Pár autó, amire 2013-ban felállt

RE: vajon volt olyan tesztautó, ami magával ragadott?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerencsére 2013-ban is volt dolgom egy-két olyan autóval, ami megdobogtatta a szívem. Na ja, röpködnek a tízmilliók, de végül egy – viszonylag – megfizethető árú kocsi nyer.


Kéne valamelyik autó az idén próbáltakból? Főszerkesztőnk már feltette, s meg is válaszolta a kérdést - az ő józan módján. Most rajtam a sor, rajtam, akinek teljesen más a mércéje. Hiszen kizárólag azokért a kocsikért tudok őszintén lelkesedni, amiket jó, amiket igazán jó vezetni. Klasszikus értelemben.

Hirdetés
Nyomdafestéket talán tűrve: számomra az a jó autó, amire feláll. Nekem. Mármint nem, gyakorlatilag nem, de virtuálisan igen, ha élhetek ilyen képzavarral. És praktikus, ugyanakkor unalmas egyterűkre, nem teljesítmény-, hanem zöldségorientált hibridekre, nem versenycélú, hanem ilyen-olyan polgári dízelekre nem áll fel. Az ezekben a napokban egy négyajtós Mazda3-mal gyűjtött tapasztalatok alapján a Skyactiv benzines technológiára sem. Impotens volnék? Nem hinném. Csak szeretek, imádok vezetni. Néha gyorsan, az autó és a magam határait keresve, de azért biztonságosan, ésszel. Ha úgy tetszik: józanul.
Mi szükséges ehhez, hogyan fest – szerintem – a vezetési élmény receptje? Benzinmotor. Lehetőleg több mint négyhengeres és pörgős szívó, ám a négyhengeres és pörgős turbó sem megvetendő. Kemény futómű, direkt kormány, pontos, gyors váltó (lehet automata is), erős fék. Hátsókerékhajtás, de nem feltétlen. Komoly hang minél több őszinte mechanikus zajjal, de a jól sikerült művi is elmegy. Kagylóülés minél lejjebb, tömeg minél lejjebb. És harmónia.
Nyilván nem mindegy, nekem sem az, hogy egy autó mennyit fogyaszt, mennyire halk, milyen kényelmes, elvisz-e problémamentesen A-ból B-be, s jól ki lehet-e belőle látni. Persze, fontos mindez, de hogy rajongani tudjak bármiért is, ezeknél több kell. Sokkal. És nem ár- és tömeg- és hibaforrásnövelő "modern" extrákból.
Emlékszem, tavaly a Chevrolet Camaro volt a győztesem. A nyersessége fogott meg, a stílusa, s a szívó V8. Szintén jó helyen, hátul hajtott még a másik kedvenc, a Toyota GT86. És idén volt dolgom hasonlóan remek szerkezetekkel? Volt.
A 2013-as kedvenc autóm a Ford Fiesta ST. Itt a tesztje videóstul. Imádtam, imádom most is. Akkor is, ha az ülésével, pláne az üléspozíciójával nem voltam maradéktalanul megelégedve. Akkor is, ha az akusztikai élményről Sound Symposer gondoskodott. Négy henger, alig 1,6 liter, rajta turbó, hajtás elöl, zéró sperr? Így is tetszett. Diszkókülsőstül, diszkóbelsőstül. Nem a ruha teszi. És még keveset is fogyasztott. Uszkve 6 milliós listaára manapság a megfizethető kategóriába sorolja. Tudom, nem nekünk megfizethető, de az autógyártók valamiért nem a magyar valóságot tartják a leglényegesebbnek.
Ezüstös a BMW M6 Coupé, bronzos a Mazda MX-5. Nem magyarázom, csak egy kicsit. Az M6 sok, a rajtautomatikája meg nevetséges. Az ára is. Az MX-5-be meg nem fér be a kutya, ha foglalt az anyósülés. Különdíj dukál az Octaviának a még nem tesztelt, de ralimód próbált RS és az 1.4 TSI Combi miatt – ha rajtam állna, a Skoda érdemelné meg leginkább az Év Autója 2014 címet, nem a Mazda3 vagy a többiek.
És még valami: ahogy az Octavia RS-sel, úgy a Maserati Quattroportéval és a GranTurismóval is csak egyszer randiztunk, viszont ezek a találkák mélyen beégtek. Ha rettenet gazdag lennék, egy Maseratim biztos lenne. És ott figyelne még egy BMW ActiveHybrid 7 is, nem vitás. A Mercedes SL 63 AMG is kéne. Vagy nem, mert ha már ennyire drága holmikra költeném a pénzt, mint amilyen szörnyű drágák, 30-60 milliósak az említettek, akkor azok raliautók, pályagépek lennének kibelezve, becsövezve, szervizháttérrel. És fiatal pilótatehetséggel, akár többel is, akiknek lehetne egyengetni a karrierjét. És néha én is meghajtanám az autókat. És megtanulnék rendesen vezetni, az volna a szép.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:41
    Permalink

    Kántor Úr!
    Szerintem nem a Mazda3-nak kell bizonyítani a a maga “egyszerű” de nagyon jó eltalált szívómotorjával, hanem mondjuk egy Fiesta 1.0, Tsi vagy motoroknak, de az sokat elmond a Tsi-ről is hogy elég sokat kell látogatni a szervizet velük (és nem csak a kopóalkatrészek cseréje miatt). Félreértés ne essék, nem rossz a Tsi motor se amíg jó, de az szerintem az átlag felhasználónak fontosabb hogy mennyit kell rá költeni!

  • 2017.10.29. at 15:41
    Permalink

    Csatlakoznek az elottem szolohoz. Ez a 120 lovas motor 2 literbol nem sok. 10 eve biztosan kirohogtem volna, de ma mar nem. Egy nyugodt jarasu, kiegyensulyozott motor, ami utazashoz kivalo, nem porgi szet magat.
    Ellenben ez az uj idiota divat, hogy kicsi legyen, de azert bivaly eros, toljon mint egy dizel….
    Szoval inkabb kivancsi leszek hogy a turbos motorok mikor terdelnek le!
    Ja persze zomeben majd a masodik tulajoknal fog bekovetkezni. DE a mazda SZIVO benzinese addigra fog bejaratodni, es vigan furikazik az utakon.
    De utana lehet nezni,mennyi gond van a hiper szuper tsi csodaknak.
    Ezres turbos motor a mondeoban?? Nevetseges

  • 2017.10.29. at 15:41
    Permalink

    Az 500.000km -hez annyit tennék hozzá, hogy a szívó benzines 99%-ban tudja teljesíteni gond nélkül míg TSI motorok 300 ezernél elporladnak és mennek a kukába!

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    A Mazda3 sztem nagyon jó autó lett, s ha az övé lesz az év autója cím, nem megy rossz helyre. Főleg, mert szimpatikus, hogy árral szemben megy a Mazda a szívó benzinmotorral. De meggyőzve majd akkor leszek, ha legalább 500 ezer kilométert gond nélkül elketyeg. Más szempontokból az Octaviát viszont jobbnak tartom.

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    Majd meglátjuk, hogy ez a régebbi 1.4 tsi-nél elvileg jobb konstrukció jobb lesz-e, vélhetően igen. Az ecoboosthoz meg annyit, hogy a fiesta st-ben pl. az van. És parádés.

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    Sajnos csak dízelként vezethettem néhány km-t, és az alapján nem győzött meg. Remélem, lesz alkalmam a benzinest is kipróbálni, az S-t, az biztos szuper.

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    Sajnálatos, hogy egyre több ilyen totálsár szerű, agyatlan, egyagysejtes pedálhuszároknak való, bányászbéka szinvonalú írás jelenik meg itt az autonavigator.hu-n.

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    Sajnos a sokkal durvábbakat amiket ide nem írtam le azok pont azok a tapasztalatok amiket átéltem.
    Németországban, németekkel, szőkés hajú vagyok gondolták közülük való valamelyest, azt hitték hogy nekem lehet bármit mondani, kijelentették gyűlölik az amerikaiakat, a vicc hogy ezt angolul, mert én csak azt az idegen nyelvet beszélem. A durvább dolgokról nem írok mert az sokaknál kiverné a biztosítékot szerintem.
    Hidd el a német meg az arab/török sem jó barát Németországban sem.

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    azért az hogy a dédapja n*ci volt arról nem tehet, meg bárki írhat bármit…. meg elég sok német náci volt, attól az unokája, dédunokája nem feltétlen rossz ember. amúgy azzal hogy a volkswagenesek képesek az utak királyainak érezni magukat abban egyet értek, és abban is h. ez nem igaz 😀 de nem gondolom, hogy több a vezetni nem tudó VW golfos mint pl honda civices, vagy bármilyen autós. én hamarabb vennék hondát mint golfot de ez nem ember típust jellemez, hanem kinek-mi tetszik 😀 vagy pl aki a dízelért van oda, van aki a benzinesért, egyik sem rosszab/jobb ember, egyik sem vezet ettől jobban/ rosszabul, de annyiban egyetértek h. sok vw-esben van nagy mértékű lenézés a többi autós iránt. ja abban is egyetértek h. nem szereted a VW autóit. engem zavar h. mindenki isteníti, mikor nem is jobb mint a többi, sőt drága, és nem nyújt sokat

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    Egy érdekes dolgot vettem észre
    Nem kedvelem a VW konszern autóit egyáltalán már régóta, én ilyen kiértékelős ember vagyok és azt gondoltam kisebbségi érzésem van biztos.
    Csakhamar rájöttem hogy nem olyan biztos ez mikor közlekedek normál tempóban, azt veszem észre hogy a konszern autói akik mindig nagy lendülettel sokszor index nélkül előznek, kezdett eszembe jutni hogy régebben milyen márkák szoktak az autópályán levillogni mikor én 130-150 között közlekedtem, ők meg úgy 170-200 volt a tipp. Manapság ezek közül országúton szinte csak ez az 1 konszern autói szoktak így előzni.
    Úgy tűnik nem nekem van kisebbségi érzésem hanem nekik van lenéző hozzáálásuk a közlekedésben.
    Szerintem ezeket az autókat a DAS AUTO szlogen alapján pozicionálják, nem csak a VW-t, és a tulajdonosok is ezért veszik meg ezeket mert úgy gondolják önmaguk AZ EMBER, A FÉRFI, A NŐ, A FÉLISTEN :))))))) A valóság meg ha tudnák…
    Én nem mondom hogy amikor új autóként beleül az ember egy ilyenbe nem a tartósság érződik ki belőle, a németek tigristankjai, a messersmith repülői, a német árja faj magasabbrendűsége, mellékesen ennek a konszernnek vezetőségében olvastam hogy náci leszármazottak irányítanak bizonyos poziciókban.
    Ez a konszern akar a világ vezető autógyártója lenni. Más személyes tapasztalatokat (sokkal durvábbakat) is átéltem ezzel a felfogással kapcsolatban, de ezeket nem osztanám meg mert az már biztosan nem ide való.

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    eddig is voltak cikkek aminknek a stílusa számomra kifogásolható volt, a sexre utalások egyre zavaróbbak számomra egy autós ujságban. Értem ez nagyon laza… de ez már, hogy a cím: Pár autó, amire 2013-ban felállt!!!! ez felháborít. muszáj a kielégületlenségét vagy csak sexmániásságát beletenni cikkekbe. ez nem az első eset. Azonkívül a cikkel sem értek egyet, hogy a skoda jobb lenne a mazdánál…. ugyan már…azonkívül maga szerint hány embert érdekel, hogyha magának sok pénze lenne, akkor azt milyen pályaautókra költené???? szerintem senkit. én legalábbis nem ezért olvasom a cikkeit, hanem h. értesüljek az ú autókról, tudjam az adatait, esetleg érdekelnek az összehasonlítások is. de az, h. maga mire költene, meg h. maga szerint jobb a skoda mint a mazda3, nem is érdekel meg hülyeségnek is tartom. röviden ennyi. ja és kérem mellőzze a sexuális utalásokat, egy autós cikkbe nem való, főleg ilyen humortalanul.

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    Minden újságíró eddig a Golfra rángatta a fityeszt most meg már szót sem érdemel!
    Most a Skodára kell, hogy felálljon? Az év autója választás miatt? Az 1.4 TSI motorra csak a hozzá nemértő újságíróknak áll fel! A Ford Ecoboost motorról szó sem esik, pedig jobb mint a TSI!
    Ezeknek leosszák hogy mikor mire verjék ki! Most a Skodára kell, hajrá!
    Már kezd szánalmas lenni a műsorotok!

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    “Különdíj dukál az Octaviának a még nem tesztelt, de ralimód próbált RS és az 1.4 TSI Combi miatt – ha rajtam állna, a Skoda érdemelné meg leginkább az Év Autója 2014 címet, nem a Mazda3 vagy a többiek.”

    Ez azért már több mint vicces!

  • 2017.10.29. at 15:42
    Permalink

    Ecsém… miféle lazult szóhasználat ez így Karácsonykor? Nagyon gáz ez a “mindenáron laza leszek baszki” erőlködés, szánalmas. Amúgy az über-flegma, zéró információkat tartalmazó, nyammogó hangú videóidat nézve neh éz elképzelni, hogy neked bármi megdobogtatja a szíved – vagy a te szavaidat használva, neked valaha bármitől “felálljon”. Bocsesz.

Vélemény, hozzászólás?