Megvan a 7 döntős – közülük kerül ki egy, mint 2016 Év Autója

Márciusig hét nagyon erős versenyző meccselhet a 2016-os Év Autója díjért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az olvasók tippeltek, mi is megtettük tétjeinket, a nemzetközi zsűri végül döntött. Nagyon bölcsen, de a dolguk ezután sem lesz épp könnyű.


A 2016-os Év Autója díjra jelölt harmincöt idei új autóról alig pár napja írtunk. A legtöbbet már volt alkalmunk próbálni is, így egy kis esélylatolgatásba is bele mertünk menni. Most viszont már újra vannak terítve a kártyák, azaz megvan az a hét modell, amit huszonkét európai ország ötvennyolc szakújságírója beválasztott a díj döntőjébe. Az itthon csak Év Autójának nevezett díj az, amelyiket 1964-ben alapítottak a legfontosabb európai autós magazinok, ezzel a legrégebbi és egyben legrangosabb ma működő ilyen szakmai cím. A Car of the Year[/url], azaz a COTY díj tehát elsődlegesen Európára és az itt forgalmazott autókra fókuszál, szemben a Világ- és Nemzetközi Év Autója díjakkal.
Hirdetés



Most, hogy tisztáztuk, melyik év melyik autójáról és melyik díjáról is van szó, rátérhetünk a hét szerencsésre. Bizony, minden autótípus és gyártója nyer azzal, hogy ha egy ilyen listára felkerül. Igaz, hogy csak egynek kerülhet majd fel a büszke színes matrica a hátsó ablakába. Jó, ez utóbbit vagy tíz éve már nem (mindig) lépik meg a gyártók, de óriásplakáton, vagy más felületen azért ott a bizonyos színes, a díjat alapító hét nemzet zászlaját hordozó logó. A hét finalista viszont csak öt ország terméke. Az Audi, a BMW és az Opel, német, a Jaguar brit, a Mazda japán, a Skoda cseh, a Volvo meg svéd. Megint erős a német dominancia, de azért így is elég színes a hetes lista.

A 2016-os díjra négy hagyományos szedán pályázhat, igaz kettő, az Audi A4 és a Skoda Superb eladásiból rendes szelet jut majd a kombiváltozatoknak. Érdekes, hogy bár a harmincötös listán akadt jó pár crossover, a döntőbe egy sem jutott be - hiszen a Volvo XC90-est SUV-nak kategorizálja a gyártója és mi is. Két versenyző indul a középkategória prémium szegmenséből. Az Audi A4 és a Jaguar XE egymás direkt ellenfelei, a Skoda Superb presztízsét tekintve csak a liga alsóházában tanyázik, ha viszont a méret a lényeg, az új generáció ismét király. Sokkal olcsóbb és nagyobb is a vetélytársainál.

A piac farkastörvényei szerint a nálunk az eladási számok miatt jóval fontosabb kompaktok közül csak egy kocsi fért be a döntőbe, ez pedig az Opel Astra. Ha a funkciót, és az árat nézzük, akkor a Skoda Superbhez hasonlóan esélyes lehet, de nincs benne annyi innováció, mint például a 7-es BMW-ben. Az új bálna Bömösbe ugyanis annyi elektromos kütyüt és high tech megoldást gyömöszöltek be, hogy felsorolni is nehéz. Ugyanakkor a tömegét meg jól lefaragták, hála a többféle anyagot, köztük szénszál erősítésű plasztikot is hasznosító karosszériának.

A modern hókuszpókuszok viszont máig sem burjánoztak el a Mazda MX-5-ben - még jó! Persze, egyfelől azért ott a Skyactiv technológia, de a lényeg nem változott. Maradt a könnyű, de erős kasztni, az igényes futómű és az élmény szempontjából kihagyhatatlan hátsókerékhajtás. Hozzá képest például a Volvo XC90-esre lehetne mondani, hogy unalmas. De akinek szüksége van egy elegáns prémiumautóra, egy könnyű terepen elboldoguló összkerekesre, egy akár hétüléses családi autóra, ráadásul minderre egyben, annak lehet a nagy Volvo is igazi álomautó.

Kétség nem férhet hozzá, hogy több mint erős az idei mezőny, és az is igaz, hogy a hétbe be nem kerültek között is van ám nem egy nagyon jó autó. A díj persze nem minden, de ma is fontos és tekintélyt adó. A kedves olvasók is értékeljenek, jöhet a komment, hogy mit jósolnak, vagy mit szeretnének az első háromban látni. Szerkesztőségünk egy pár napot érleli még a gondolatot, és aztán mi is megírjuk, hogy személy szerint hova pontoznánk a zsűri helyében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Te meg csapkodsz, mint egy óvodás, akit büntiből sarokba állítottak. Eszetlen Holiday-Kopasz-Kempelen triumvirátus:)

    Duzzogj továbbra is, és csapkodj, ahogy a FÉRFIAK szokták:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Kia Rio? Hmmm…kedvemre való darab. Ahogy elnézem, ezzel nem csak én vagyok így. Golyóálló a technika:

    [url]http://nepitelet.hu/autok/kia/rio_2005/[/url]

    :-DDD-zél ám szorgalmasan:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    én a szívemre hallgatnék ezügyben és a kusztomizálásra fektetném a hangsúlyt (az enteriőr másodlagos).

    ha választani kellene, akkor elsőként
    a Skoda SuperB lenne, belőle nagyon vad gépet csinálnék 😀 egyszerűen szuper az a gép, nyilván nem egy ligában játszik a prémiumék 7-es bmwjével, de ha kettő közül lenne választani, akkor inkább ő (nekem előremutatóbb a formája, mint az “ezer” éves hokiűtő meg az egyszerű vesék). belsőre és felszereltségre nyilván audi, bmw sokkal jobb tőle, dehát árban is más fekvésűek. külcsínre nálam a superb akkor is a nyerő, és így nálam az első.

    Belesőre a bmw, de mivel nekem az másodlagos így 2. helyen a bmw végezne holtversenyben az audival .

    3. helyre az asztmát raknám, szaladgálós autónak nem rossz (az idétlen C oszlop mellett itt sem tudok elmenni, fejlesztések ide, fejlesztések oda)….így, hogy nincs a leon, ha az lenne, akkor egyértelmű lenne, h azt választanám, de azért pár jó szót az asztma is megérdemel a fejelesztések okán.

    a többi nem izgat 🙂

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Akkor eddig:

    BMW 7 lll (Kempelen, Comb, Zold, GTi)
    Opel Astra (Vipo)
    Volvo XC90 (Kopasz)
    Superb (Vipo)
    MX-5 (Combi)
    Jaguar (meleagris)

    Miért kellene a legjobb tömegautóról szólnia ennek a díjnak?

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Hello!

    Bár szerintem az Év autója elsősorban a legjobb tömegautóról kell/kellene szóljon, ezért nem adható luxusautónak. Az olyan, mintha Ben Johnson megnyerné a háztömbkörüli futóversenyt… 🙂
    Ráadásul a formája sem nagyon tetszik, mégis: ezúttal én is a 7-es BMW-re szavaznék.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Tulajdonképpen összefüggéstelenül makogsz, akárhány smile-t is teszel mögé. Se eleje, se vége.

    Nem baj. Lesz.om a véleményedet, ahogy téged is. Teleírhatod a komment mezőt hülye kérdésekkel, smiley-val, amivel akarod.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Igazából ezek közül szerintem a mazdát leszámítva bármelyik megérdemelten lehetne a győztes. A mazdánál nem érzem azt a kirobbanó nagyságot/különlegességet, ami egyébként az összes többi résztvevőben meg van.
    Bár ez egy szubjektív vélemény még mielőtt letépnék érte a fejemet! 🙁
    Ui: az én titkos favoritom a kia rio lenne. 😀

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “A kijelentésemből nem következik az, amit írsz.”

    De bizony. Ez általános iskola, öreg. Te is asszociálgatsz gyakran, látja mindenki – “fenyegetés” és társai:)

    Nem veszed észre, hogy jó ideje már a boxzsákom vagy? Minden nap püföllek kicsit, mert fontos a jó kondi:)

    Kempelen:”Miért is ne lehetne világverő egy Skoda?”:))))

    Ja, és várom a világhódító európai hibridek hosszú-hosszú sorát:) Kezdd mondjuk a dízel-hibridekkel:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Tele van szótaghibával. Ne próbálkozz ezzel sem, attól, hogy valami rímel(get), még nem lesz vers.

    Ebben is legalább annyi tapasztalatod van, mint autóvezetésben.
    Semmi.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Persze, hogy mélyen hallgat, Bundika, mert te lehet, hogy Hyundai-gyűlölőként nagy hűhót csinálsz ebből az egészből, az AN viszont nem, teljesen érthető okokból. Csapjál le mindig az ilyen visszahívásos cikkekre, neked ez elég ahhoz, hogy egy márkára rásüthesd a sz*r jelzőt. A tulajok szépen elmennek a Gen. Coupéval a szervízbe, díjmentesen javítják az autót, aztán meg mennek csapatni. A tömegtermelés már csak ilyen – becsúsznak ilyen bakik. Persze a Bundi-féléknek jó ez, hogy gyártsák az összeesküvés-elméleteiket.:)

    Nekem van annyi eszem, hogy nem linkelgetek be ilyeneket, pedig lehetne bőséggel az általad nagyra értékelt európai csúcsvackokról is. Neked, a Rém rendes család fejének még ennyi sütnivaló sem jutott.:)

    Kár lett volna, ha ez most beléd szorul. Kimaradtunk volna egy Bundi-féle agymenésből – belegondolni is szörnyű:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Azért az elgondolkodtató,hogy konkurencia 07:45!!!-kor publikált hiréről az Autónavigátor “MÉLYEN” halgat…Hyundai-visszahívás: széteshet a kardántengely
    Tízezer Genesis kupét hívnak vissza
    Szerző: Svékus Gergő
    Dátum: 2015.12.14. 07:45
    Bajba került a Hyundai prémium márkájának névadó típusa, a Genesis kupé: rosszul beszerelt hajtáslánc miatt járóképtelenné válhat az autó.
    Tízezer Genesis kupét hívnak vissza….
    Bocs,ha elrontottam a napot.;))

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Khm…vers mindenkinek. Kempelennek “szeretettel”:

    Szeretsz vitázni, Kempelen, ez a te hóbortod,
    a tüzifát a tanyára Saab pickuppal hordod.
    A nőket tárgyként kezeled, mint egy órát,
    nagy pofában túlszárnyalod Berki Krisztiánt.
    Jómodort és agyat boltban bizony nem kapni,
    így tudsz újra és újra hoppon maradni.
    Várom könyvedet a világverő Skodáról,
    mely simán letaszítja a Toyotát a trónjáról.
    Ejtőernyős pofáraesést még nem mutattál be,
    bár az is egyenes út lenne neked az emésztőbe.

    :)))

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Egyszerű következtetés.

    Te állítottad:”Hemzsegnek a világverő távol-keleti autók.” Ironikus hangvétellel.

    Ezek szerint neked a Skoda, a Jaguar meg az Opel a világverő. Erre akartál célozni. Ez még a Jag-re nézve is nagyon-nagyon erős túlzás:) A másik kettőt meg egy amerikai állapolgárnak magyarázd el, hogy mi fán teremnek.:)

    Szedd be a piruláidat, Charlie. Most rögtön. Már ha a te bajodra létezik egyáltalán orvosság:)))

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Már megint nem vagy magadnál…2015-ös adatok!?

    Mióta létezik Prius, zümike? Eldobom az agyam tőled…már megint az az átkozott szemellenző. Ha tehetném, én magam cibálnám le rólad:)

    Bezzeg az S-Mercit meg a 3er-t nem vitattad…Rögtön gondoltam. A japánba kell mindig belerúgni. Majd akkor legyen nagy a bagólesőd, ha lesz normális európai vetélytársa, kisgyerek:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    csalfa best of:
    [i]“Majd ha a világ minden pontján egyformán sikeres lesz…
    Prius”[/i]
    Prius Európa 2015. 1-10 hó: 6.000 Db
    Prius Kína 2015. 1-10 hó: 350 db (!!!)
    A mindenhol sikeres modellből 2, azaz kettő egyáltalán “nem jelentős” piscon elket 6.500 darab. :-DDD Ez több, mint 2 milliárd embernyi piac. Erre jut 6.500 unit. Ahol sikeres ez az autó, ott 360 millió ember él. A jelentéktelen piac 1/6-a. 😀

    Nem írom, hogy a csalfa szerint nem sikeres autókból mennyi jut ugyanazen piacra, mert fekvő emberbe nem rúgunk. :-DDDDDDDDDD

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Ne légy ennyire átlátszó prolikomám, még jó hogy nem 3-an vagytok egyszerre. Vereted a gépről is s a telefonodról is. Gyenge próbálkozás volt proligyerek. 😀

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Persze, megint csak vádaskodni tudnak. Tegnap Kempelen mit művelt!? Gyanúsítgat embereket? Fenyegetés? Néztem is, mint Rozi a moziban, hogy itt aztán mi van…

    Aztán mi lett a vége? Megint pofára esett. Platty:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Valóban, de ne higgy mindig a látszatnak…vannak itt okos emberek is, de valami rejtélyes ok miatt szeretnek dilettáns-ruhába bújni:)

    Egyes emberek fura passziókkal rendelkeznek. Vannak pl. olyanok, akik flex-szel esnek neki autóknak, hogy aztán az elkészült műremekkel hordják a tüzifát:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Normális dolgok!? Mit? Hogy a Superb és az Astra világverő? Az, hogy a világ számos helyén nem ismerik, az neked nem számít – világverő és kész? Majd ha a világ minden pontján egyformán sikeres lesz – mondok ilyeneket: Prius, MX-5, Civic, Corolla, S-osztály, 3-as BMW, stb….a Golf sajnos nem és a Passat sem. Bukta.

    Látod, erre írtam én egyszer, hogy lavinát indítok el. Ez is egy olyan. Téged is elsodort:)))

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “Pont, ahol lehülyéztél és többszöri kérésemre sem sikerült érvekkel alátámasztanod, hogy – szerinted – miért írok hülyeségeket? Jobbat tényleg nem találtál? :D”

    Az ottani kommentjeid pl. nagyon jók voltak, öröm volt őket olvasni. A korábban már említett butaságaid miatt oltottalak le, ez az ottani kommentek garmadáját olvasva ki is derül. Nem az Ikarus-os kommentjeid miatt, azokkal nem volt baj.

    Azt érzem, hogy tájékozott, nagy jártassággal rendelkező emberke lennél, csak ezt a szintet néha megtöri egy “nincs már sok Daewoo” meg a többi nyalánkság. Nagyon sok olyan ember van itt, akivel ha dumálok, fel sem merül a személyeskedés(se az ő részéről, se az enyémről). Ekkor érzem magam én is komfortosan. Ezért regisztráltam anno, más kérdés, hogy a dolgok elfajultak – de semmit nem bánok azokból, amiket leírtam eddig.

    Szent meggyőződésem, hogy a viták alapjában ott gyökereznek, hogy még mindig nem nőttük ki Mo.-on ezt a hülyeséget, hogy “az autó csak német lehet és pont”. Ha valaki német-fanként írogat, lesz egy csomó “haverja”, ha japán(koreai) fanként, akkor meg egy csomó ellensége. Így jártam én is. Ez így megy itt. Nyugaton talán árnyaltabb a kép, Amerikában pedig pont fordítva van:)

    Biztos, hogy el tudunk majd jókat dumálgatni, majd a megfelelő helyen és időben. Egy lehetséges illető vagy, aki a tiszteletemet kivívhatja majd – de most még nem. Ez amúgy sem a te napod:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Én pedig nem értek egyet, Mester! Szerintem az Astrának egyenes út vezet innen a győzelemig(de az MX-5-nek drukkolok).

    Butaságot beszélsz, Mester! Már megint itt dilettánskodsz:)

    (Nehogy magadra vedd, csak vicceltem:)

    :)))

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    [i]Ha ezzel te valóban nem foglalkoznál, akkor nem reagáltál volna erre sem. De megszólítva érezted magad:)[/i]

    Ha foglalkoznék vele, kikértem volna magamnak. Attól, hogy néha reagálok és felülök a provokációdnak, még a helyeden kezellek, a legalsó polcon, nyugi.
    Örülnék, ha te is annyira “tapasztalathiányos” lennél, mint én, mert akkor kicsit árnyaltabb véleményeket fogalmazhatnál meg

    [i](pl. Ikarus-os cikk, meg még egy csomó más cikknél is)[/i]

    Pont, ahol lehülyéztél és többszöri kérésemre sem sikerült érvekkel alátámasztanod, hogy – szerinted – miért írok hülyeségeket? Jobbat tényleg nem találtál? 😀

    Nem paktáltam le senkivel, próbálj már meg nem háborús kasztrendszerekben gondolkodni. Nyugi, ez nem valami élet-halálra menő harc, ahogy te elképzeled, nincsenek összeesküvések sem. Ne légy már ennyire skizo. 🙂

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Egyre lejjebb süllyedsz. Én nem akarok kihozni semmit. Tudod mit akarok? Hogy csendesedj már el és kezdj normális dolgokat beszélni, de ez reménytelen. Zagyválsz hülyeségeket, királyokat avatsz, trónfosztasz, démonokkal harcolsz. Sz.k én erre az egész ótvaros fantazy-ra, amit itt előadsz. Orvosra van szükséged.
    Kattanj le rólam, ne lihegj a s.ben, foglalkozz mással.

    Valaki adja rá a kényszerzubbonyt erre a bolondra.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “Arra meg ne törd magad, hogy leírd, minek tartasz, számomra segglyuk-relevanciájú, hogy egy hivatásos troll mit gondol rólam. :)”

    Ha ezzel te valóban nem foglalkoznál, akkor nem reagáltál volna erre sem. De megszólítva érezted magad:)

    A “24 órás” irományod egy újabb blődli. Azt nem vitatom, hogy van életed, de eléggé szűk látókörre enged következtetni, amiket írogatsz. Leginkább a tapasztalat hiányára tudnám fogni. Még egyszer leírom, te egy eszes fickó lennél alapjáraton(pl. Ikarus-os cikk, meg még egy csomó más cikknél is), de néha emésztőgödör-szintű mélységeket engedsz meg magadnak. Főleg azzal, hogy lepaktáltál a nőkre tárgyként tekintő Kempelennel:)

    A tudásod megvan, csak sokszor kilóg a lóláb – de ha kilóg, akkor nagyon:)

    Szia!:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Ez egy autórajongó meglátása a kettejük küzdelméről. Mert ez bizony egy küzdelem. A VW már évek óta hangoztatja nagy mellénnyel, hogy meglesz a Toyota – erre nemsokára a GM is visszaelőzi őket:) És a Hyundai ia közeledik…

    Te mindenáron azt akarod kihozni, hogy a VW mindennél és mindenkinél jobb, de mostanában nem igazán játszanak a kezedre a dolgok. A JÓ nyerésre áll a szkanderben:)

    Búcsúzóul pedig csak neked egy örök klasszikus, amelynek címét te ihletted:)

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=k5nYhnnGW1A[/url]

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    [i]tudom, te az az alfahímet eljátszani szerető kis botsáska vagy, aki ha kihívásokkal találkozik az életben, megfutamodik.[/i]

    Ezt mondja az, aki a nap 24 órájában itt lóg, mert itt érzi magát valakinek, hogy névtelenül leugathat és fröcsöghet másokra. 🙂
    Igen, bármilyen elképzelhetetlen számodra, nekem van életem, és nem mindig van se kedvem, se időm, se energiám “etetni” téged.
    Arra meg ne törd magad, hogy leírd, minek tartasz, számomra segglyuk-relevanciájú, hogy egy hivatásos troll mit gondol rólam. 🙂

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    És ezt sem tudod bizonyítani semmivel, tehát pont akkora baromság, mint az előző.

    Szerintem told egy kicsit azt a talicskát. Kiszellőzöl tőle.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Már a kérdésfeltevés is ostoba.
    Az állítás első fele abban az összefüggésben, amiben teszed, hogy ti. a jóé és a rosszé, pedig egyenesen beteg.
    A többi kijelentésed, amik kivétel nélkül megalapozatlan képzelgések tökéletesen illenek a beteg elméd minden megnyilvánulásához a hozzászólásodban.

    Magadra hagylak a démonaiddal.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Kempike, áruld már el, hogy a Toyota és a VW világelsőségért vívott harca(a jóé és a rosszé) miért zárja ki azt, hogy az autógyártás üzlet!? Persze, hogy az. De nem mindegy, hogy tiszta vagy mocskos eszközökkel akarok-e célt érni. Persze, a te világodban, ahol a nők olyan kiegészítők, mint az órák, és pick-upokat flex-szel csinálnak, bármi megeshet:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Semmit nem ferdítek el, kisöreg. A kijelentésed minden japánra vonatkozik, kivétel nélkül. Pont. Nincs rajta mit ferdíteni…egyenes marhaság:)

    Édes Istenem, annyi jó kommentet olvastam már tőled(ezt most komolyan gondolom)…mi történt veled!?

    Nem a “leakadásról” van szó, apukám, hanem arról, hogy nem tudok szó nélkül elmenni a böszmeségeid mellett. Muszáj, hogy reagáljak rá – tudom, te az az alfahímet eljátszani szerető kis botsáska vagy, aki ha kihívásokkal találkozik az életben, megfutamodik. Ez hívják lúzernek. Vagy pancsernek. Választhatsz – mindkettő illik rád.:)

    Most nyugodott meg a lelkem:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Az olyanoknak tudod elmondják a hangok. Amiket meghallanak. Az ilyeneknek az autógyártás tényleg a jó és a rossz harca, a cégek haszonból vesznek autót, a síkságra alagút kell és a gazdasági mutatók mind egyre rosszabbak.
    A hangok ezt súgják nekik folyamatosan.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Csak a hozzád hasonló dilettánsok kategorizálják az autók fenntartási költségeit gyártó nemzetek szerint.

    Egyébként valóban hülye vagyok, elvégre reagálok a hányásodra.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    [i]Drága fenntartású a Swift? A Corolla? A Civic? Vagy akár a Daihatsu Applause? Ne már, könyörgöm.[/i]

    Most vagy funkcionális analfabéta vagy, vagy szándékosan ferdíted el, amit írtam. Azért 15 évesen illene elvégezned már a 3. osztályt, ahol alapfeltétel az értő olvasás elsajátítása.

    [i]Tudod, mi a tény? Hogy egy dilettáns vagy[/i]

    Ha ettől megnyugszik a lelked… Csak akadnál már le rólam.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Jajj… anyam borogass, mar megint egymasnak estetek….
    A cikkhez is irjunk valamit:
    szerintema Mazda 5 nagyon jo auto. Sajnos nem allt meg modomban vezetni, de akik eddig vezettek, vagy amiket olvastam rola, ott nagyon dicserik, a maga kategoriajaban szuper lehet. De ez igaz ra az elsö generaciojatol fogva, azt csinositgatjak, tökeletesitik folyamatosan, de nem akkora vilagrengetö, hogy nyertes legyen.
    A Superb szinten nagyon jo, de gyakorlatilag egy Passat. Hatalmas hely, nagyon jo minöseg, összeszereles, de szerintem nem az elsö helyre valo.
    Az Audi szinten remek auto, nekem kicsit sablonos, nagyon hasonlit az elödmodellre is, el is fogadnam, de nem nyertes.
    A Volvo hatalmas batar allat, szinten remek, de nekem kicsit elvesztette az egyediseget, plane ezzel a belterrel.
    A BMW szinten nagyon jo auto a maga nemeben, de szinten premium, ennek megfelelöen draga is, olyan mint az elödje.
    Az Opel nagyot guritott, nekem jobban is tetszik mint a J Astra, letisztultabb, picit modernebb hatast kelt, csökkent a tömege, de csak magahoz kepest, nem latvanyosan a konkurensekhez kepest.
    A masik kedvencem a Jaguar, kicsit szük, de hamvaibol tamadt fel, eleg jol is hasitanak az eladasok, a Tataval maga mögött szep jövö varhat ra. Dicseretes hogy szembeszall a nemet trioval ujra.
    En azt mondom legyen a Jaguar az emlitettek miatt. Dögös, mutatos, persze draga, es ha a megbizhatosaga is olyan lesz, mint a kinezete, akkor szeretni fogjak.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    [i]“…hogy egy azonos feltételekkel használt japán autót olcsóbb fenntartani, mint egy európait.”[/i]
    Ez konkrétan ebben a formában nem igaz.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Te mindig is sötét voltál, de az azért viszi a prímet, hogy még az alapvető hülyeségedet sem ismered el.
    Mit nem lehet megcáfolni te szerencsétlen?

    Csak a hozzád hasonló dilettánsok vonják kétségbe, hogy egy azonos feltételekkel használt japán autót olcsóbb fenntartani, mint egy európait.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “Ez nem csak tapasztalat, ez tény.”

    Micsoda!? Mert a nagy dicső Vippy azt mondta!? Ennél te sokkal-sokkal okosabb vagy. Ne csináld már…szégyelld magad, de tényleg. Nagy betűs BOTRÁNY, amiket írogatsz. Drága fenntartású a Swift? A Corolla? A Civic? Vagy akár a Daihatsu Applause? Ne már, könyörgöm.

    Ja, persze, a Fiat…az a non plus ultra, ezt már tudjuk ősidők óta:)

    Tudod, mi a tény? Hogy egy dilettáns vagy, aki néha tök jókat ír. Nagyon néha. Ez tény. Vigyorogj, ha már megcáfolni nem tudod:)))

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Látom a memóriád tényleg nincs túl jó formában csalfa, mivel egyszóval sem állítottam hogy 33 vagyok. Nembaj benéztél pár évet, megesik mással is. Ebben viszont egyetértek veled: “lecsórózni” az átlagos viszonyok között élő embereket nettó bunkóság” ! Ilyet én sosem tettem. Ja hogy téged bebunkóztalak egy párszor, az igaz, de te 120%-ban rászolgáltál erre!
    “a Renault nagyságát hirdetni szintén – mert tudjuk, hogy finoman szólva sem(Kempelen szavaival élve) “világverő” a cucc,” de kedves proli barátom, ki hirdeti a Renault nagyságát??????????? Én csupán mint többszörös Renault tulajdonos, a saját tapasztalataimat osztom meg, amelyek igen pozitívak. Ha ez számodra ignoráló, akkor hagyd csak ki bátran a hozzászólásaimat, s ne olvasgasd el őket. “(Európa a király” ember te nagyon beteg vagy,s szánalmas! Én anno azt írtam le, hogy engem Európa érdekel mivel itt élek. Ha ez azt jelenti “….” akkor igen Európa a király. Ha ettől megnyugszol, akkor igen. a múlt idő stimmel, jobbra a jövőben se számíts!

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    A legironikusabb, hogy ilyen téren is éppen azok a férfitársak a legválogatósabbak, akiknek amúgy testi-szellemi adottságaik miatt eleve nincs túl nagy merítési lehetőségük. 🙂

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Most nem, mert figyeljük, de délután megérkezik majd roreno a “Ez nagy volt Mester” felkiáltással. Minden esetben, amikor lenyomva érzi magát csalfaroreno, akkor előveszi a harci nick-et, jó rorenot, akinek amúgy semmiről nincs véleménye, ha megfigyeled, egyedül erről a nyúlszájról. Erről viszont mindig nagyon elismerő. Rövid, velős, leginkább a “mester” jelzővel végződő.
    😀

    Ne vitatkozz vele, nyomorult a csávó, lehet verték otthon.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Ez nem csak tapasztalat, ez tény. Ha minden héten leírod, akkor is így marad.
    Még jobb példákat tudsz majd hozni, ha a többi japánhoz is akkora lesz a magyar beszállítói hányad, mint a Swifthez.

    Röhögj, hülyegyerek, ha már megcáfolni nem tudsz. 🙂

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “Én azért örömmel nézegettem azokat a csajokat. Több megért volna 1-1 ajtócsapkodást. :-DDDD”

    És nyilván az első gondolatod az volt, hogy gazdag vagyok, menő vagyok, egy ilyet bármikor megkapok, mi!?

    A 40 éves szűz – nem Steve Carell-lel, hanem Kempelennel a főszerepben:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Szerintem egy orbitális füles is segítene rajta. Olvastam egyszer valahol, hogy akit valamilyen lelki trauma ér (szülők molesztálják, verik, ilyenek), annak nem ritkán egy ellentéte stresszhatás segít és ez akár egy ráordítás, akár egy füles is lehet. Hiányzik neki.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Te csak ne gyere a “tapasztalataiddal”, Vipike – “A japán autóhoz drágább az alkatrész, ezért a fenntartása is drágább.”:)))) Jó példa erre a Corolla vagy a Swift, igaz!?:)))

    A Daewoo-s butaságod viszont mindent vitt…az a csúcsok csúcsa. Fel is idézem: “Mostanra hány Daewoo maradt? Nem sok.” Nem tudok mást csinálni, csak non stop röhögni:)))

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Egy ideig figyeltem a nagy nemzetközi autószalonok csajairól készült cikkek alatti kommenteket. Úgy ment alattuk a fikázás, hogy melyik hostess rondább?

    Gondolom otthon mindegyiknek jobb csaja volt. Elnézve az átlagot az utcán, inkább arra lehet következtetni, hogy a nylon otthonka hiányzott a pocskondiázóknak az autószalonos képekről. Az, amelyikhez otthon hozzászokhattak. Én azért örömmel nézegettem azokat a csajokat. Több megért volna 1-1 ajtócsapkodást. :-DDDD

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “(tudod egy korábbi cikknél írta, hogy azért szereti a szoci autókat mert akkor volt fiatal, s emlékeztetik rá).”

    Az első fele igaz, a másodikat soha nem állítottam. Ma utánafordulok egy szép szoci autónak, ha nagy ritkán látok egyet – 20 éve meg az volt, hogy sokkal gyakrabban forgott a fejem, mert sok volt belőlük. Semmi köze a fiatalsághoz. Még ekkora böszmeséget:)

    Sírva nevetek rajtad, kopasz 🙁 🙂 🙁 🙂 🙁 🙂

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Plusz ugye ha még valóban idős és bölcs lenne, személyes tapasztalatokat akkor sem lehet olvasni tőle, csak amiket innen-onnan összeollóz. Hányszor kérdeztem én is, mások is, hogy vezette, tartósan használta-e ezt, vagy azt a típust, vagy legalább hozzá hasonlót, hogy jó és rossz, fekete-fehér alapon leszaroz és egekig magasztal autókat.

    Nem ciki, anno 20 évvel ezelőtt a gimiben is azok tudták fejben, elméleti síkon a legtöbb csajszit és a legjobban megpocsékolni, akiknek a legnagyobb szájuk volt. 🙂

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Én viszont tudom, hogy 33 éves vagy, és ennek fényében “lecsórózni” az átlagos viszonyok között élő embereket nettó bunkóság, a Renault nagyságát hirdetni szintén – mert tudjuk, hogy finoman szólva sem(Kempelen szavaival élve) “világverő” a cucc, a többi butaságodról már nem is beszélve(Európa a király és társai:))))

    Eszed annyi, mint hajad, ember. Pedig tudtál normális is lenni. Igen, így a helyes: “tudtál”. Múlt időben:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Meglehet, bár én akkor már a vascularis dementia-ra tippelnék (tudod egy korábbi cikknél írta, hogy azért szereti a szoci autókat mert akkor volt fiatal, s emlékeztetik rá). Bár én érzek benne némi skizoid jellemet nárcisztikus személyiséggel vegyítve. Szakorvost és gyógyszeres kezelés elindítását javasolnám. 😀

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Kedves csalfa/roreno/s alteregói!
    Lehetsz akár bölcs +50/60/70/….-éves, ha a megnyilvánulásaid alapján a 15 éves szinted képviseled! Veled ez a fő probléma, ezért nem számít a biológiai életkorod.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    bennmaradt a két tippem 😀

    MX-5 és a 7-es Bömbi…
    de azért nem semmi a mezőny 😀
    bunkóság nélkül: az lesz az év autója amelyik cég a legtöbbet fizet a zsűribe beválasztott újságíróknak…ők meg majd megmagyarázzák miért is azt választották 😀

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “Ez meg is látszik, ha megfigyeled, a katalógusadatokban verhetetlen, de a gyakorlati dolgokról szóló cikkeknél, pofa alapállásban van.”

    Ahogy megfigyeltem, nálatok a “gyakorlati dolgok” itt kimerülnek abban, hogy politizáltok és nálatok jóval idősebb, bölcsebb, tapasztaltabb embereket “oltogattok” tinédzser fejjel. Engedtessék már meg, hogy ezekből kimaradjak. Köszönöm. Remélem, nincs harag. Ha van, az sem baj:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Pár hete Hollósy Balázzsal leveleztem. S3000 (aki talán pont ő) kloákaürülmény jelzőjét kifogásoltam. Tudod mi volt a válasz? Az, hogy ez egyenértékű az ostobával és a korlátolttal. Egy szerkesztő-moderátor szerint embereket butának nevezni ugyanannyi, mint leszarozni (talán ezért a jelzőért most moderálni fognak). Valakit felpofozni ugyanaz, mint agyonverni-szerinte. Én nagyon szívesen elmondanám ezt a szerkesztőknek személyesen is, de erre nincs lehetőség, mert nem nyitottak rá. Jó ez nekik így, csak azt nem értem, hogy mire, miért?
    Ha megfigyeled, lassan csak ez a majom csalfa és alteregói firkálnak ide rajtam/rajtunk kívül. Hajdanán itt beszélgetés, vita volt, nem ritkán kemény, most meg ez a “hímzőszakkörös” tolja mindenhol valamilyen néven.
    Még az adatokban sem pontos különben, emlékezz a MINI pick up-ra. Tapasztalata meg mitől is lenne? 15 évesen?

    Hétvégén próbáltam az új Astrát, volt nálunk egy autó az 1,4 turbós. Nekem formára a J még kicsit jobban tetszik, de autóként ez sokkal jobb. Suhan, minden finoman klattyan, irtó jók az ülések (pedig széria székek voltak) azt hiszem nagyon közel van most a Golf Vll-hez.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Ez csak képzelgés. Megint. Tényleg csak ennyit tudsz???

    Valószínűleg roadster-sége miatt nem lesz év autója itt, mert csak egy különc réteget szolgál ki. A nagyobb tömegeket kell kiszolgálnia egy autónak, hogy nyerhessen. Bár vannak kivételek, de nagyon ritkán.

    Én az Espace-ra tippeltem, de kipottyant. Úgy látszik, azért voltak hibái bőven.

    Szívből örülök, hogy a “világok vannak köztünk”-kel jöttél, mert ez nekem jó hír. Azonban rögvest lelombozódok, ha átgondolom a dolgot – ez sajnos csak átvitt értelemben értendő, és te is ebben az országban laksz. És ekkor bizony kitör belőlem a “Jaj, édes magasságos szűz Máriám!” felkiáltás:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Ha közvetlenül nem is egyértelmű, de közvetve a szerkesztőség is támogatja ezt az ámokfutást azzal, hogy csak már a legszélsőségesebb, legbecsületsértőbb esetekben moderálnak. Engem is ki tud hozni a sodromból, és sokszor nem is a sértegetéseivel, mert az lepereg, mivel nem ismer, hanem a stílusával, amiről lesír, hogy egy hímzőszakkörös 15 éves gyógyegér 0 élettapasztalattal. Ez meg is látszik, ha megfigyeled, a katalógusadatokban verhetetlen, de a gyakorlati dolgokról szóló cikkeknél, pofa alapállásban van.

    Amúgy én az Astrának örülnék a legjobban. Nagyot léptek előre az elődhöz képest. Esetleg még a Superb.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Az “encore” kollégával kapcsolatos butaságod is egy mondvacsinált humbug. A reakciója feléd felért egy kegyelemdöféssel:) Már nem is számolom, hányadik volt – sokadik, az a lényeg: és mindet megérdemelted:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Már csak te hiányoztál, Vippyke. Figyu, tegnap láttam egy Lanost, eszembe is jutott, hogy b+, ez ritkább, mint a Ferrari. Kicsit mentem tovább, láttam egy Kalost is…Ejnye már, mondom, ez nem létezik. Megint megyek – azt a mindenit neki, hihetetlen, egy MATIZ…áááá, lehajítom az agyam…lehet, hogy mégsem ritkaságok, Szemellenzős bácsi?:)))

    Neked viszont jóval több eszed van, mint ennek az istencsapásának. Ne alacsonyodj már le hozzá, kérlek. Láttam, korábbi cikkeknél csépeltétek ti is egymást rendesen…Most mi ez a nagy békesség?:)

    Borzasztó nagy bajban lennétek, ha az arcotokat, neveteket kéne adnotok ezekhez a blődlikhez – nem is annyira neked, mert te azért meg-megvillansz néha, hanem ennek a “K” betűs borzalomnak. Az meg mindennek a teteje, hogy már a cikkek szerzőit is belekeveritek az agymenéseitekbe:) A hajam tépem tőletek…

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Az a bosszantó, hogy ha elzavarod a k. anyjába, ahova egyébként való, akkor mindig megjelenik a moderátor. Anno az indexen volt egy kis csóka. Az volt ilyen arrogáns farok. Aztán valaki megtalálta és nagyon helyben hagyta. Ez már nem az a világ és közben felnőtt egy ilyen farok generáció. Elnézem őket, 20 kiló mind, karjuk, mint egy csupasz szárkapocs csont, kedvenc elfoglaltságuk pedig a “gépezés”. Szánalmas egy brigád, de ők a következő generáció. Mennyivel romantikusabb dolog egy ostoba menőmanó, mint ezek a szerencsétlenek? nem? 😀

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Igyekeztem. Több, mint egy hétig. Egyfolytában a kommentjeimen lovagolt, sértegetett. Tudom, hogy igazad van. Nagyon kellene a trolltalanító gomb, de a szerkesztőségnek ez nem érdeke. Bár van egy sanda gyanúm, hogy a szerkesztőség sem makulátlan ebben a csalfarorenodizelgyikfoss3000 dologban. Nekem ez nagyon bűzlik.

    De mondom: igazad van. Újra ignorálom.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Miért ne lehetne az Mx5?
    Meglátjuk. Ha az lesz, nekem azzal sem lesz gondom. nem fogom elkezdeni bizonygatni, hogy miért nem érdemelte meg? Két dolog miatt:
    1. nem ismerem az összes autót de alaposan még a versenyben lévő hetet sem
    2. nem ismerem a zsűritagok preferenciáit, hiszen nem én vagyok ők.

    Az összes többi hülyeséged egy morcos kis srác dühöngése. Generációs probléma nálad. Kár rájuk pazarolni a betűt, mert játszma. Olvass Hellingert s megérted, hogy mi az? 😀

    Az én problémám az barátom, hogy nem véleménykülönbség, hanem világok vannak köztünk. Bár ez nem is probléma. Én ugyanis remekül érzem magam így is.
    Olvass Hellingert. Rád fér.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Figyi, Kempelen. Neked jóval több eszed van, mint ennek a gyógyegérnek, lécci, próbáld már levegőnek nézni és ne etesd a hülyegyereket, akkor megússzuk bejegyzésenként egy-két kényszeres bölcsességgel tőle. Ez akkor érzi magát elemében, ha valaki reagál a provokációjára, vagy valakibe beleköthet, csak mert más a véleménye.
    Nagyon kéne a trolltalanító gomb, de láthatóan a szerkesztőségnek tetszik az egyszemélyes színház, különben tenne ellene.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “És amúgy miért ne lehetne?”

    És, ahogy sejtettem is, jön a feltételes mód. Kempelen elintézi ezzel a dolgot:”Miért is ne lehetne?”

    Akkor én jövök: Miért ne lehetne év autója Európában (is) az MX-5? Ez egy képzelgés, pont mint a tiéd. Persze, nem lesz az, mert rétegmodellek ritkán nyernek év autója díjakat.

    A “berkis” fellengzős dumádra meg nem vesztegetem az időmet – te elintézed azzal, hogy “gazdag vagyok, én győztem, menj a fenébe” – viszont én(és nyugodtan mondhatom, hogy kicsiny hazánk nagy része) pedig borzasztóan szánalmasnak tartom/tartjuk az ilyen hozzáállást. Mindent elárul rólad, mekkora nulla vagy, öregem.

    “Vegyetek autókat!” – Állj ki a tömeg elé valahol Pesten, és hirdesd az igét! Garantálom, hogy ép bőrrel nem úszod meg az “akciódat”:) Ha nekem egy autóra van szükségem, minek vennék többet!? A te problémád az, hogy bár vehetnék autókat, de nem teszem, mert mi a fenének – te viszont agyat és jómodort nem tudsz venni, mert – most megleplek ezzel – boltban nem kaphatók:) Lelomboztalak, ugye?

    Elmélkedjünk egy kicsit, emberek – miért is “világverő” egy Superb? Ez egy rendkívül komplex, és egyben nagyon bonyolult kérdéskör…:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Mitől lenne világverő a Superb? És amúgy miért ne lehetne?

    Markáns véleményem van autókról, de én -veled ellentétben- tudom, hogy ezt a versenyt nem az én véleményem dönti el és -veled ellentétben- elfogadom azt, hogy a zsűri gondolhatja másképpen mint én. Ugyanakkor -veled ellentétben- azt is tudom, hogy az autógyártás, bármit is hablatyolsz össze, nem a jó és a rossz harca. Semmilyen vonatkozásban nem az.

    És azt is tudom -veled ellentétben- hogy jó autót nem földrajzi kérdés gyártani. Onnan tudom, hogy -veled ellentétben- van 3 autóm és mindhárom jó a maga nemében, noha 3 különböző autóépítési iskola termékei.
    Gyűjtesz pénzt, veszel auó(ka)t és visszatérünk a dologra. Addig pedig itt tolod majd a hülyeségedet, tudom. 0 tapasztalattal. Ez a te generációd dolga, én kimaradok belőle.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Inkább mesélj, miben “világverő” egy Superb vagy egy bármilyen Opel!? Hallgatlak.

    Ne felejts el kortyolni előtte az okosság-szérumból, hogy a hajamat ne tépjem a badarságaidat olvasva. Már alig van néhány szál. Lassan kopasz(Jézusom…) leszek:)

    Mindjárt jövök – kiszaladok a konyhába egy kis Fantáért meg chipsért. Toljad neki!:)

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Tudjuk, ez a jó és rossz harcának egy pszichedelikusabb kiadása. Romlik az állapotod, ahogy látom.
    Írass föl kicsit több gyógyszert, segíteni fog neked. :-DDD

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    [url]https://www.google.hu/search?q=fight+of+the+good+and+evil&client=opera&hs=ld7&biw=1152&bih=767&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjowsb5tt3JAhUCsxQKHTwZBiAQ_AUIBigB#tbm=isch&q=good+vs.+evil[/url]

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Akkor meg mit csodálkozol? F.ságot beszélsz és ezt más megjegyzi. Álljad a sarat tökfej.

    Te itt sem zavarsz engem, mert magaslok teszek a hülyeségedre.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    “Te emlegedet világevrőként a távol-keleti autókat állandóan.”

    Azok is – legalábbis a technológia, ami bennük van, biztosan. A tapogatás-fetisizmust meg meghagyom a te fajtádnak – ennyit tudtok:)

    Óriási nagy blődli a “világverést” felhozni az Európai Év Autója Díj esetében. Ennél azt hittem, több eszed van. Csalódást okoztál. Megint.:)

    Meséld el egy amerikai polgárnak, miben világverő a Skoda Superb vagy az Opel Astra. Több Trabant van Amerikában, mint Skoda Superb, b+:)

    A vezess-en nyugodtan tolhatod a butaságaidat, ott nem foglak zavarni. Hagylak kiteljesedni:)

    Agyatlan, buta fószer.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Te emlegedet világevrőként a távol-keleti autókat állandóan. Rád utaltam a kijelentésemmel, nem csak ott, itt a másik cikk alatt is, mely ebben a témában íródott. Talán még te is megérted ebből, hogy az autógyártás nem a jó és a rossz harca. Bár illúzióim régen nincsenek téged illetően rorenocsalfa meg még mit tudom én hány nick-kel erősíted a véleményedet egyszerre? Nem is érdekes.

    [i]“…szégyellem magam amiatt, hogy mi egy országban élünk, b+.” [/i]
    Ez pl. alapvető különbség köztünk. Én ugyanis nem szégyellem magam miattad. Mindenben vannak gyengébben sikerült példányok, egyedek és te is Isten teremtménye vagy, így elfogadlak a sors egyik fricskájaként. Van nálad rosszabb is, beleférsz a sztoriba.

  • 2017.10.28. at 10:02
    Permalink

    Kempelen a vezess.hu-n is garázdálkodik. Az értelmet nyomokban sem tartalmazó kommentje így szól:

    “Hemzsegnek a világverő távol-keleti autók. :-D”

    Bravó, “Mester”! Ezt megint sikerült vérrel-verítékkel kiizadnod!:)

    Nem zavar, hogy ez egy E.U.R.Ó.P.A.I Év Autója díj!!?? Hol beszélünk VILÁGVERÉSRŐL egy Skoda esetében!? És egy Opel esetében!? Tudják ezekről pl. Amerikában, hogy eszik-e vagy isszák!?

    Itt, Sznobériában(Európa) általában európai márkák győznek. De ez csak Európa, a világ – lehet, hogy neked meglepő – nem körülöttünk forog. Hála Istennek…

    Van “Világ Év Autója-díj” is – amit pl. egy ténylegesen világverő autó, az előző gen. Mazda 2-es is megnyert már. Akkor hol voltak a “világverő” germán csodakocsik!?

    Megint óriási hahotázással indítottam a napomat – de egyben sírok, és szégyellem magam amiatt, hogy mi egy országban élünk, b+. Ez a tudat mindig nyugtalansággal tölt el:)

Vélemény, hozzászólás?