Plafonig pakolva 5 felnőttel: elbírja a háromhengeres Astra?

Nyaralni vittük az 1,2 literes Opel Astrát! Vajon hosszú távon, 5 felnőttnek is kényelmes?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy háromhengeres, ötajtós Opel Astrával indultunk nyaralni öten, lényegében terhelhetősége maximumán használtuk hosszabb távokon. Mutatjuk, milyen volt vezetni és hogy tudtunk elférni benne: vajon kényelmesen elmehet vele a család nyaralni?

Lássuk be, Magyarországon egy új Opel Astrát nem második autónak vesz meg valaki. Pedig sokak szerint a háromhengeres motor csak erre jó, országútra, autópályára már kell a negyedik a legendák alapján. Hát mi kipróbáltuk, hogy milyen, ha csak ez van a családnak: a rendelkezésre álló Mercedes E-osztály, Audi A4 Avant vagy Kia c'eed kombi helyett ebbe ültünk bele öten a barátaimmal, hogy átutazzuk vele az országot. Mint ahogy azt a felsorolásból is sejthető, egy extra kihívással is szembesülnie kellett az Astrának: nem elég, hogy mind a négy utasom nagyobb autóval jár ennél a hétköznapokban, hárman közülük még a prémium kategória kényelméhez is hozzá vannak szokva. Szerintem aligha árulok el nagy titkot azzal, hogy nem ugráltak örömükben a srácok, amikor jeleztem, hogy - szigorúan a tudomány és a valós szituációkban történő tesztelés nevében - ezzel szeretnék menni. A nyaralás során egyszer négy, egyszer három és háromszor egy órányi utazás várt ránk a napi szintű rövidebb, boltba és közeli érdekességekhez járós távokon túl, amelyek során mindenki kipróbált minden ülőhelyet a sofőrülésen kívül, azt ugyanis csak én bitoroltam. Természetesen készült az autóról "rendes" teszt is, azt ide kattintva olvashatod el.
Hirdetés
Hogy ehhez mennyire kellett megpakolni az Astrát? Nagyon. Az alapesetben 422 literes csomagtartó kalaptartóját már induláskor kivettem és felvittem a lakásba, a csomagtér-padlót pedig alsó állásba helyeztem, ezzel 42 centiről 83-ra bővítve a teljes elérhető magasságot. Mint kiderült, ez jó öltet volt, ugyanis ezzel az apró csalással is háromszor kellett kipakolni és újrakezdeni mindent ahhoz, hogy az útnak induló három férfi és két nő nyaralós cucca beférjen. De végül megoldottuk, pedig az autó mellé pakolva senki sem hitte el, hogy be fog férni: nem kellett az ölünkben vagy a lábtérben szorongatni a táskákat, így ez mindenképp komoly pluszpont az Astrának. Indulás után taktikusan megvártam, hogy mindenki kényelmesen elhelyezkedjen, majd ledobtam az atombombát. Megkértem a csapatot, hogy számoljanak be arról egy rövid videóban, hogy miként férnek el öten, hátha így még a későbbiektől nem befolyásolva is tudnak nyilatkozni, hiszen lényegében a leghosszabb úttal kezdtünk, ami könnyen elronthatja a későbbi pozitív tapasztalatokat is. Elsőre a legértelemszerűbb felállással indítottunk, a legmagasabb ült mögém, hiszen én alacsony vagyok és hátul is bőséges a fejtér, a legszélesebb utas az anyósülésen kapott helyet, a két lányt pedig hátul jobbra és középre helyeztük el, hogy elegendő legyen az ajtókárpittól ajtókárpitig mért 1,39 méteres belső szélesség hátul. Eredetileg csak alig reménykedtem benne, hogy valóban felhasználható anyag lesz, inkább saját magamnak, információ gyanánt készíttettem el a srácokkal a felvételt, ám így utólag arra jutottam, hogy inkább beteszem az anyagba. A remegés és a telefonmikrofon hangja ellenére, amolyan homemade stílusban még éppen elmegy, szerintem megéri, hogy a tesztet "elszenvedők" saját szavaival halljátok a tapasztalatokat.
Hirdetés
Az Astra az első fél óra során tehát kimondottan jól teljesít, rövidebb távokra így kényelmesen alkalmas akár öt felnőttnek is. Most viszont térjünk át arra, hogy mit éltem át út közben én a sofőrülésben: gyakorlatilag semmi újat. Az Astra tette a dolgát, dinamikusan lehetett vele előzni, a 9,7 másodperces százas sprintje is alig egy másodperccel nőtt meg a saját mérés szerint. Sofőrként egyáltalán nem tűnt fel, hogy terhelhetősége határáig pakolva vezettem az 1,2 literes motorral szerelt kompaktot, az 1750-es fordulatszámtól elérhető maximum 230 newtonméter és az 5500-nál megérkező 130 lóerős csúcsteljesítmény bőven elég volt a nagyjából 1,9 tonna mozgatásához. Aki hobbiból leszólja az összes háromhengerest és úgysem hisz nekem, annak be is tudom bizonyítani, hogy nem voltunk forgalmi akadály. A hétszemélyes, üresen 1,5 tonnás, jóval nagyobb homlokfelületű Peugeot 5008 SUV is 10,2 másodperc alatt éri el állórajtból a százat, esetében ugyanez a háromhengeres, 1,2 literes erőforrás akár 2,2 tonnát, plusz egy 1100 kilós utánfutót is elhúzhat papíron. Bármilyen meglepő, ennek a motornak az a sok, nem pedig egy telepakolt Astra.
Hirdetés
A fogyasztásán is meglátszott, hogy nem feszegetjük a motor határait, alig egy literrel evett többet az egy-két fővel megszokottnál. A 40 fokos hőségben, dinamikus előzésekkel tűzdelt országutazás és egy-két autópályás szakasz átlaga gyanánt óra szerint 6,2, míg tankolás szerint 6,5 litert evett az Astra. Futóművén sem igazán lehetett észrevenni, hogy ekkora az extra tömeg, egyedül a féktávokon érződött, hogy valami más, illetve több száz kilométer után, országúti tempónál egy kanyarban, egy váratlan kátyúnál sikerült elérni a jobb hátsó rugóút végét. Hozzátenném, ezután félreállva jött az első meglepődésem: amikor megláttam, hogy mennyire ül az autó, nem akartam hinni a szememnek. Látványra nagyjából a valaha volt összes kompakthoz hasonló mértékben csökkent a magassága hátul, ám volt már szerencsém vezetni hasonló terheléssel többek közt második generációs Kia Ceedet és Golf VI-ost is, mindkét esetben sokkalta jobban lehetett érezni az úttartáson a súlyfelesleget. És hogy milyen benne 4 órát ülni? Gondolom kitaláltátok, hogy az már annyira nem kényelmes: amikor odaértünk, már közel sem volt ennyire pozitív az utasok véleménye. Sofőrként én nem éreztem annyira súlyosnak a helyzetet, ám tény, hogy elöl jobb a helyzet, mint hátul, továbbá én a fapados, 40 éves Golfomon szocializálódtam, annál pedig gyakorlatilag bármi kényelmesebb hosszú távok megtételére. Nem lenne viszont őszinte a cikk, ha nem vágnám ide, hogy kinek és mije fájt az út végén: íme a cenzúrázatlan valóság. Abban mindannyian megegyeztünk, hogy egyhuzamban legfeljebb két órás időintervallumokra teljesen megfelel az Astra még öt fővel is, bár ennyi ember csomagjainak már megéri inkább a kombit választani. Nagyjából három órányi zötykölődés után már kiderül, hogy ez azért mégis csak egy kompakt, ám én közel sem könyvelném el kudarcnak ezt a kísérletet. Aki ilyen Astrát - vagy igazából a mai kompakt választék nagy részéből bármi mást - vásárol magának, az jó eséllyel csak alkalmanként fogja ennyire megpakolni ilyen hosszú távra. Éves szinten egyszer-kétszer pedig minden gond nélkül ki lehet bírni a nyaralásra menet a szűkölködést, még a hátsó sorban is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.08.13. at 10:35
    Permalink

    Tudom, hogy ez a próbaút nem erről szólt, de aki ilyen autót vesz nem elhenyagolandó kérdés az sem, hogy milyen lesz ez a három hengeres “csoda” nyolc-tíz- tizenöt év múlva, mert sokan ilyen távlatban szeretnék használni.

      • 2022.08.14. at 08:58
        Permalink

        Persze, lehet, hogy nem az első tulajdonos használja tíz évig (250-300 e. km), mert eladja 3-5 évesen, de a kérdésem akkor is fennál csak nem az első tulajnál. Valaki majd 10-15 évesen is használni szeretné a lényeg nem változik, arra vonatkozott a kérdésem, hogy milyen állapotban lesz ez a motor majd akkor? (ha még lesz).

    • 2022.08.15. at 10:37
      Permalink

      2014óta van velünk az EB2 család. Ami több gyártónál is problémás volt akik áttértek az olajban futó szíjra, az itt is felmerült az elején, ezen kívül milyen problémákról hallottál?

      Attól szar hogy turbós vagy attól hogy 3 hengeres? Sok szívó is tud hulladék lenni, egyéb GDI is tud kokszosodni, a sok érzékelő/bonyolutabb hűtőkör bárminél rizikósabb mint a régi rendszernél, ahogy a vékony vezérműláncok/olajban futó szíjak is köbcenti, hengerszám és lélegeztetéstől függetlenül felmerülnek a modern motoroknál.
      Nálunk a szívó EB2 a korábbi szívó egynégyest váltotta, hasonló kaszniban élénkebb és kellemesebben vezethető (hisz 2750nél már ott a 118Nm, nem 4000 környékén) és egy literrel kevesebbet eszik. Persze a régebbi szívóknak sosincs semmi baja… Hja, minden, azaz minden motornak vannak gyengébb pontjai, kérdés mennyi és milyen könnyen javítható. A TU3-nak is volt, a hűtés/hengerfejtömítés nem az örökkévalóságnak épült, csak idővel megszokták a szerelők, tulajok.

      A turbós EB2 meg a régebbi 1.6-1.8 motorokat hivatott váltani, lehet írni egy listát hogy melyik volt ettől érdemben megbízhatóbb :).

      • 2022.08.16. at 16:27
        Permalink

        Pont ezt mondom én is a régebbi 1.6-1.8 motoroknál ma nincs megbízhatóbb, csak tudjuk….. EU normák, három hengeres kis motorok turbóval. Majd meglátjuk mit tudnak ezek a “darálók” tíz év múlva, de már vannak ilyenek amelyek “bizonyítottak” ezer cm3 Ford.

    • 2022.08.13. at 21:13
      Permalink

      Tapasztalatból írtam az elöbbit.
      Volt Seat Leonunk 2007 es évj, 1.4 85 LE.
      2 felnőtt +3 gyerek ülésmagasítóval, a gyerekek se nagyon ugráltak hátul.

  • 2022.08.13. at 21:08
    Permalink

    139 cm hátsó belső szélesség befelé dőlő ajtóablakok, lecsapott tető : 3 felnőtt embernek ez nem kényelmes egy órát se ,nemhogy hármat, a bunker érzésről nem beszélve!.Rövid távra kibírható.A motor egy literrel több fogyasztásán látszik, hogy kevés a cm3 akárki akármit is mond.
    2 felnőtt+ 2 gyereknek tökéletes hosszú távra is.

    • 2022.08.15. at 13:41
      Permalink

      Ha ez bunker akkor milyen volt az előző 2? A K Astrát már azért kerülték a taxisok, mert féltek, hogy lecsúsznak egy klausztrofóbiás kuncsaftról. Persze még így is lehetne lentebb vinni az ablakvonalat, de a C szegmensben szinte csak rosszabb autókra van példa: Mazda 3, Toyota Corolla, Ford Focus mind sokkal rosszabb hátsó üléssorú.

  • 2022.08.15. at 14:08
    Permalink

    Sajnos sok népszerű gyártónál már a kompakt kategóriában is csak 3 hengeres motorral lehet rendelni az új autókat. Astra, Focus, Stellantis (PSA) csoport autói (végülis az Astra is az most már). Ebből a szempontból jobb a Kia/Hyundai, a VW csoport és a Toyota, bár ott az 1.2-es turbo a 116 LE-vel nem egy erőbajnok. A VW TSI motorjait divat szidni, korábban, amíg láncos volt, voltak is vele gondok. De az újabb szíjasok nagyon jók. Használtam ilyet volt munkahelyemen, 3 év alatt 100 ezer km, nulla problémával. Egyébként lehet, hogy mindegy is, hány henger van, csak az foglalkozik vele, aki kicsit ért hozzá. Nemrég egy ismerős jött egy új Focus-szal, 40-es férfi. Kérdezem tőle, hogy a 3 hengeres 1,5-ös benzines motor van benne? Erre mondja, hogy benzines, de fogalma sincs, hogy hány henger, nem ért ő ennyire az autókhoz.

Vélemény, hozzászólás?