Tíz idei újdonság, amiket nagyon várhatunk

Nem ígérkezik unalmasnak 2020 sem, a naptár máris tele van friss típusokkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén sem pihen meg az autóipar, rengeteg újdonsággal lehet majd találkozni a szalonokban, ebből a színes felhozatalból választottunk ki tíz modellt.

Kia Ceed PHEV A jó ár/érték aránnyal és hosszú garanciával kecsegtető koreai kompaktból is jön a konnektoros hibrid megjelenése, ezentúl a kombival és az crossovernek számító xCeeddel lesz érdemes konnektor mellé parkolni. A kerekek forgatásában egy hagyományos 1,6 literes négyhengeres és egy 44,6 kW-os villanymotor lesz a segítségünkre, amelyek összesen 139 lóerővel mozgatják a plug-in hibrid modelleket. A hatsebességes duplakuplungos váltóval szerelt típusok állítólag 60 kilométert lesznek képesek elektromosan megtenni, így az első 100 kilométeren alig fogy benzin a tankból, a sima verzióktól optikailag is eltérő modellek már az első félévben megérkezhetnek a szalonokba.
Honda e A törvényhozás és a vevők igényeinek keresztmetszetében egyre inkább a tisztán elektromos és hibrid modelleknek van csak hely, ezért a listánkon is van pár környezetbarát modell. Az egyszerűen csak e néven futó Hondával a japánok is beszálltak a villanyautók piacára, a különleges műszerfallal és méretes képernyőkkel megáldott apróságnak már hazai ára is van, a kis Honda 10,1 millió forintért lesz hazavihető (támogatás nélkül). Alapáron 136 elektromos ló hajtja a kerekeket, Advance kivitelben viszont 154 lóerő a teljesítmény, ezért viszont 12,5 milliót kell fizetni listaáron. A városi használatra szánt Honda e 33,3 kW-os akkumulátort hord a ruhája alatt, ezzel pedig 200 kilométeres hatótávot ad a modernséget a retróval ötvöző kisautó.
Volkswagen Golf VIII Lassan elcsépelt közhellyé válik, hogy a Volkswagen kompaktja etalon a kategóriájában, de az évtizedek óta finomított kompakt modell magasra teszi a lécet. A nyolcadik generációt ugyan tavaly már leleplezték, viszont idén kerül a szalonok falain belülre. A wolfsburgi kompaktból hibrid kivitelek lesznek, viszont a hetedik generációval ellentétben elektromos nem, azt meghagyják az ID almárkának. A Golf erősségének számító konzervatív dizájn többé-kevésbé megmaradt, viszont technikai fronton nagy az előrelépés, ezentúl már beszélgethetünk is a Golffal, ha a „Hey, Volkswagen!” szavakkal kezdjük a mondatot.
Land Rover Defender Hosszú évtizedek után teljesen megújult az angolok kőkemény terepjárója, ami a frissesség mellett a tradícióknak is hódol. A kiváló terepkésesség természetesen megmaradt, ugyanakkor 22 colos alufelnikkel dögösebbé tehető a Defender, az egyszerűbb kivitelek viszont fehér acélfelniken gurulnak. Továbbra is rövid háromajtósként és hosszú ötajtósként lesz elérhető a szögletes Land Rover, a nagyobb karosszériában hét személy is helyet foglalhat. A Defender plug-in hibrid hajtással is elérhető lesz a későbbiekben, a friss kiadás az alumínium platformjának hála háromszor szilárdabb a régi változatnál, pletykák szerint 2021-ben tisztán elektromos verzióval is lehet majd sarat dagasztani vele.
BMW 2 Gran Coupé Szintén idén került a kereskedésekbe a legapróbb négyajtós bajor kupé. A formás 2-es BMW az elöl hajtó modellek sorát gyarapítja, bár ez a vásárlók szemszögéből inkább előny, mivel így nagyobb az utastérben és a csomagtartóban a hely, az pedig hogy melyik keréknél vannak féltengelyek, a vevők túlnyomó részét nem izgatja. A Mercedes-Benz CLA legnagyobb konkurensének ígérkező BMW 4,52 méteres hosszal jön, a négy keret nélküli ajtó pedig még több vagánysággal ruházza fel a kettest. A 430 literes csomagtartóval rendelkező Gran Coupé-ból egy félig sportváltozatnak tekinthető modell érkezése már biztos. Az M235i jelölésű modell mozgatásában kétliteres sornégyes motor segít 306 lóerővel, egy esetleges vérbeli M2 érkezéséről még nincsenek hírek.
Volkswagen T-Roc Cabriolet Nem sok gyártónál „gurult el a gyógyszer” a nyitott SUV-k irányába, a Nissan Murano Cross Cabriolet és a Range Rover Evoque Convertible után most a Volkswagennél kell kopogtatni, ha nyitott SUV-ra vágyunk. A németek népszerű típusából faragott tető nélküli változat nem mutat rosszul, bár a műfajt még kicsit szokni kell a szemnek. A vászontetős városi terepesre a kabrió Golf és Beetle utódaként is lehet tekinteni, mivel most a trendek az emelt hasmagasságú modelleknek kedvezek. Az alapváltozathoz képest kicsivel nagyobb tengelytávval és hosszal rendelkező kabrió egyliteres és 1,5 literes TSI blokkokkal lesz elérhető. Kéthetes nyaralásra nem éppen legjobb választás a T-Roc, mivel zárt tetővel 284 liter marad a poggyászoknak, a napfény élvezése közben pedig 161 litert kénytelenek beosztani a csomagok.
Hirdetés
Mercedes-Benz S-osztály A szerénységet mellőzve a világ legjobb autójaként hivatkozik csúcsmodelljére a Mercedes, amiből idén már a hetedik generációt köszönthetjük. Egy ilyen kaliberű modell mindig rengeteg érdekességet tartogat, mivel általában ebben a kategóriában jelennek meg először az autóipar újdonságai, innen szivárognak le később az alsóbb méretosztályokba. Az már korábban is kiderült, hogy az utastérbe az eddiginél is nagyobb képernyők költöznek, az autó mérete pedig továbbra is impozáns lesz, mivel a pletykák szerint csak hosszú tengelytávval jön az S-osztály, bár itt felmerülhet a kérdés, hogy mihez képest lesz hosszú, ha más változat nem is készül.
Alfa Romeo Tonale Lefelé bővíti SUV kínálatát az Alfa Romeo, a Stelvio mellé egy kisebb modell is érkezik Tonale néven. A BMW X1 riválisának számító Alfáról már viszonylag jó minőségű fotók is kiszivárogtak, persze élőben derül ki igazán, hogy ebben a méretben is tudnak-e szívdöglesztőt alkotni az olaszok. Az új modellre szüksége is van az Alfának, mivel az értékesítési eredmények nem a legjobbak. A Tonale komoly feladat előtt áll, mivel a segítésével szeretnék elérni az évi 400 ezres darabszámot az olaszok, ám tavaly az európai piacon csak 54 ezer Alfa Romeo fogyott, ami 35%-os visszaesés az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Toyota Yaris GR Idén érkezik a negyedik generációs Yaris a szalonokba, ami egészen ígéretes. A hétköznapi változatok mellett egy megvadított kiadás is jön GR néven, ami háromajtós karosszériát és sokat sejtető külsőt kapott. A GR Yaris szívét egy 1,6 literes háromhengeres turbómotor adja, amely 261 lóerővel repíti majd a kisautót, szigorúan kéziváltóval. Ebben a kategóriában viszont ritkaságnak számít az összkerékhajtás, mellé viszont két részlegesen önzáró diffi is jár, ami akár hátsókerekes autót is varázsolhat a kis Toyotából, így izgatottan várjuk.
Volkswagen ID.3 A Volkswagen új villanyautó-márkájának első fecskéje az ID.3, ami a Bogárhoz és a Golfhoz hasonlóan korszakalkotó lesz, ígéri a Volkswagen. A 204 lóerős modell ideális esetben 550 kilométert is képes lesz megtenni egy töltéssel, az alapár pedig 10 millió forint alá várható, amiből még az állami támogatás is levonható. A Golf méretű ID.3 a kompakt modellnél 15 centivel nagyobb tengelytávot kapott, így a városbarát méretei mellett bent sem kell szűkösségre számítani. A sallangmentes, színes elemekkel feldobható belterű ID.3-ban a vevők is bíznak, mivel már több tízezer előrendelése van Volkswagennek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?