Félárú Dacia, drága Octavia és pont jó Suzuki – Friss podcast!

Összeültünk virtuálisan, hogy megvitassuk az elmúlt hét tesztautóit a friss podcastban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Daciáztunk, Skodáztunk és Suzukiztunk az elmúlt héten. A KGST márkáknál ma talán még nagyobb a különbség, mint régen, de ma is igaz, hogy a Suzuki remek áron ad elég jó autót.

Pörögnek a tesztautók alattunk, a veszélyhelyzet alatt szinte minden héten próbáltunk valami frisset, így az elmúlt hét sem telt el újdonság nélkül. Három igazán fontos modellt teszteltünk, ami persze a piac számára most a legjelentősebb, az talán a Dacia Lodgy. Mátyás a hétüléses kedvezménnyel majdnem féláron megkapható csúcsmodellel ismerkedett, melyben már a Daimler féle 1,33-as turbómotor is elérhető 130 lóerővel. A piac legkelendőbb hétülésese kétségtelenül kiválóan használható jármű, de mindannyiunknak megvan róla a véleménye, amit meg is osztunk veletek.
Hirdetés
A Suzuki két húzómodellje is folyamatosan bizonyít, a tavaly év végén újabb frissítésen átesett Vitara és SX4 S-Cross felváltva jár a szerkesztőségünkben, most éppen az SX4 S-Cross bizonyított Andrásnál. Nálam a teljesen megújult Skoda Octavia járt 1,5-ös benzinmotorral, persze kombiként, mert ez az első kivitele, amely gyártásba és forgalmazásba került. Az új modell igazán meggyőző, de nem minden területen voltunk vele elégedettek. Részletesen beszélünk mindhárom autóról a legfrissebb podcast epizódban. Jó szórakozást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?