Második NASCAR-győzelmét aratta

Montoya mégsem béna

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pályafutása második topszériás NASCAR győzelmét aratta Juan-Pablo Montoya a hétvégén, amivel fricskát mutatott az őt kritizálóknak.

Bárhol is versenyez Juan-Pablo Montoya, mindig a kritikusok össztüzébe kerül.
Így járt öt évvel ezelőtt a Formula–1-ben és utána a NASCAR Sprintkupa sorozatában is, ahol 2007-ben, az első teljes szezonjában nyert ugyan egy futamot, de azóta nem kápráztatta el szurkolóit.
A hétvégén azonban Watkins Glenben kivételesen nem a benzinfogyasztásé volt a főszerep, hanem a puszta gyorsaságé.
Montoya pedig az egész futam alatt dominált, és bár kemény párharcot vívott Kurt Busch-sal, végül védeni tudta a pozícióját, és 113 futammal valamint 1142 nappal első NASCAR-győzelme után (az amerikaiak élnek-halnak a statisztikáért) megszerezte a második trófeáját is.
„Hatalmas elégtétel ez az elmúlt hetek után” – mondta Montoya. „Olyan sokszor voltunk a győzelem közelébe, de a végén mindig elbuktuk.”

A 34 éves kolumbiai versenyző meglehetősen szerteágazó karriert futott be. Volt Formula–3000-es bajnok Európában, CART-bajnok az Egyesült Államokban, nyert Indy 500-as futamot, majd a Formula–1-ben próbálkozott, ahol a Williams és a McLaren-csapatok színeiben összesen hét győzelmet aratott és kétszer végzett a bajnokság harmadik helyén.
2006-ban olyan rossz sorozatot fogott ki a McLarennél, hogy az év közepén elbocsátották. Ez után ment vissza Amerikába versenyezni, ahol a NASCAR-sorozat több bajnokságában is indult. 2007-ben megnyerte a legnagyobb amerikai sportautó-versenyt, a Daytonai 24 órást.
Tavaly a NASCAR-sorozatban a nyolcadik helyen végzett. Az idén egy kicsit peches szezonja van, hiszen még győzelme ellenére is csak a 19. helyen áll.
Bár a Formula–1-ből és Európából úgy távozott, hogy egy kicsit bénának tartották, a fentebb felsorolt eredményei magukért beszélnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 03:14
    Permalink

    Nekem pont hogy mindig is szimpatikus versenyző volt Montoya és én mindig védtem az őt támadóktól. Például sosem csinált olyan mint itt Magyarországon a Sumi tett Barrichelloval és még sorolhatnám, kifejezetten szimpatikus igaz megvan a saját stílusa de kinek nem. Lásd Raikonen is olyan, hogy nem egyszerű kezelni, megvan a maga saját egyedi stílusa de eredményes is tud lenni sőt az is és megbízható is ha van esélye tehát ha az F1-ben nem a lotust boldogítja hanem mondjuk egy Ferrarit

Vélemény, hozzászólás?