Alig hisszük el, 20 éves a BMW E46

Modernebb formában és technikával született újjá a 3-as BMW 20 évvel ezelőtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Visszatért az összkerékhajtás, modern elektronikai rendszert kapott, sorozat- és filmsztár lett. Az E46-os hármas ma az egyik sláger használtautó, és épp most lép 20 éves korba.


Több lépcsőt is meglépett a 3-as BMW-k között a negyedik generáció, az E46 nem tűnik idősnek, már csak azért sem, mert egyre többet látni belőle. Az import lista egyik sztárja tömegével érkezik az országba, tőlünk nyugatabbra már a levetett modellek közé tartozik, nálunk a vágyott, mára viszonylag olcsón beszerezhető prémiumautó. Az E46 sokat modernizálódott elődjéhez, az E36-hoz képest, mind külsőleg, mind belsőleg, de ami a legfontosabb, anyaghasználaliag és minőségileg.

Semir járőrautója, Stohl Buci Meseautója idén ünnepli 20. évfordulóját. Gondoltad volna?


Az E46 1998-ban érkezett, bár valójában már 1997 év végén bemutatkozott a szaksajtónak, a gyártás viszont csak ’98 januárjában indult el, majd áprilisban érkezett meg a piacra. Először a szedán, majd egy évre rá a kupé, a kabrió, és a Touring, 2001-ben pedig a frontban egészen más Compact, ami szemben az előzővel, az aktuális 3-as, tehát valóban az E46 alapjaira épült. A szedán megjelenésével és részletmegoldásaival erősen különbözik az elődtől. A vesék például a géptetőre kerültek, Mercisen egyben nyílnak vele, ilyen előtte, és utána sem volt 3-ason, a csomagtérre húzott hátsó lámpákat viszont azóta is őrzik. Az idomok gömbölyűbbek lettek, a hagyományos két körlámpát meghagyták elöl, a közös búra viszont már műanyagból készült, így az E36-tal szemben erősen hajlamos a mattulásra, az indexburák pedig a párásodásra.
A beltér nagyautósabb lett, jóval csendesebb az utastér, több a részletes kidolgozás, mint az E36-ban, a két autó között óriási a különbség, a modern világ köszön ránk egy E46-ban. Igaz, már korábban is voltak fejlett extrák, mint a szervokormány, a kétzónás klíma, vagy az ülésfűtés, az E46-ban viszont már navigációt is találhatunk. A korai verzióknál még akadhatnak egyezések, mint például a klasszikus tangakormány, ami az új közegben már túl nagynak és idegennek hat, ellenben gombokkal ellátva már multikormányként is használható.

Az E46 nagy újdonsága viszont az elektronikai rendszer fejlődése volt, a modern autókban megjelenő CAN-Bus rendszerre ültettek minden egyes elektronikát.

Egy központi kompjúterből lekérdezhetővé vált az összes felszerelés állapota. A legtöbb szervizben már ezért sem szívesen foglalkoznak például E36-tal, nehezebb kitalálni, mi lehet a probléma.
Hirdetés
Korábban is volt például ABS az E36-ban, az új generációnál viszont megjelent mellé a kipörgésgátló és a menetstabilizátor, vagy DTC. Ezzel kiküszöbölték a hátsókerékhajtásból származó nedves úton történő baleseteket, persze ez nem bénította le az autót, aki játszadozni akar, átkapcsolhatja engedékenyebb Sport állásba, vagy teljesen ki is iktathatja, és akkor lehet driftelni.

Szinte az egész motorpaletta megújult, valamint itt kezdődött el a jelzésekben való elcsúszás.

Hiszen az alap 316i már nem 1,6-os benzinest, hanem 1,9-est jelentett. A motorkínálat elég kusza, 16-osból is volt háromféle, kezdetben az 1,9-es, korábban a Compactban 18ti-ként ismert M43B19, majd az M42B18 átdolgozott változata is belekerült N42B18 kódjellel 1,8 literes lökettérfogattal. Kedvelt változatok, mivel a láncos hajtás miatt kevés probléma adódhat, persze mint minden prémiumautónál itt is igaz, hogy az a kevés probléma is jelenthet drága javítást.
A négyhengeres motorokkal tökéletesen megfelel járós autónak, ám ahogy azt tudjuk, a márkabarátok hathenger alá nem engedik BMW-nél, és ez az E46-nál is kifizetődő lehet, ha sportos viselkedést keresünk. Ebben egyébként az alap futómű is jó társ, mindegy milyen motor van benne, az E46 mozgása olyan, ahogy azt egy benzinvérű megálmodja. Ehhez társul a kézi váltó és a kormányzás közvetlensége.

Kis motorral is adhat jó vezetési élményt.

A motorkínálat nagy újdonsága volt az első közvetlen befecskendezésű dízelmotor megjelenése a BMW-nél, ez volt a 320d. A hajtáskombinációk kínálatába pedig olyan rendszer tért vissza, ami az E30-ban elérhető volt, az E36-nál viszont kimaradt, ez pedig az összkerékhajtás, ami az E46 óta elérhető az összes 3-as BMW-ben, kivéve az M3-ban.
És ha már M3, az E46 legendás sportmodellje szintén érdemel néhány sort, hiszen az S54B32 kódjelű, hengerenkénti szívótorkú, változó szelepvezérlésű hathengeres az M Gmbh egyik legjobban sikerült motorja. Hatfokozatú kézi, vagy szintén hatos robotizált kézi váltóval szerelték, ez volt az SMG, amit minden rajongó keres, ha éppen E46 M3-at szeretne. Ez a sztori viszont még nincs 20 éves, és mindenképp külön cikket érdemel, így erre majd vissza kell térnünk 2020-ban, ami már nincs is annyira messze. Az E46 nem véletlenül kedvelt modell a használtautó-piacon.

Bár sokak szerint jóval hajlamosabb a rohadásra, mint elődje, így is találni szép számmal jó állapotút.

A kínálat elég bőséges, javarészt persze importautók követhetetlen előélettel, de egy alaposan bevizsgált példány nagy örömöket okozhat. A kupé csodás vonalai még ma is csábítóak, a keret nélküli ajtók mellé elektromosan nyitható hátsó pillangóablakokat is találunk, a Touring praktikumát pedig a csomagtér-fedéltől külön nyitható ablakkal emelték. Az E46 ma már olcsón beszerezhető, fenntartási költségei pedig tulajfüggőek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?