Farmotor, hátsókerékhajtás – Ken Block nyomában Skodával

Megvan a hidraulikus kézifék, mehet a drift Ken Block mintájára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Láttunk már játszós autót Skodából, ez most még annál is egy-két fokkal jobb.


Reklámfilm is lehet jó, erre mutat rá Ken Block, aki nyilvánvalóan jól vonzza a szemeket több márka számára is a tavaly novemberben immár hatodik epizódjával vetített Gymkhanával. Most pedig a már nem kevéssé híres Ken Blocktól ismert stílussal mutat rá a cseh Trotina Rallye Team is arra, hogy egy hirdetés is lehet tetszetős. A saját maguk által épített Skoda 130 LR raliautóval Petr Šimurda drifteli körbe a főszponzorokat tömörítő telepet. Szépen megjelenik a Trotina Auto kereskedés, az iAutodíly bontott alkatrész webáruház és a hozzá kapcsolódó CZ-Eko bontó is. A 130-as amúgy épp 30 éve jelent meg, 1988-ig készült, 1.3-as motorjával 58 lóerőt tudott, de hozzá már ötsebességes váltót adott. Meg persze hátsókerékhajtást a farmotor mellé.
Hirdetés

A bontós srácok természetesen kibelezték, a motort Weber karbival szerelték fel, a kéziféket hidraulikusra cserélték - ahogyan egy játszós Skoda esetén kell, és jöhetett a gumik elfüstölése, amelynek a végterméke az alábbi filmecske, meg nyilván jó sok kattintás a benne megjelenő cégek weboldalaira.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?