, amit stuttgarti jó szokás szerint akár teljesen függőleges szervízállásba is lehet dönteni. 510 lóerőt és 650 newtonmétert rejt a motor a leghájtekebb kiszerelésben. A legszebb az egészben mégis, hogy az ABS vezérlőegysége ugyanúgy baloldalt kapott helyet, mint ahogy a magyar szemnek ismerősebb, huszonéves régi dízelekben is van.


Mercedes-AMG GT - műszaki adatok
[cellaigazitas="kozep"]AMG GT[/cella] [cellaigazitas="kozep"]AMG GT S[/cella]
Kivitel
Hengerűrtartalom [cm3] 3982
Hengerek/szelepek száma 8/32
Váltófajta/-fokozat 7 fokozatú duplakuplungos automata
Teljesítmény [LE (1/min)] 462(6000) 510(6250)
Nyomaték [Nm (1/min)] 600(1650-5000) 650(1750-4750)
Gyorsulás 0-100 km/h 4,0 3,8
Végsebesség [km/h] 304 310
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 12,2/7,6/9,3 12,5-12,2/7,9-7,8/9,6-9,4
CO2-kibocsátás [g/km] 216 224-219
Menetkész tömeg [kg] 1610 1645


Az AMG GT súlyelosztása közel tökéletes, 47:53 arányú, üres tömege legalább 1,5 tonna. A 462 lóerős alapkivitelhez is jár természetesen a mechanikus differenciálzár, amivel az erőleadás és a kanyarból kigyorsítás is élvezetesebb, harmonikusabb. Ez a sárga autó AMG GT S, így benne ráadásul elektronikusan vezérelt a sperr. Mindezek hatásáról egyelőre még csak elméletben tudnánk írni, de kaptunk egy ígértet, miszerint lesz alkalom, ahol kipróbálhatjuk az AMG GT-t. Addigra talán megtudjuk, mekkora a csomagtartója, mert nem mintha ennél a modellnél ez lenne a legfontosabb, de furcsa és vicces, hogy a Mercedes épp ezt az adatát nem tette még közzé. Addig is lehet nézegetni az itt elérhető konfigurátort. Az alapár 462 lóerővel 38,6; 510 lóerővel 44,9 millió forinttól indul, de az álmodozás persze ingyen van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?