Új magyar csapat a TCR világában?

Megvan az első hazai Kia cee'd TCR

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvan, kié lehet az első Kia cee'd TCR. Ki gondolta volna, hogy pont egy magyar csapat lesz, aki először pályára viszi az osztrák túraautót.


A rali világából éles váltással a túraautózás felé kacsintgat az LP Winner Motorsport. Lovász Pali neve sokaknak ismerős lehet, évek óta aktív résztvevője a hazai ralisportnak, legtöbbször egy Mitsubishi Lancer Evo IX volánja mögött. Az ő nevéhez köthető az LP Winner Motorsport és a Hyundai i20 R5 hazai debütálása is a tavalyi Szilveszter Rallye-n. Most mégsem raliautó miatt figyelt fel rá a hazai autósport-közösség.
Hirdetés
Bejelentették, hogy a világon elsőként indítanák az osztrák STARD által fejlesztett Kia cee’d TCR túraautót. Az autót az a Manfred Stohl tervezte és készítette fel, akinek egyébként az első elektromos rallycross autót is köszönhetjük, és aki régen meghatározó szereplője volt a Rally Világbajnokságnak. Hogy ki ül majd a Kia volánja mögé, az még nem ismert, a csapat bérleti konstrukciókban gondolkodik, így a szerencsés bérlő bármelyik TCR-es sorozatban indulhat majd vele. Bár a TouringCarTimes már állítja, hogy a TCR Germany futamain indul majd az autó, ez egyáltalán nem biztos. A STARD teljeskörű technikai támogatást ad majd, akárhol is induljon a vadiúj Kia túraautó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?