Idén is villanyautó nélkül jött a Jézuska

Még mindig nem hozott villanyautózást a Jézuska

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei év villanyautó-dömpingje után remélhettük, talán hoz valódi, tömegek számára elérhető elektromos autót a Jézuska. Nem így lett.

Idén megszaporodtak elektromos autós élményeink, az eddigieknél több EV-t próbálhattunk ki, és az infrastruktúra is fejlődésnek indult, de egyelőre még mindig nagy fába vágja fejszéjét, aki az alternatív hajtás mellett teszi le voksát.
Márciusban kezdődött a sor, ekkor a Genfi Autószalonon próbáltuk ki az idei Év Autójának megválasztott Nissan Leafet, amit később itthon, az állatkert körül is megkergethettünk. Aztán nyárra besűrűsödött a program, az Opel Amperával (mely nem is teljesen elektromos) Hollandiában tettünk tesztkört, és a Mitsubishi által fejlesztett i-Miev-Peugeot Ion-Citroën C-Zero trió is megvolt: utóbbiak oroszlános változatával főszerkesztőnk egy balatoni túrát is bevállalt, és teljesített sikeresen.
Még a Prius harmadik generációjának konnektorból tölthető, Plug-in variánsának megjelenése előtt próbálhattunk ki egy itthon átalakított, szintén hálózatról (is) táplálható Priust, majd végül a FAAM Smile nevű, kedves külsejű kishaszonjárművet.

Az év második felében a hazai infrastruktúra is fejlődésnek indult. Az ELMŰ Váci úti székházánál felállított első áramkútjánál 2012 végéig ingyen tölthetnek a villanyautósok, és maga az áramszolgáltató is megkezdte elektromos flottájának kiépítését: jelenleg villanyos Fiat Fiorino, 500, Mitsubishi i-Miev és Peugeot Ion modelleket hajtanak. Aztán ősszel az E-On is reagált, és a belvárosi Kempinski Hotel Corvinus előtt két gyorstöltőt, garázsában pedig három hagyományos csatlakozót telepítettek. Ezen túlmenően vállalták, hogy megkezdik a Budapest-Bécs, majd ezt követően a Budapest-Balaton viszonylatban a töltőállomások kiépítését.
Csíráit tekintve tehát elkezdte megvetni lábát a villanyautózás hazánkban is, de azért még mindig nem tartunk ott, hogy túlzottan bizakodók lehessünk a széleskörű terjedést illetően. Vessünk egy pillantást a Mitsu-Citroen-Peugeot trióra, és egyet az árcédulára. Tízmillió forint ekkora autókért? Na ne! Nyilvánvaló, hogy ebben a magasságban a magyar ember nem a hosszú távra kvázi használhatatlan elektromos autót választja. Nekem sem kellene egy kapszula, amivel jó esetben folyamatos aggódás és óvatoskodás, rosszabb esetben tréler hátulján tudnék lemenni a telekre.
És az az igazság, hogy még a nemzetközi kitekintés alapján sem látszik tisztán, mikor jöhet el a takarékos, és valóban nyugodt, hatótáv-számolgatástól mentes villanyautók kora – erre lehet gyógyír a GM, azaz a Chevrolet Volt és az Opel Ampera belső égésű, azaz benzinmotoros hatótávnövelése. Villanyautóból azonban még két évet kell várni a BMW hipermodern i3-as EV-jére, de futurisztikus megjelenésén és szemkápráztató felszereltségén túl attól sem várhatunk forradalmi változást a hajtás terén. Jól megy, de a hatótáv érdekében 150 km/h-nál korlátozzák végét, és még így sem tud többet 150 km-nél. A Nissan azért bemutatta a Leaf Nismo RC névre keresztelt versenyváltozatát: 6,9 másodperc alatt van százon, de alig húsz percnyi taposás után ebben is csak porzanak az elektronok.
A gyártók persze mindent megtesznek annak érdekében, hogy a vásárlók megszokják a villanyautózás tényét. Állami cégekhez helyeznek ki villanyflottákat, az autókat elküldik az NCAP-hoz töréstesztre, különféle rendezvényeken vonultatják fel elektromos hajtású autóikat, csoportos próbalehetőségeket biztosítanak, csak ne nézzünk furcsán, ha egy autó némán közlekedik.
Pedig ha komolyan gondolnák a dolgot, ennél sokkal többre lenne szükség. És valószínűleg, csakúgy, mint az elmúlt száz év során, nem is gondolják annyira komolyan. A szigorodó környezetvédelmi előírások miatt rákényszerülnek, hogy ilyeneket is gyártsanak, de amíg van még kőolaj, addig versengenek, hogy újabb apróbb vagy nem is olyan apró fejlesztésekkel – például közvetlen befecskendezéssel, vagy a korábbinál eggyel fejlettebb szelepvezérléssel – ki tud abból a legkevesebbet fogyasztani.
Hirdetés

Közben talán reménykednek, ahogyan a műhelyekben dolgozók is: csaknem lesz komoly ez a villanyautózás. Utóbbi ugyanis azt a remekül felépített rendszert szünteti meg, amit egymás konkurenseként, mégis valamilyen néma szövetség tagjaiként a legnagyobb egyetértésben több mint egy évszázada építgetnek, és amelyet mára sikerült tökéletesen eldugni előlünk: ideig-óráig még hagyták, hogy mindenféle kontárok (autószerelők) javítgassák modelljeiket, de manapság már legény legyen a gáton, aki az összetett és horrorárú diagnosztikai készülékek nélkül el mer kezdeni matatni a motortérben.
A villanyautók – legalábbis a gyári kommunikáció alapján – szinte csalhatatlanok, nem mennek tönkre, nincs bennük túl sok szerelhető elem. Nem lesz olajcsere tízezrenként, nem fog megnyúlni a vezérműszíj vagy lánc, nem fognak beégni a gyújtógyertyák. A kimaradó alkatrészek elmaradó hibái miatt csökkenni fog az évek során ezen modelleken begyűjthető profit: ez üzletileg nem túl csábító lehetőség. És nagyon téved, aki azt gondolja, hogy akad egyetlen autógyár is, aki nem a fejőstehenet látja az emberiségben. Hiszen kitalálták, eladták, mi meg már élni sem tudnánk négykerekű barátaink nélkül: gyalog messze van, bringával hogy vinnénk haza a plazmatévét, meg különben is, a tömegközlekedés drága és megbízhatatlan.
Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a villanyautózás jelenlegi állapota nem rólunk, autósokról, a kisebb energia-felhasználásról, az olcsóbb közlekedésről vagy a Föld megmentéséről szól. Egyelőre ugyanis ördögi köröket tesznek a villanyautó-piac szereplői: az autók drágák, ezért nem terjednek, amíg azonban nincs elég belőlük, töltőhálózatuk is gyér marad. Ha pedig már tömegesen lesznek, akkor nyilván az állam is kiveti majd hálóját, és az autóba villanyt sem tölthetünk majd jövedéki adó nélkül. Addig marad a gyártól színjátéka: látjátok, nem sokára ilyenekkel jártok. Aki a jövőt szeretné, az járuljon hozzá a fejlesztési költségekhez. Egyelőre azonban a vásárlók gyanakvóak, és nem hajlandók kétes használati értékű autókra sok pénzt pazarolni: nem könnyű lenyelni, hogy körülbelül félmillió km után térül meg az eltúlzott vételár. Lehet, hogy minden idők legolcsóbb üzemanyagát halasztják el a ma még háztartási használatra adott árammal.
Akarhatunk mi tisztább közlekedést, olcsóbb hajtóanyagot használni, pandákat és egyéb kihalófélben levő fajokat menteni, amíg valamelyik gyártó nem vesz egy nagy levegőt, s nem jelentkezik jó áron kínált, tisztességes teljesítményű villanyjárművel, ez az egész téma csak ábránd lesz. Márpedig ez nem érdekük, úgyhogy ezer százalék, hogy még rengeteg, akár Hybrid felirat alá rejtett belsőégésű motort és hozzá való kőolajat fogunk elhasználni, mire a trolinál vagy a dodzsemnél komolyabban vehetjük a villanyautózást. Az olcsóságról pedig pedig talán csak ábrándjaink lehetnek. Nyilván marad a benzinnél olcsóbb az áram „tankolása“, de azt még remélni is badarság lenne, hogy a villany ára akkor is a jelenlegi szinten maradjon, ha már tömegesen használjuk majd közlekedésre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:08
    Permalink

    az a baj hogy itt minden hozzászóló lokál patrióta és ez nem is baj hiszen mindenki magából indul ki!
    de az autókat nem Magyarországon gyártják és nem is magyar piacra készülnek , világviszonylatban senkit nem érdekel Magyarország és a magyar ember csóró igénye! ezek az elektromos kocsik léteznek mert a világ kormányai támogatják a gyártásukat és a vásárlásukat, és már ott vannak az utakon a saját szemével láthatja az ember ,tehát valami elkezdődött , de a további sorsa is a világon múlik majd és nem Magyarországon ! Mi csak szimplán nem akarunk lemaradni , de igazából csak nézünk mint a nebuló 🙂

  • 2017.10.31. at 06:08
    Permalink

    a húsvéti nyuszi sem hozta meg a villanyautókat, sőt!! Pünkösd szép új adókat hoz, ami miatt még jobban meg kell húzni a gatyát, ergo nemhogy üzemanyagra, elektromos áramra is kevesebb marad…De azért megkérdem hogy tudja valaki hogy egy bűvezérlőelektronika mibe kerül egy elektromos kocsiba? VAGy ha javítani kell az elektromos motort?Mert ami elromolhat el is romlik…Hülye példa, de elektromos: a Linde targoncánkba behányt a vezérlőelektronika..potom 525 ezer lenne hozzá egy 45 x 25 centis panel….

  • 2017.10.31. at 06:08
    Permalink

    Streetscooter: a megfizethető elektromobil

    Míg a nagy autógyárak piacképes vagy előkészületi stádiumban lévő elektromos autóinak ára 30 ezer eurónál kezdődik (Nissan Leaf 30 ezer, Mitsubishi i-MiEV 35 ezer, BMW Megacity Vehicle 36-38 ezer), addig egy aacheni kft. igazi “népautóval” akar betörni a villanymeghajtású mobilok piacára.

    “Cégünk megfizethető, működőképes, megbízható elektromos gépkocsit akar gyártani” – nyilatkozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a Streetscooter GmbH alapítója. A 34 éves Achim Kampker, aki egyben tanszékvezető az aacheni RWTH műszaki egyetemen, néhány professzortársával és két tucatnyi német középvállalattal összefogva vágott bele a projektbe, amelynek célja, hogy 2011 nyaráig elkészüljön a Streetscooter névre keresztelt kisautó prototípusa.

    A sorozatgyártás a terv szerint 2013-ban kezdődne – abban az évben tervezi a BMW is piacra dobni a lipcsei gyárában készítendő Megacity Vehicle-t. A nagy különbség a két modell között az árban rejlik: egy BMW-ből ugyanis több mint hét Streetscooter telne ki. Az aacheni cég azzal számol, hogy autója első, háromüléses változata 5000 euróért kerülhet forgalomba. Ennyi pénzért ma Németországban még Dacia Logant sem lehet kapni; annak ára 7990 eurónál kezdődik – és persze robbanómotor hajtja. Az alacsony árnak két titka van. Az egyik, hogy nem tartalmazza az akkumulátor árát: azt havi díjért kellene bérelniük a jövendő vásárlóknak.

    A másik a gyártási technológia leegyszerűsítése. “Egy autógyárban átlagosan száz szerelési állomást érintenek a kocsik, mielőtt kigördülnek a kapun. Nálunk csak húsz állomás lesz – árulta el a titkot Kampker. – A Streetscooter egymástól jól elválasztható modulokból épül fel, amelyeket alvállalkozóink szállítanak nekünk.” Utóbbiakkal a kft. főnöke intenzív párbeszédet folytatott annak érdekében, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tartsa a gyártási költségeket s ezzel az elektromobil árát. Így például szó sincs könnyűszerkezetű (szénszállal erősített műanyag) karosszériáról: marad a jó öreg acéllemez.

    Az alacsony fogyasztói ár érdekében a tervezők lemondtak számos extráról is. Például nem lesz a Streetscooterben légkondicionálás: a kellemes hőmérsékletről az autó újszerű hőszigetelése és egy, a levegőt keringtető berendezés hivatott gondoskodni. Ez kíméli az akkumulátort, amelynek energiája így kizárólag a motor meghajtását szolgálja. A telepeket nem az ismert gyártók valamelyikétől rendeli Kampker, hanem egy kis lübecki cégtől, amely évek óta gyárt üzemanyagcellákat és lítium-ion akkukat. Az OMT-márkájú akkumulátorral az aacheni villanyautó legalább 100 kilométert fog megtenni egyszeri feltöltéssel.

  • 2017.10.31. at 06:08
    Permalink

    Igen láttunk! A villanyáram megtermelésével nem lesz gond. Senki nem akar Téged egyre kisebb autókba betuszkolni, hiszen minden gyártó a típusfrissítésekkel egyre növeli a karosszéria méreteket is. Van egy cikk róla itt az Autónavigátoron is!

    Egy dologból lehet eleged: a fosszilis üzemanyagokból és a mérhetetlen magas áraiból! Ez az, amiből mindenkinek elege van! A környezetvédelem is eget rengetően fontos dolog, mégsem erről van itt szó elsősorban, hanem az OLAJFÜGGŐSÉG MEGSZÜNTETÉSÉRŐL, mert ezzel húzzák ki mindenki zsebéből a pénzt.

    Ha azt mondjuk: “- Holnaptól nem kell az olaj, kenjétek a hajatokba!” Akkor pofára estek és mindjárt negyedére zuhan az ára, mert értéke csak annak van, amire kereslet van.

    Ma a Világon az OLAJ-ra van a legnagyobb kereslet. Ezen változtatnak az elektromos autók gyökeresen!

    A Jézuska nem hozta meg, de nem sokára itt a Húsvéti Nyuszi, aki biztosan meghozza a várva várt elektromos autót Magyarországra is!

    Csak figyeljetek!

    Jaaa, lehet hogy érdemes kimenni érte Franciaországba, mert ott kb.: 70%-os állami támogatás van rá, így fillérekért meg lehet kapni a hazai gyártású elektromos Renault különböző típusait!

  • 2017.10.31. at 06:08
    Permalink

    Látott már valaki villanyáramot termelő szénerőművet? Én lennék a legboldogabb ha villany autóval járhatnék!Nem a kibocsájtás miatt,hanem,mert nincs zaj,tökéletes csend lenne,kivéve mikor ketten találkoznak egy kereszteződésben.Abból viszont elegem van és nagyon bosszant,hogy minket európaiakat egyre kisebb autókba akarnak betuszkolni,a nagy államok meg sorra rúgják fel a Kiotói egyezményt.A sok Greenpeace-s meg a többi környezetvédő, felfoghatná végre,hogy ez már visszafordíthatatlan folyamat.Pláne úgy,hogy a világ egy része,magasról tesz rá.Érdekes hogy Kínából sem Indiából nem hallani elvetemült környezetvédők akcióiról.Röviden:V8-at mindenki hátsója alá!A benzinár úgyis leszabályozza a dolgot.

  • 2017.10.31. at 06:08
    Permalink

    Nagyon szubjektív a cikk. Ugyanazokat a szokásos tévhiteket sorolja hosszasan amik már szinte mindenkinek a könyökén jönnek ki. Le se tagadhatná senki, hogy a végtelenül pesszimista, önpusztító Magyarországon született az iromány (semmi sem jó, de ha mégis, akkor megkeressük a kevés hátrányok egyikét és azt hangsúlyozzuk, vagy ha az sincs hát kreálunk egyet hogy legyen min fanyalogni).
    Ennek legszebb/leggusztustalanabb példája az ingyenes töltésen való fanyalgás, ami nem annak örül, hogy ezzel seígitik az elterjedést, hanem azon aggógik, hogy a majd egyszer jövőben biztosan nem lesz az, sőt még jövedéki adó is lesz rajta (ami mellesleg alapból a betonhülyeség kategóriája).
    Rendkívül unalmas már a hatótávon való fanyalgás, amikor eleve városi használatú járművekről van szó. Minden ilyen fanyalgó irományban előadják, de mi van ha több 1000 km-t kell megtenni. Majdnem ugyanaz van mint amikor kőolajszármazékokkal menő járművel föld vagy víz alatt kellene menni. Érdekes módon az utóbbit nem szokták mondogatni, miszerint a belsőégésű motoros járművek használhatatlanok, hiszen nagyon rosszul mennek föld és víz alatt. Pedig ezt kellene állítaniuk a fanyalgóknak, ha következetesek akarnának maradni, de ugye azt még véletlenül sem.
    Tipikus, negatív hozzáállású, nem életre való, magyar mentalitású és a tényeket is nélkülöző írás. Kár volt elolvasni.

Vélemény, hozzászólás?