Fogyasztáscsökkentő csodafogás? Te is élhetsz vele!

Podcast: lerántjuk a leplet a biztosan működő fogyasztáscsökkentő trükkről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokat fogyaszt az autó! - sokszor, sokaktól hallhatjuk ezt, ám a legtöbbször nagyon egyszerűen apasztható az étvágy, a sofőr fejben tehet ehhez sokat.

Öt évvel ezelőtti cikkünk témája került elő, vagyis az olcsó autózás titka a héten. Miután ugyanis van egy fél évig vendégeskedő, sales csapatunk által is használt tesztautónk, gyakori kérdés, hogy miként is áll annak fogyasztása. Én eddig 500 kilométert tekertem bele, 2 nap alatt, s kaptam kijelző szerint 5,5 literes fogyasztást. Tominál 6,3-at írt ki, de elárulom, láttunk már ennél jelentősebb értéket is a kijelzőjén, illetve a tankolások között is.
Hirdetés
Mi lehet akkor a különbség? Leginkább a tempó, ami főként autópályán számít, hiszen ott tudunk olyan gyorsan menni, hogy az jelentős hatással legyen a fogyasztásra. Adta magát a kérdés: te mennyivel mész az autópályán? A fogyasztást ugyanis a tempó erősen befolyásolja, erről beszélgettünk e heti - a távkapcsolat miatt videós - podcastunkban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?