F1 hétvége a Renault csapattal

Melegítés a Magyar Nagydíjra a Renault Sport F1 Teammel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Renault gyári F1 csapatával mi is átérezhettük a hétvége különleges pezsgését, és még a száguldó cirkusz zártabb világát is láthattuk.


Nem kevesebb, mint 10 évre szóló F1 programjának első évében jár a Renault gyári csapata, és máris lenyűgöző programokkal látták el a rajongókat és a média képviselőit is. A Lotusból átalakult csapat először a belvárosba invitálta a rajongókat, ahol találkozott a múlt és a jelen. Büszkén ünnepelték, hogy 110 éve Szisz Ferenc Renault technikával nyerte meg a legelső megrendezésre kerülő F1 Nagydíjat. Az autót el is hozták Magyarországra, ahol az RS16-ost modellező versenyautó mellett adott impozáns látványt. Természetesen a Renault megújult palettája is felvonult, az általunk tesztelt Renault Mégane GT mellett a Mégane Grandtour GT is megjelent végre, de a Talisman család sem maradhatott ki.
Mindeközben a pályán is zajlott az élet, késő délután autogramosztás kezdődött, emberek tömegei lepték el a célegyenest és a boxutcát. A Renault Sport F1 Team pilótáinak most itt kellett helytállni, próbáltak autogramot osztogatni az egymást taposó tömegben, miközben többeket ájult állapotban hoztak ki. A nyugalom és a teljes zavarodottság két véglete egy időben. Egy vacsorára is meginvitált a Renault, ahol álomba illő környezetben láthattuk viszont a régi és új F1 versenyautókat. A Gundel étterem francia utcaneveket kapott, és komplett F1 paradicsommá vált. A két jelenlegi pilótától, Jolyon Palmertől és Kevin Magnussentől, valamint az elsőszámú tesztpilóta Esteban Ocontól a műsorvezetők kérdeztek, utána az autogramosztás várt rájuk, innen pedig a magáninterjúkra vezetett az útjuk. Nem egyszerű munka gyári F1 pilótának lenni, de senki se mondta, hogy az. Az esti hangulat hibátlan volt, ahogy a francia gyártól azt megszoktuk.
Ezt követte (másnap) a legjobb rész, a Renault segítségével a borzasztóan zárt F1 paddock rész is kitárult előttünk. Mindenhol katonás rend, mindenkinek megvan a feladata, feleslegesen lézengő embert nem találni bent. A pályán látottak nagyon összecsengenek a legutóbbi Siemens-Red Bull Racing közös sajtóeseménnyel. Tulajdonképpen a korábban elhangzottak megerősítésére tökéletesen alkalmas volt a benti túra, mégis élőben látni teljesen más. Több nemzetközi sorozat is járt már Magyarországon, ott a már nem létező WSR, a Kamion EB, vagy a DTM, de beszélhetünk világbajnokságról is (WTCC). Ezek mind a közelébe sem érnek a Formula-1-nek. A bent látottak után ezt egyértelműen ki merem jelenteni. Ilyen technikai felkészültség egyik bajnokságban sincs.

A Renault arra is lehetőséget adott, hogy a boxokba is bemehessünk, ahol figyelhettük a munkát, ám fotózni már kevésbé volt szabad. A csapatok között hihetetlen a rivalizálás, még a magukat kisebbnek nevező Renault Sport F1 Team is odafigyel, hogy semmilyen hátrányuk ne származzon kiszivárogtatott fotókból. Persze mikor az autók összeálltak a pályára guruláshoz, mi is bátrabbak lehettünk, ám az egész paddock területen és a pálya mellett is csak komoly szabályozások mellett, leginkább csak a hivatásos F1 fotósoknak szabad fotózni. Minden engedélyhez kötött, kis túlzással még az is, hogy megemeljük a fényképezőgépünket. Ekkor már kiszúrhatnak az irányításból. Ettől a hangulat komoly, feszült, nem olyan, mint a többi bajnokságban, ahol barátian beinvitálnak.

No de még miben más az F1, mint a többiek? Amit egy VB-n láthatunk, az itt hatványozottan van jelen. Az F1-es csapatok 3, néha több boxot vesznek igénybe egymás mellett. Két oldalon az autók, középen négy monitoron figyelik a csapattagok és a versenyzők az időket. Az egész felett egy vasszerkezet húzódik, amiről a két autó felett lámpafelületek lógnak. Ezekből aztán mindenféle kábel lóg le, a gumifűtéshez, a versenyző monitorához, a nyomáshoz, stb. Apropó a gumik melegítése: itt nem csak rádobják a melegítő paplanokat a gumikra, hanem konkrét 110 fokon tartják őket. Az első szabadedzésen egyébként Esteban Ocon, a Renault harmadik számú pilótája is lehetőséget kapott a tesztelésre. Jolyon Palmer sajnos nem tudott elindulni – a benzinnyomásra panaszkodtak, később azonban a legendás Palmer-apuka, aggódó tekintete mellett orvosolták a problémát.

Minden bejövetelkor gumicsere-gyakorlást tartottak. Mindezt 2,3 másodperc alatt letudták, a fülhallgatóinkon pedig hallhattuk, ahogy a főmérnök többször is megköszönni a srácoknak a profi munkát. Ez az idő később lement 2,1 másodpercre. A boxok mögött is folyik az élet. Egy nagyobb épületet találunk, ahol két oldalt a szerelők pihenőhelyei, középen pedig a gumik pihennek. Az egész felett egy emelet húzódik, ahol a főmérnökök és a csapatfőnökök csücsülnek. A pályán lévő pilótáktól, a boxutcából, a szerelőktől, a pit wallról, a motortesztelőktől és a gumisoktól is egyszerre kapják az információkat, és így irányítják a csapatot, a tagok két fülére kétféle helyről érkezik az infó. Teljesen érthetetlen, de a rendszer működik, és mindenki kimazsolázza a neki szánt instrukciókat. A paddock túloldalán az úgynevezett motorhome-ok találhatóak. A nagyobb csapatoknál ezek hatalmas üvegpaloták, a kisebbeknél két kamionvontatmány közé épített szerkezet. A Renault Sport is 6-7 éves kamionokat használ erre a célra, a berendezés azonban franciásan precíz és igényes. Itt található a pilóták pihenőhelye, az étterem és a kivetítők is a VIP vendégeknek.
Hirdetés

Ez mind szép és jó, viszont az egésznek van egy árnyoldala. Kedves kísérőnket megkérdeztem, hogy mennyi szabadidejük van egy héten a szerelőknek. Furán nézett rám, majd elmondta az e heti és a jövő heti teendőiket. Megtudtam, hogy a szerelőbrigád február óta egyetlen napot sem pihent. Most, év középen lesz nekik 2 hét pihenő, aztán minden folytatódik. A hungaroringi futam végigharcolása után pakolás vár rájuk, hogy a kamionok hétfő reggel már úton lehessenek a következő állomásra, Németországba, ahol újra a box és a paddock teljes belakása és minden felszerelés előkészítése vár rájuk. Utána hétvégén verseny, majd mindent hazautaztatnak az Egyesült-Királyságba, ahol a fejlesztések tesztelése, az autók teljes újjáépítése vár rájuk. Na, csak ezután következik a két hét pihenés. Le a kalappal előttük, hogy ezt így bírják, és ha van esetleg családjuk, az övék minden tiszteletem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:23
    Permalink

    Ebben a fromában 1950 óta van, de valahol a legelső ilyen megmérettetés az volt amit megnyert. Csoda is lenne, ha változatlanul megmaradt volna annyi időn keresztül.

Vélemény, hozzászólás?