E10 a kutakon – miért kellett ez, mit kell tudni róla?

Még egy csokornyi információ az E10 üzemanyagról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan negyed éve velünk van az E10, hiszen már december végén megjelent a töltőállomásokon. Írtunk róla már többször, most pedig bevezetésének okait, következményeit néztük meg.


Már decemberben megjelent a hazai töltőállomásokon az E10 üzemanyag. Akkor és később is foglalkoztunk vele, de a téma szinte örök, hiszen továbbra is ott az E5 és az E10 jelölés is a töltőpisztolyokon. Hogy mit jelölnek, mi a jellemzője az E10-nek - ezekről már bőséggel írtunk, ahogyan arról is, miként tudjuk megnézni, hogy autónk kompatibilis-e az új üzemanyaggal. De vajon mi szükség volt ennek a bevezetésére? Mit kell tudni róla? Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára segített abban, hogy megválaszoljuk a felmerülő kérdéseket.
Hirdetés

Vajon mi volt az elsődleges cél a januártól bevezetett E10 üzemanyaggal? A kőolajkészletek lassabb apasztása, vagy az emisszió csökkentése?
Egyértelműen az emissziócsökkentés. Már több mint 10 éve jelent meg a Kiotói Egyezményben kitűzött széndioxid csökkentési céloknak megfelelően az Európai Parlament és Tanács 2009/30/EK irányelve, ennek alapján vezették be 2011-ben Németországban az E10 üzemanyagot, és lényegében ezt követte a hazai, tavaly nyáron kihirdetett szabályzás is, mely a 95-ös benzin korábbi 4,8 százalékos térfogatszázalékos, azaz 3,1 energiaszázalékos bioetanol arányát 6,1 százalékosra növelte. Az átállás határideje az idei év első napja volt, de a forgalmazók már tavaly megkezdték az átállást, s bár hírverés bőséggel volt a témában, a folyamat nem okozott fennakadást a rendszerben.
A hazai üzemanyaggyártáshoz hazai előállítású etanolt tudnak alkalmazni?
Mindenképpen, sőt etanolból nettó exportőrök vagyunk, azaz a hazai etanoltermelés nem csupán a hazai igényeket fedezi, az agrárszektor számára tehát kedvezőnek mondható az új üzemanyagszabályzás.
Kívánt gyártástechnológia változtatást az új üzemanyagfajta?
Valamilyen szinten igen, hiszen a benzin etanoltartalma csakis az előállítás során kerülhet beállításra, előre meghatározott, hogy milyen mértékű etanol hozzáadásával áll be az üzemanyag elvárt minősége, ezt követően a benzinbe utólag nem keverhető etanol, szemben a biodízellel, ami utólag is bármikor keverhető.
Mennyire tudták felkészíteni a töltőállomások személyzetét arra, hogy választ adjanak az új üzemanyagfajta kapcsán felmerülő kérdésekre?
Minden igyekezet megvolt erre, hiszen a legnagyobb forgalmazók a szövetség tagjai, így ők minden szükséges információt időben megkaptak és át is adtak kollégáiknak. Ugyanakkor a vásárlókat leginkább érdekes kérdésre, hogy "az adott autóba tölthető-e E10 üzemanyag", lehetetlenség minden kútkezelőt felkészíteni, az erre vonatkozó választ az autó tulajdonosának kell beszereznie. (Ebben nem csak a márkakereskedők, hanem az ACEA listája is segít.
Ismert már esetleg, hogy januárban mennyire nőtt meg a még mindig szerényebb etanol tartalmú, így E5 jellel futó prémium benzinek forgalmazása, a növekedés mennyivel haladta meg a már tavaly is látható prémiumüzemanyag-növekedést?
A statisztikai adatokat negyedévente összesítjük és közöljük, így azok az első negyedév után állnak majd rendelkezésre, de az már most látható, hogy még a tavalyi növekedést (lásd táblázatunkat!) is túlnövi az idei a prémium üzemanyagoknál. Míg azonban eddig az autópark javulása hozta a prémium üzemanyagok népszerűsödését, mostantól az idősebb járművel rendelkezők is azt kényszerülnek tankolni. Igaz, azokkal az autókkal, amelyek üzemanyagrendszere az E10 helyett E5-ös benzint követel, jellemzően kevesebbet autóznak.
A közösségi médiában számos olyan tapasztalattal lehetett találkozni, hogy az autók fogyasztása megnőtt az új üzemanyaggal. Véleményem szerint ezeket óvatosan kell kezelni, hiszen az autók fogyasztása nagyon sok változótól függ. Önök szerint az E5-ről E10 üzemanyagra váltás okozhat érezhető fogyasztástöbbletet?
Természetesen inkább a Placebo hatás említhető, de tudományosan minimális különbség valóban kimutatható, hiszen az etanolnak és a keverőkomponenseinek az energiatartalma alacsonyabb, viszont az oktánszáma magasabb. A gépjármű üzmmenetében ez ugyanakkor nem kimutatható különbséget, messze mérési hibahatár alatti fogyasztáskülönbséget jelent. Fontos tudni, hogy a bekevert bioösszetevő nem mind tiszta etanol, hanem egy része oktánszámnövelő biokomponens, ezek nem rendelkeznek az etanol sokat citált tulajdonságaival, mint például a korrozív hatással.
Találkoztak esetleg olyan autótulajdonossal, aki autójának meghibásodását az új üzemanyagfajtára vezette vissza?
Hozzánk még nem jutott el ilyen információ. Ami viszont ennél is fontosabb lehet: számos EU tagországban is bevezetésre került már az E10, például Romániában és Bulgáriában is, ahol az autók átlagos életkora a hazai autóparkéhoz hasonlóan magas, ám még az ottani kollégák sem számoltak be üzemanyagra visszavezethető problémákról.
Várhatók egyéb új üzemanyagfajták is a közeljövőben?
Folyamatban van a 2021-es jogszabályok kidolgozása, egyelőre nincsenek konkrétumok, de az biztos, hogy az E5/E10 átálláshoz mértékű változás nem várható az idei évben.
Ahogyan arra korábbi cikkeinkben is felhívtuk már a figyelmet, érdemes megnézni, hogy autónk bírja-e az E10 üzemanyagot, de esetükben is leginkább arra kell figyelni, hogy ilyen üzemanyag ne legyen tartósan az autó tartályában. Nem mellesleg, ha egy autót huzamosabb ideig nem használunk, vagy akár plug-in hybridként zömében elektromosan használunk, így sokáig van benne a benzin, akkor érdemesebb szerényebb etanoltartalmút tankolni bele - már amennyiben negyed évnél többet lesz benne a nafta. Ugyanakkor az autópark zöme esetén nem kell félni az új üzemanyagfajtától, sőt, örülhetünk neki, hiszen a meglévő autóparkkal is némi emissziócsökkentéssel és a kőolajkészletek és ha minimálisan is, de a kőolajkészletek lassabb apasztásával autózhatunk vele.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.02.27. at 12:42
    Permalink

    Azbaj’ hogy a fizika lesz@rja a marketing rizsát.
    Több kell E10-ből, egyik autónk +2dl (1 éves euto6D-Temp) a másik +3dl (12 éves euro4) 100Km-enként.
    Azaz kaptunk egy ~10Ft-os burkolt áremelést…
    Másrészt felmerül, hogy itt minden politikus és szakértő amnéziás (nyilván van az a pénz amiért az) mert mintha sose lett volna E85 és az azt évekig körüvevő cirkusz ???

  • 2020.02.27. at 15:54
    Permalink

    Szerintem nem kicsit csúsztat a cikk.
    Autószerelőm megtiltotta hogy 10-en éves 1,6-os benzinesbe 95-öst tankoljak.
    Nagy duzzogva (sajnos sem f.desz-s sem m.zp-s felmenőm/spanom nincs így a 3x4x adózott legális fizetésből kell élni) de azt tankolok, és 4x csurig+1 kattanásig tankolva, óra nullázva, 10%-al eszik kevesebbet mint a régi! 95-ös benzin.
    Motorszerelőm dettó, ő még hozzátette hogy a m.l-os benzin már régen is hajlamos volt “nyálkásodni”, magyarul szétesni, az ö.v-s benzinnel jó tapasztalatai vannak. (ez fura mert elméletileg a “forrás” egy, na de tudjuk mi a különbség elmélet és gyakorlat között)
    Csak tippelek, de valszeg olcsóbb az ipari alkoholt előállítani mint a benzint.
    Azt pedig, hogy mennyi nyersolaj készlet van még, csak a Jóisten tudja.
    Óvatos becslések szerint csak az Északi tengeri feltáratlan mezőkön még annyi van mint amit eddig kitermeltek, bocs!

    • 2020.02.28. at 07:38
      Permalink

      “Motorszerelőm dettó, ő még hozzátette hogy a m.l-os benzin már régen is hajlamos volt “nyálkásodni”, magyarul szétesni, az ö.v-s benzinnel jó tapasztalatai vannak. (ez fura mert elméletileg a “forrás” egy, na de tudjuk mi a különbség elmélet és gyakorlat között)”

      A motorszerelőd petrolkémiai mérnök?
      Egyébként nem elmélet, az OMV is a MOL alapüzemanyagát kapja, nincs egyiknél sem semmiféle “szétesés”, meg egyéb városi legendák. Nagyon szigorú előírásoknak kell megfelelnie minden EU-ban nagykereskedelmet folytató olajipari nagyvállalatnak. A MOL egyébként Szászhalombattáról nem csak a magyar piacot látja el, exportál is finomított termékeket, Nyugat-Európába is.

      • 2020.02.28. at 14:44
        Permalink

        A motorszerelő az motorszerelő, a motor gazdájának 2 műszaki diplomája, 1 műszaki technikuma, 3 vagy 4 OKJ-s szakmája, plusz az “apró”-ja van.
        Ha nem láttál még romlott szétesett benzint, ez nem azt jelenti hogy nincs.
        A benzin a mai formában erősen összetett (annó csak a gyártási módszert tanultuk fősulin, nem gulizok fejből nyomom) és hajlamos megromlani, vagyis “szétesik”.
        Ha esetleg a technológia változott és “képben” vagy írd le, én soha nem szégyellek tanulni tőlem többet tudótól.

        • 2020.03.02. at 17:20
          Permalink

          Az arrogáns és beképzelt kioktatáson túl azt is meg tudod magyarázni a rengeteg műszaki diplomáddal, hogy ugyanaz a MOL által gyártott benzin OMV név alatt miért jobb, mint MOL-ként? 🙂

          • 2020.03.03. at 18:51
            Permalink

            Ha sértő voltam, elnézést. (bár itt én senkit nem “szólítottam” meg)
            Mint írtam, soha nem szégyelltem megkérdezni attól aki jobban tudja.
            A nyersolajból lepárlással toronyban állítják elő az olajipari termékeket.
            Valamely benzin oktánszáma azt jelenti, hogy az adott benzin kompressziótűrése megegyezik egy olyan izooktán-normálheptán elegy kompressziótűrésével, ami annyi térfogatszázalék izooktánt tartalmaz, mint az adott benzin oktánszáma.
            (na ezt így kellett darálni)
            A benzin a mai formájában sokféle adalékot tartalmaz: kopogásgátló, égésgyorsító, korróziógátló stb. (ezen adalékok neveiben annyira nem vagyok biztos 20 év távlatából, és ne feledd fejből írom)
            Tehát másodjára, ha tudsz hiteles forrásból ettől többet vagy mást, kérlek írd le!

  • 2020.02.27. at 19:03
    Permalink

    Csak a saját tapasztalatom,
    Egy 3 éves 1.6-os benzines Toyota ( nem hibrid ! ) taxim van.. mellyel kb. havi 6000 km-t dolgozom.
    Egyértelműen nőtt a fogyasztásom.. ugyanannál a kútnál tankolok-tankoltam évek óta.
    (..-ha több üzemanyagot égetek el…nos.. akkor mi értelme az egésznek..???
    … amit a réven nyerek, elveszítem a vámon… )
    A 7.5 literes fogyasztásom elkezdett felkúszni 8 liter fölé, december közepétől ..!
    Nagyon örültem, hogy ugyanitt két hete bevezették a normál ( nem prémium !) 100-as benzint, ami természetesen maradt E5-ös.
    A régebbi prémium 95-ös ( de ugyanúgy E10-es ) helyett van most ez..-ugyanazon az áron.
    (409 Ft./l volt tegnap..) …-a prémium 100-asok, 445 Ft.-os literára helyett..-amit a másik három nagy kúthálózat árul..!
    ( ..-persze azoknak csili-vili nevük is van, he-he )
    De nem csak fogyasztásról van szó… szerintem.
    A gyári előírás, a minimum 95-ös oktánszám a legtöbb mai benzines autónál..-ha ezt nem teljesíti 100% -ban az üzemanyag…-hát akkor jönnek a bajok,
    Rosszabbul megy, becsörög, többet fogyaszt…és persze a lényeg, hogy nem ég el tökéletesen az üzemanyag…-ami hosszútávon fejti ki a káros hatását…lerakodások keletkeznek, üzemanyag kerül a motorolajhoz, stb.
    Talán ez a japán benzinmotorokra kiemelten igaz lehet….a többnyire nagyobb motor kompresszió miatt..
    Keresgéltem a lehetőségeket, hogy , miként tudnék továbbra is E5-öt tankolni ..nagyobb felár nélkül..
    Maradt a „madaras tesco” 98-as benzine….-ami szerintem tök jó…
    98-as csak itt van..ha jól tudom…, 395/l áron..
    És van még a….. nagytarcsai BGW 100-as benzine..-és a Lukoil 100-as benzine…
    Tudtommal jó áron nincs máshol E5-ös az országban….de javítsatok ki, ha tévedek!
    A törvényi előírás csak a 95-ös benzint kötelezi, hogy E10 legyen…a többi üzemanyagra nem vonatkozik a szabályozás..! hál’sten !
    Azt hogy a régi E5-ös benzin jobb volt…azt sokan mondják….azt is, hogy nincs különbség a kettő között.
    De azt senki nem mondja, hogy az új E10 jobb lenne..!!

  • 2020.02.28. at 16:47
    Permalink

    Nekem sincsenek jó tapasztalataim az E10-el kapcsolatban, így nem marad más választás, mint a drágább, prémiumbenzin tankolása. A témában sok szakértő megszólalt, és látható, hogy nem egységes a véleményük, csak mentegetni próbálnak egy olyan intézkedést, ami senkinek sem jó, de valamilyen módon a törvényhozók ezzel akarnak a klímasemlegesség irányába menni. Csakhogy ezzel éppen ellentétes hatást érnek el, a hozzákevert adalékkal rontják a benzin minőségét, rosszabbul fog égni, nő a fogyasztás, ezzel a károsanyag kibocsátás is, és az autó sem fog a korábbi paraméterek szerint működni. Tipikusan az átlagemberekkel fizettetik meg a tisztább levegő elérésének árát, ráadásul hibás döntés alapján, ugyanakkor a legnagyobb szennyezőket, mint a hajók, repülőgépek, szénerőművek, tovább szennyezhetnek, pedig a szennyezésük sok százszorosa-ezerszerese a személyautóknak ! Nem baj, de meghoztak egy intézkedést ! Gratulálok a szűklátókörűséghez !

  • 2020.03.07. at 15:41
    Permalink

    Egyet értek azokkal akik azt mondják, hogy az okosok megint csináltak egy nesze semmi fogd meg jól intézkedést. Azt nem gondolom, hogy káros lenne az új E10, de haszna sincs semmi környezetvédelmi szempontból. Gondolom voltak akiknek ez pénzügyileg érdekük állt és kb. ennyi haszna van ennek. Szerintem hisztire semmi ok, a környezet védelme meg sajnos nem itt fog eldőlni. Az már zsákutcában van úgyis, az okos vezetőink meg nem látják a kiutat, mert a pénz elhomályosítja a látásukat.

Vélemény, hozzászólás?