Drónokkal közlekedhetünk a jövőben?

Négy dupla rotor hajtja, az utolsó csavarig saját fejlesztés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még nem mondanánk rá, hogy igen, de egy kínai cég eléggé rajta van az ügyön. Nem csak működő prototípusuk, de már engedélyük is van a tesztelésére.

Még hogy önvezető autók, ennél a kínaiak már sokkal magasabban járnak. Szó szerint, önvezető drónokkal képzelik el a jövő közlekedését, és ez nem csupán spekuláció. Az idei CES-en mutatták be első prototípusukat, ez az az esemény egyébként, ahol a kütyügyártók gyűlnek össze minden évben, persze a nagyobb szórakoztató elektronikát gyártó cégekkel együtt, hogy megmutassák legújabb fejlesztésüket. Az EHang hozta ezt a drónt, aminek a különlegessége, hogy emberszállításra tervezték. Mindössze 1 személynek van benne hely, 8 rotorja van 4 karon, ezért egész egyszerűen 184-re keresztelték, de a név egyelőre nem is érdekes, ez a cucc működik!
Olyannyira, hogy Nevada állam engedélyt adott a tesztelésére, náluk egyébként az utóbbi időben nagyjából minden gyártó tesztelhette sofőr nélküli rendszerét, sőt a világon elsőként forgalomba is helyeztek egy önvezető kamiont. Az EHang 184 célja, hogy rövidebb távokon a lehető leghamarabb eljuttassa utasát a céljához úgy, hogy közben semmit ne kelljen csinálnia, csak megadni az úti célt és megnyomni a start gombot. A drón felszáll és elindul, a landolást viszont megengedi, hogy kézi irányítással csináljuk, ha nem bízunk benne. Kicsit ijesztő a gondolat, hogy kis kapszulákban utazgathatunk majd, de az Ehang biztos a dolgában, így a kényelemre is gondoltak. Van benne légkondi, olvasólámpa, meg persze tablettartó, hogy irányíthassuk róla személyi drónunkat.
Hirdetés
Nagyjából 100 km/h maximális sebességre képes és legfeljebb 3400 méter magasra tud repülni, persze ezek egyelőre csak a tervezett adatok, a tesztelések után derülnek ki az igaziak. Azt hihetnénk, ez a világ még nagyon messze van, de az EHang már idén el akarja kezdeni a reklámkampányt, és azt is tudják, mennyit szeretnének egy-egy darabért kapni. 55 millió forintos árcédulával indulna az EHang 184, és extráktól függően 90 millióra is rúghat az ára. Nem ez az első prototípusuk, modellrepülőgép-motorokkal kezdték az ipart, majd a divat szerint a drónok irányába mentek tovább, de építettek már működő egyszemélyes, dupla rotoros helikoptert is. Annyi biztos, bárki szálljon be elsőként ebbe a repülő húsvéti tojásba, számunkra hős lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?