Hamilton, a feketebárány

Mindenkinek nekimegy Hamilton, csak mert fekete?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két ütközés, három büntetés - ez Lewis Hamilton mérlege a Monacói Nagydíjon. Szerinte ez vicc, a bőre színe lehet az oka.

Hat verseny alatt ötször voltam a felügyelők előtt, ez egyszerűen vicc.” – nyilatkozta Lewis Hamilton a BBC-nek a verseny után. „Azt akarják, hogy több előzés legyen, amikor meg valaki előzni próbál, azt megbüntetik.
A riporterhölgy kérdésére pedig, hogy mit gondol, miért kap ennyiszer büntetést, Hamilton csak a vállát vonogatta. „Talán azért, mert fekete vagyok, ahogy Ali G mondaná.
Bár a mondat Hamilton szájából sokkal ártatlanabbul hangzott, mint amit utólag bele lehet magyarázni, később újra visszarendelték a felügyelők elé, akik végül is elfogadták a magyarázatát, és nem kapott egy negyedik büntetést is.
Hamilton három büntetéséből az elsőt pályalevágásért kapta az időmérőn, ami miatt elvették a leggyorsabb körét, így csak a kilencedik helyről rajtolhatott. Majd a 34. körben Felipe Massával, a verseny záró szakaszában pedig Pastor Maldonadóval ütközött, és kapott mindkét esetért bokszutca-áthajtásos büntetést. De Massa és Maldonado is súlyosabb büntetést szorgalmaznak.
A kerékvetőn próbált megelőzni, ahol lehetetlen!” – mondta Massa, akit Hamilton a pálya legszűkebb visszafordítós kanyarjában, a Loewsben próbált belülről megelőzni, de miután nem fért el, nekiment a Ferrarinak, amit belelökött Webber Red Bulljába. Ennek következtében Massa autójának szárnya megsérült, s ezért nem folytathatta a futamot.

Egyszerűen túl agresszív volt. Amikor az alagúthoz értem, az autóm sérült volt, ami miatt lecsúsztam az ideális ívről és nekimentem a korlátnak. Újra meg kellene büntetni őt, de most már komolyabb módon, mert különben nem tanul belőle.
Maldonando is Hamiltont okolta a verseny végén bekövetkezett balesetért, amikor a safety car után a brit a célegyenes végi kanyarban akart belülről előzni, melynek következtében összeütközött a williamses versenyzővel és az beleforgatta őt a szalagkorlátba.
Ugyanazt a manővert akarta végrehajtani velem is, mint Massával!” – mondta Maldonado. „Pontosan ugyanúgy. Túl optimista volt, ennek köszönhetően elvesztettünk tíz pontot. Nagyon fontos tíz pont lett volna ez nekem is és a csapatomnak is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?