Élményeken keresztül ad autót a Renault

Fizetett hirdetés

Nem csak a Renault palettája, ügyfélszerzése is komoly változáson megy át

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Látványos megújuláson ment keresztül az elmúlt években a Renault palettája, ehhez pedig a márkaszalonok is igazodnak, van hely, ahol már Renault Store egységben ismerkedhetünk a modellekkel.


Egyre csinosabbak, egyre több szolgáltatást kínálók a Renault modelljei, az elmúlt években stabil növekedést mutató piacon nem csupán az új szériákkal, hanem az ügyfelek fogadásával, kiszolgálásával is kíván és már láthatóan tud is új vevőket szerezni a márka. A kulcsszó a Renault Store elnevezés - e névre hallgat a francia márka új, egységes szalonarculata, ami a Renault életérzést, az élményeket már a vásárlás előtti, az ismerkedési fázisban is ahhoz hasonlóan kívánja átadni, ahogyan majd az autó is teszi, illetve ahogyan az ügyfél addig is ismerkedett az autóval. Ma ugyanis a vevők zöme már nem az autószalonban kezdi az ismerkedést az új modellekkel, hanem okostelefonján vagy számítógépén keresztül. Az, hogy a vevők már nem csupán az autószalonokban, nem csupán azok nyitvatartási idejében tudnak ismerkedni az új modellekkel, kétélű fegyver. Egyrészt ugyebár sokkalta több információhoz tudnak hozzájutni, másrészt míg korábban a vevők több szalonlátogatás során, több beszélgetés során választották ki autójukat, ma nem ritkán úgy érkeznek a szalonokba, hogy már tudják, hogy nekik mi a választásuk. Ugyanakkor nem biztos, hogy az a választás valóban az igényeiknek megfelelő. Ezért fontos, hogy a szalonba lépve egyrészt jól érezze magát, másrészt úgy érezze, már kap valamit a márkától.
A Renault Store világát a budakalászi Auto Triplex kereskedés már most megadja, a Budapesten, illetve környékén további két telephellyel rendelkező, s bár a Renault márkakereskedések számából csupán 8, eladásaiból azonban mintegy 25 százalékot hasító cégcsoport természetesen már a többi szalonját is elkezdte átformálni. A Renault Store lényege, hogy az interneten az autókkal és a megújult márkaarculattal bizonyára találkozott érdeklődő a szalonba lépve a Renault világába csöppenjen. Ami az interneten kattintásokkal követhető végig, az itt élőben is. Nem csupán megtekinthetők, tapinthatók is a különféle kárpitminták, az egyes fényezéseket pedig élőben mintalemezeken, különféle fények által világítva, forgatva, döntve, így más-más árnyalatukkal is megcsodálhatjuk.
Hirdetés

Miként a paletta, az opciók köre ma már sokkalta diverzifikáltabb, mint néhány évvel ezelőtt, az értékesítőkre még nagyobb feladat hárul. Tetézi ezt az, hogy jellemzően kevesebb időt szán a vásárlásra egy-egy ügyfél, mint néhány évvel ezelőtt, ugyanakkor hiába a gyorsuló világ, egy autóvásárlás, főként egy új autó vásárlása azért több évre szóló döntés. Márpedig ahhoz, hogy jó döntés legyen, ami aztán az alapja lesz az ügyfél-elégedettségének, meg kell ismerni igényeit. Hol, miként autózik, egyedül, családdal, gyerekkel, hány gyerekkel, mekkorákkal – mind-mind tisztázandó kérdések. Ezek megismerése alapján tud javaslatot tenni egy jó értékesítő, hogy megfelelő-e a vevő által kinézett modell, esetleg érdemesebb-e egy másikat is megnézni. Mindezt a legjobb, ha az autók között járkálva, a kisebb parkolóhely-igényűt vagy a nagyobb csomagterűt, a magasabb üléspozíciójút élőben megmutatva, kinyitva, megtapasztaltatva tudja megtenni egy értékesítő, az eladásokban és szalonméretben nagynak számító Auto Triplexnél erre gyakorlatilag minden modell esetén van mód, ahogyan próbakörre is. Márpedig ezek mind-mind elengedhetetlenül szükségesek a vevők megtartásáról szóló ügyfél-elégedettség fenntartásához – hangsúlyozza Venczel Csaba, az Auto Triplex, avagy a Renault Budapest Márkakereskedések kereskedelmi igazgatója. Olyan autót kell nekik eladni, ami valóban az igényeiknek megfelelő, azokat kiszolgáló lesz, különben alighanem előbb-utóbb csalódott, elégedetlen lesz.
Ha megvan a kiszemelt autó, természetesen jöhet a finanszírozási feltételek tisztázása. Bár a Renault ár/érték arányban – különösképpen a modellek felszereltsége tekintetében – továbbra is igen erős, mégsem ez a legfőbb ütőkártya már. Először lenyűgöz, majd mutatja, nem is kell érte olyan sokat fizetni. A márka megújult kínálata egyébként mind több új, akár korábban jellemzően egy-egy másik márkához szigorúan kötődő ügyfelet tud megszerezni. A régebbieket pedig szinte egyáltalán nem veszíti el, ők ugyanis, ha nem Renault-t vesznek ismét, jellemzően Daciába szállnak át. Fontos, hogy a Renault Credit házon belül tud kínálni eleve a márkához igazított finanszírozást, ha erre igény van, de legalább ennyire fontos a márka 5 éves, alapból 100 ezer, de némi felárért (vagy akár az áralku során ajándékként kapva) 200 ezer kilométerig teljes körű garanciát ad modelljeire. Nem véletlenül teszi ezt a vállalást, táblázatai egyértelműen kimutatták, hogy a szakszerűen karbantartott autóik számára 200 ezer kilométer sem kihívás. Sok vevőjük ilyen, vagy akár ennél hosszabb használat után ül át új autójába, amit a legtöbb esetben házon belül, ma már a Renault Store-ban választ.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:45
    Permalink

    “Ma ugyanis a vevők zöme már nem az autószalonban kezdi az ismerkedést az új modellekkel, hanem okostelefonján vagy számítógépén keresztül.”

    Amikor ugyanezt fejtettem ki én az autóm vásárlása után a Ford magyarországi alkalmazottjának, akkor teljesen meg volt döbbenve, hogy hogyan voltunk képesek a saját hivatalos konfigurátoruk alapján autót rendelni. Természetesen nem is egyezett meg a képen látható autó a valósággal, jelenleg is a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az ügyünket… 🙂

Vélemény, hozzászólás?