Önvezető autó után önvezető repülő? Vagy motor?

Önvezető drónon dolgozik az Airbus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A repülőgépiparban jártas Airbus szerint akár tíz éven belül sorozatgyártású lehet a néhány személy szállítására alkalmas önvezető drón. Más motorral próbálkozik.

Ki-ki más okra hivatkozva képzeli el megreformálni a jövő közlekedését, és erre alapozva kezd komoly fejlesztésekbe. Az alapvetően repülőgépgyártással foglalkozó Airbus a városok jobb élhetősége érdekében látja szükségesnek vízszintesből függőleges irányba is elmozdítani a helyi közlekedést. Hiszen már most is a világ lakosságának fele él városokban, 2030-ra pedig ez az arány várhatóan 60 százalékra emelkedik, ami az utak további zsúfoltságát okozná. A dugók elkerülésére jelenthet megoldást az Airbus szerint a repülő autó, pontosabban az önvezető drón.
Hirdetés
Az önvezető autókhoz hasonlóan a pilóta nélküli repülő is megelőzi a korát, hiszen szintén hiányzik még a törvényi szabályozás e nem létező jármű-kategória mögül. Illetve sehol a világon nem megengedett pilóta nélküli repülő járművel lakott terület fölött közlekedni. Persze mindez nem szegi kedvét a fejlesztőknek, akik az Uberhez hasonló hálózatban képzelik el e járművek üzemeltetését. Így teljes kihasználtsággal, néhány személy vagy kisebb csomagok szállítására egyaránt hatékonyan kihasználható lenne a világszerte akár több milliós járműparkot számláló flotta.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?