Így állj keresztbe egy furgonban!

Nem csak legendás, óriási is a Ford Transit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Beállni egy kisautóval egy furgonba? Nem kunszt, számos esetben megteszik a keleti nepperek, de megfordulni benne? Az már valami. Íme!


Miként arról megemlékeztünk, csaknem ötvenéves a Ford Transit, idén ráadásul hatodik generációjába lépett. És nagyobb, mint eddig bármikor, már 15,1 köbméteres verzió is van belőle. Az meg mekkora? Belefér például 15 ezer liter tej, fejenként 2 decivel számolva 75 ezer gyerek kaphat belőle egy bögrényit.
Hirdetés
Utóbbi is szemléletes, de nem annyira látványos magyarázat, mint az alábbi videó, vagyis az, hogy az új Transit nem csak el tud nyelni egy kisautót, hanem azzal akár meg is lehet benne fordulni. Feltéve, hogy az egy Peel P50, azaz a legkisebb valaha gyártott személyautó. Amúgy három kerékkel, melyek közül a hátsó szóló a hajtott. Közte és az első kerékpár között 1,27 méter a tengelytáv. A hossz 1,37, a szélesség 0,99, a magasság kereken 1 méter. Nos, ezzel nem csak beállni lehet - természetesen röhögve - a legnagyobb Transitba, hanem Y-ban meg is lehet benne fordulni. A videó amúgy Mr. Bean emlékversenyen is jó esélyekkel indulna!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?