Autómentes naptól az olcsóbb gázolajig – Ez történt a héten!

Összegyűjtöttük a hét legfontosabb híreit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összefoglaljuk a hetet a legfontosabb híreink, újdonságaink koszorújában.

Mozgalmas időket élünk, hiszen háború dúl Európában, energiaválság fenyeget, miközben persze folyamatosan érkeznek az új modellek is az autópiacra. Szóval fél szemünk az autóipar újdonságain, másik pedig a közélet fontos eseményein. Nézzük, meg hogy mi történt a héten! Ahogy mostanában megszokhattuk, többnyire nem telik el úgy hét, hogy az üzemanyagárak ne változnának. Ezen a héten a gázolaj frontján jöttek a jobb hírek, hiszen egy hét alatt kétszer is csökkenésről számolhattunk be, viszont a benzin ára emelkedett. Ugyanakkor egy előrejelzés szerint újra eljöhet a 480 forint alatti üzemanyagárak kora.
Hirdetés
A Suzuki még mindig tarol a hazai piacon, de a japán márka termékeit sem kerülheti el sajnos a masszív drágulás. Jól látszik ez az idei újautó-eladásokat vezető Suzuki S-Cross modellen is, amely már hibridként is kapható a piacon, ide kattintva láthatod az árát! Idén szeptember 22-re, csütörtökre esett az autómentes nap, amely során a MÁV és a Volán kedvezményes utazási lehetőséggel csábított az autók otthon hagyására. A kormány viszont jelezte, hogy nem lesznek autómentes vasárnapok, amit a Nemzetközi Energia Ügynökség javasolt.
Hirdetés
Emelkednek az autópálya-díjak, a legrosszabbul a teherautósok és az alkalmi felhasználók járnak. Ezzel szemben személyautóra a megyei és az éves országos matricák ára alig emelkedik. Ide kattintva láthatod az új árakat! Érkezik Európába az első öntöltő hibrid Mitsubishi! Ami valójában egy Renault Captur.
Hirdetés
Ízlelgesd: négyhengeres, kétliteres, turbós benzinmotor 680 lóerővel, kéttonnás tömeggel. Na, jó ez az érték rendszerteljesítményt takar, ugyanis az új Mercedes-AMG C 63 S E Performance már hibridként érkezik. Megjelent nyomtatott magazinunk legújabb száma, amit ide kattintva rendelhetsz meg! Teszteltük a most már kizárólag villanyhajtással kapható Peugeot egyterűt, az e-Riftert. Ide kattintva kiderül, menny iértelme van egy ilyen autónak. Jártunk az új Honda Civic menetpróbáján is. Tapasztalatainkról ide kattintva olvashatsz! Az új Kia Niro is vizsgázott nálunk, először hibrid hajtáslánccal.
Hirdetés
Elindult a Toyota Beyond Zero névre keresztelt roadshow-ja. Megnéztük az első állomását Monoron!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?