Magyarország 10 legolcsóbb új autója

Megint van új autó 2 millió forint alatti áron

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már itthon is kapható a második generációs Dacia Sandero, körbenéztünk hát, mit, milyen új autót kapni még 2 millió forint környékén.

Amint arról nemrég beszámoltunk, már hazánkban is kapható az új, második generációs Dacia Sandero, amely ugyan elődjénél valamivel drágább, de egyrészt még így is megkapható 2 millió forint alatt, másrészt egész komoly felszereltséget ad már alapszinten is. Adta magát, hogy szétnézzünk az újautó-piacon: mit, milyen új autókat kapni hasonlóan szerény összegért, s tényleg olcsónak számít-e az itthon még nem, de külföldön már próbált Sandero.
Bizony az. S leszámítva egy másik Daciát, a pillanatnyilag második legolcsóbb, kifutó Logan MCV-t, a legolcsóbbak közül a Sandero kínálja a legtágasabb utas- és csomagteret (320 liter) is. Továbbá szériában ad menetstabilizáló elektronikát, 4 légzsákot, kormánya szervós, hátsó üléstámlája pedig osztottan dönthető. Amire viszont még költeni kell, ha van rá igény: elektromos ablak, távirányítós központi zár, állítható kormány és ülés, hifi, klíma. Ám ezekkel együtt is megvan 2 350 000 forintból listán, a 300 ezres kedvezménnyel és 5 év garanciával kecsegtető Renault Crédit finanszírozással meg szinte megint 2 milliós az autó. Motor? Benzines, 1,2 literes, elégséges dinamikával, tűrhető fogyasztással. Lejjebb görgetéssel kiderül, hogy ez milyen fegyvertény egy olyan ligában, ahol a csilivili metálfény, az alufelni, a színre fújt lökhárító/kilincs/tükör sem játszik, nemhogy a mindenféle vezetőtámogató elektronikák, a panorámatető, a tolatókamera vagy épp a masszázsfunkciós, hűthető-fűthető bőrülések... Amúgy a Sanderóhoz viszonylag olcsón LPG-üzem, vagány Stepway-köntös emelt hasmagassággal vagy mondjuk navigáció is választható - szerintünk aki 2 millió forint környékén, legfeljebb 2,5 millióért szeretne feltétlen új, nem 1-2 éves (vagy régebbi) használt autót venni, nézzen csak be egy Dacia-kereskedésbe. Levetkőzve buta előítéleteit. (Első generációs Sandero is biztos van még készletről, de azt mi nem ajánlanánk, ha már itt az új.)
Hirdetés
A második legolcsóbb is egy Dacia, a Logan MCV. Ha nem is 7 üléssel, de irgalmatlan helykínálattal, 700 literes csomagtérrel. Most akciósan 5 év garanciával. Viszont a 2 090 000 forintos Accessnél (1.6 benzin) se szervokormány, se semmi, és csak egy a légzsák. Hogy listán (khm, alku előtt) 2,6 millióért már klímás, hifis, utasoldalon is légzsákos, távirányítós centrálzáras, stb. lehet a még egyszer: döbbenetesen nagy Logan MCV, más tészta.
Nem elég, ha a technika Renault, a név is Renault kell, hogy legyen? Képzeletbeli dobogónk harmadik helyén a mókás kis Twingo feszít most 2,14 milliós alapárral (finanszíroztatva ő is lehet még olcsóbb), de az említett két Daciánál kisebb utas- és csomagtérrel és csak 3 ajtóval, egyébiránt a Sanderóba is szerelt 1,2 literes motorral. És szegényes ellátmánnyal, például szervokormány nélkül. Úgy 2,5 millióból már korrekt a felszereltség: 4 légzsák, klíma, tempomat, elektromos ablak, állítható kormány és ülés is van.

Magyarország 10 legolcsóbb új autója
Modell Motor Fogyasztás Listaár (Ft)
Dacia Sandero 1.2, 75 LE 5,8 (l/100 km) 1 990 000
Dacia Logan MCV 1.6, 85 LE 7,6 (l/100 km) 2 090 000
Renault Twingo (3-ajtós) 1.2, 75 LE 4,5 (l/100 km) 2 140 000
Toyota Aygo 3-ajtós 1.0, 68 LE 4,4 (l/100 km) 2 195 000
Suzuki Splash 1.0, 68 LE 4,7 (l/100 km) 2 203 000
Kia Picanto 3-ajtós 1.0, 69 LE 4,2 (l/100 km) 2 249 000
Citroën C1 3-ajtós 1.0, 68 LE 4,3 (l/100 km) 2 260 000
Skoda Citigo 3-ajtós 1.0, 60 LE 4,5 (l/100 km) 2 284 000
Chevrolet Spark 1.0, 68 LE 5,1 (l/100 km) 2 345 000
Suzuki Alto 1.0, 68 LE 4,4 (l/100 km) 2 399 000

Innentől kezdve kivétel nélkül egyliteres, egy kivétellel 3 hengeres benzinmotoros modellek jönnek, először is még 2,2 millión innen az Aygo. Háromajtósan. Az ötajtós felára 95 ezer forint. Alapból van hifi, szervokormány és 2 légzsák, klímát, osztottan dönthető hátsó üléstámlát és miegymást 2,43 millió forinttól ad a Toyota. Az Aygo/C1/107 minitrióval kapcsolatban bátran kijelenthető, hogy nem egy működőképes konstrukció, mert inkább érdemes már Yarist venni, mint Aygót.
Már 2,2 millión túli a nyáron frissített Suzuki Splash, amely a másik Top10-es Suzukihoz, az Altóhoz hasonlóan praktikusan ötajtós, és szériában adja a klímát. Egy már korrekt ellátmányú, távirányítós központi záras, hifis, bőrkormányos GLX 2,6 millió forintba kerül. Hogy megy, s hogy fogyaszt? Mint a többiek is: amennyire kell (tehát átlagosan), s akár nagyon jól is, 5 l/100 km környékén. Ha nem nyomja neki az ember. Városon kívül meg általában gyenge és elég zajos mind, ez van, nincsenek csodák.
A háromajtósan 2,25 milliós alapárú Picanto két szempontból a legjobb: szériában 6 légzsákos, s 7 év/150 ezer km garancia van rá. Különben az ötajtós kivitel felára 150 ezer forint. Van osztottan dönthető hátsó ülés, állítható magasságú kormány, sőt fedélzeti számítógép is, míg a klímáért már "természetesen" plusz pénzt kell fizetni. De még a már majdnem 2,5 milliós árba sem fér bele például a fordulatszámmérő, a hifi vagy az emelhető vezetőülés, sajna.
A Citroënnél pillanatnyilag akciós áron is 2 790 000 forint a legolcsóbb C3, ha valami, akkor ez szól a 3 ajtóval 2,26 milliós alapárú, még 2 ajtót 80 ezer forintért adó C1-es törpe mellett. Azonban a 2 légzsákon kívül szinte minden feláras vagy magasabb felszereltségi szinten kapható, így a szervokormány, az állítható kormány, a hifi és naná, hogy a légkondicionáló is. Már mondtuk/írtuk, hogy nem vennénk Aygót/C1-et/107-et - nem rossz kis kocsik, csak van náluk jobb és olcsóbb, de legalábbis olyan, amiért inkább megéri kiadni egy kisebb kupac pénzt.
Ha a Volkswagen up! nem is, a vele azonos Citigo bekerült a Top10-be, s ez máris eredmény, mert a Skoda ma már minden, csak nem olcsó. A Citigo 3 ajtósan valamivel 2,3 millió forinttól gurítható haza, az ötajtós felár durván 100 ezer forint. Ami van (egyebek mellett): szervokormány, hifi és 4 légzsák, de ha klímát is szeretnénk, minimum 2,7 millióban érdemes gondolkozni. Hogy ennyiért már nagyobb Fabiát is kapni akár kombiként? Na ja.
A legkisebb Chevrolet hátulról második helye kissé tán meglepő, de nem árt tudni, hogy motorja 4 hengeres, a 2,35 milliós árért pedig 5 ajtót, 6 légzsákot, szervokormányt, állítható magasságú vezető-, osztottan dönthető hátsó ülést is kap a vevő. Mondjuk igazán jól akkor járhat, ha az alap + felszereltségre szavaz (nem vicc, ez a neve), mert az mindösszesen 30 ezer forintért centrálzárat, elektromos ablakot (persze csak elöl), USB-s hifit is tartalmaz. Klímás Spark? 2,5 millió az ára.
Végül itt egy Suzuki, az Alto, amely ugyan a tízek legdrágábbika a maga 2,4 millió forintos árával, ellenben ezért az összegért 5 ajtós, távirányítós központi záras, elektromos ablakos, CD-s, MP3-as hifis, szervokormányos, magasságában állítható vezetőüléses és kormányos, 4 légzsákos és klímás is. Azaz relatíve olcsó.
Konklúzióként még annyit, hogy mindezek ugye csak listaárak tán némi akcióval, de úgyis lehet (és kell is) alkudni, szóval egyrészt nem lehetetlen 2 millióért új autóba ülni, másrészt 2,5 millióig már bőven van választék. Mindenesetre a legvonzóbb ajánlat magasan a Dacia Sanderóé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 10:03
    Permalink

    Mlért erőlteti a Renault Magyarországon a Dacia márkanevet? Renault néven legalább +50%-kal nőne az értékesítés. Az is rejtély, hogy a lejáratott márkanév elutasításáért miért a vásárlókat hibáztatják?
    A Fiatnak nyilván nem jut eszébe a Szerbiában gyártott 500L-t az USA-ban az itt rosszemlékű Yugo márkanéven forgalmazni (főleg annak elutasításáért az amerikaiakat hibáztatni).

Vélemény, hozzászólás?