Ha kíváncsi vagy, miként kell/lehet ésszel terepezni

Fizetett hirdetés

Pickup & 4x4 Fesztivál 2018 - július 14-én a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavalyi sikere után idén sem marad el a Hungaroring Off-Road Centrum Pickup & 4x4 Fesztiválja. Egynapos program, ahol élményprogramokkal kóstolhatunk a biztonságos terepezésbe, láthatunk újdonságokat és persze szórakozhatunk is.


Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a vezetéstechnika finomítása biztonságunk és az autó technikájának megóvása érdekében is nagyon fontos. Mivel egyre népszerűbbek a szabadidő-autók, egyre többen gondolják úgy, hogy belekóstolnak a terepjárásba. Ami kapcsán persze nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hol vannak autónk és saját határaink. Erre a lehető legjobb egy terepjárós vezetéstechnikai tréning, amilyeneket már több mint 10 éve kínál a Hungaroring Off-Road Centrum[/url], ugyanakkor az autótulajdonosoknak többsége még mindig nem járt ilyenen. Nekik és a terepjárás iránt akár autó nélkül érdeklődőknek is szól az először tavaly megrendezett, s rögtön nagy sikert aratott Pickup & 4x4 Fesztivál, amit idén július 14-én rendeznek meg - nem csak a Hungaroring Off-Road Centrumban, hanem magán a Hungaroring aszfaltján, s az általa körülzárt Groupama Tanpálya területén is.
Hirdetés

A programok ugyanis igencsak sokrétűek. Nem a terepfesztiváloktól megszokott „őrült off-roadozásról” van szó, hanem egy igényes, interaktív rendezvényről, amely az egész család számára kikapcsolódást nyújt egy teljes napon át. A lényeg természetesen az off-roadozás, épített és természetes erdei pályákon, de aki hagyományos autóval érkezik, a Tanpálya "aszfaltos" instant vezetéstechnikai kurzusán is részt vehet. Továbbá a kiállítók az autózás, különösképp a terepjárás újdonságaival várják a látogatókat, a szervezők pedig koncertekkel és gyerekprogramokkal is. Mindezt természetesen a Hungaroring szívében, ami Budapestről fél óra alatt elérhető.
A Pickup & 4x4 Fesztivál nem csak az autózással, a terepjárással kapcsolódik az erdőhöz, egyik betétprogramja a STIHL Timbersports Series - nemzetközi fakitermelő verseny - hazai fordulója, ahol a versenyzők a különféle fűrészek és fejszék kezelésével és persze erőnlétükkel mérkőznek. A sportfavágás a világ egyik legnépszerűbb extrémsportja, mely ezúttal a Hungaroring nézőközönségét fogja ámulatba ejteni. A Pickup & 4x4 Fesztiválon kerül ugyanis megrendezésre a STIHL Timbersports Magyar Nemzeti Bajnokság. Egyéni verseny, három forduló, hat versenyszám, tizenkét sportoló. Izgalmakkal teli mérkőzés várható, ahol a gyorsaság, a pontosság és a biztonság legalább olyan fontos, mint a nyers erő.
A fesztiválra különféle jegyek kaphatók, a vásárolt jegy határozza meg, hogy milyen programokon vehetünk részt. Az esemény családi jellegét hangsúlyozza, hogy 14 év alatt ingyenesen látogatható. Már a legolcsóbb (1990 Ft) Sétáló jeggyel is bejárható a teljes terület, azzal a kijelölt parkolóban tehetjük le autónkat, de a rendezvény területére nem hajthatunk be. Ezt a jegyet kell megvenni akkor is, ha egy terepjáró/pick-up utasaként érkezünk a rendezvényre, de jegyünkkel a Dzsungel Taxikba is beülhetünk. Amennyiben saját autóval (terepjáró/pick-up) szeretnénk behajtani a rendezvényre, legalább a 4990 forintos Bronz jegyet kell megvásároljuk. Ekkor már magunk is mehetünk a Dzsungel Taxi útvonalán, illetve az épített tereppályán is - természetesen instruktor segítségével. Továbbá még egy Fesztivál pólót is kapunk. Amennyiben a Silver jegyet vásároljuk (9990 Ft), már színes pólót kapunk és az előbbieken túl épített mobil off-road pályát is kipróbálhatjuk (utasként, ott ugyanis minden esetben instruktor vezeti a kifejezetten a pályához beállított járművet). Vásárolható VIP Gold jegy is (16 990 Ft), amivel az eddig említetteken túl catering (érkezéskor welcome kávé és üdítő, street food jellegű ebéd, egy üditő és kávé) is jár, továbbá utasként és sofőrként is kipróbálható a hatalmas kerekű Monster Truck. Választhatók közúti programok is, a terepjárósok/pickuposok számára mindössze 1990 Ft a "Kiegészítő jegy"a Tanpálya területére, ahol a lejtős és hegymeneti pályán tesztelhetik vezetéstechnikai tudásukat. A Tanpályán lesz továbbá program a személyautósok számára is, ehhez logikusan a (6990 Ft-os) "Tanpálya jegy" megvásárlása szükséges. Ott logikusan nem a terepjáróké a főszerep. A jelentkezők két órás instant tréningen vehetnek részt, amely során három különböző vezetéstechnikai pályán (ABS rántópados, Szlalom és Körpálya) tesztelhetik tudásukat 10 fős csoportokban.
Vigyázat, utóbbi erősen limitált, bár pont egy tucatnyi (12) csoportot indítanak a nap folyamán (egyszerre ugyanis több pályán is megy a program), így is csak 120 Tanpálya jegy áll rendelkezésre, azaz érdemes mihamarabb vásárolni belőle, amit természetesen online felületen egyszerűen meg lehet tenni. Az időjárás miatt pedig nincs aggódni való: a Pickup & 4x4 Fesztivál napsütésben és akár esőben, kőkemény dagonyában is kellemes és egyedi programnak ígérkezik. A legfrissebb hírekért az esemény Facebook oldalát is érdemes követni.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?