Hivatalosan és ünnepélyesen is megnyílt a Renault&Dacia Schiller

Fizetett hirdetés

Renault nyílt napok: milliós kedvezmények a Renault Schillernél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár közel egy éve üzemel már a Renault Schiller, a hivatalos megnyitót nemrégiben tartották, október elején pedig a Renault Nyílt Napokkal milliós kedvezményeket is kínálnak.


Az M3 bevezetőszakaszán közel egy évvel ezelőtt nyílt Pest legújabb Renault és Dacia szalonja, a Renault & Dacia Schiller. Hoztunk már tőlük Renault Kadjart és alap Dacia Logant is, pedig a hivatalos, ünnepélyes megnyitót csak a múlt héten tartották.
Hirdetés

A vevők számára talán a legfontosabb információ, hogy a szalonnyitón is főszereplő új, ötödik generációs Clio érkezése kapcsán október 1-5. között a Renault Nyílt Napok által a Clio próbalehetőségén túl jelentős kedvezményeket is kínálnak. A Clio esetén például a "kommunikációs" Vérnarancs szín 1 forintos felárát, használtautó-beszámításnál 200 ezer forint értékű támogatást, Renault Credit finanszírozásával pedig 0%-os THM-et és akár 29 990 forintos havidíjat. De nem csupán az új Clióhoz vannak kedvezmények, a nagyobb modellekhez is, ráadásul esetükben a kedvezmény is jelentősebb.

A Megane GrandCoupé Easy Life TCe 140 például fűthető első üléseivel, fűthető kormánykerekével, parkolóasszisztensével, 8 hangszórós Arkamys hifijével és teljes Európa navigációjával akár egymillió forintos kedvezménnyel vihető, meg persze szintén 0%-os THM-mel. Korrekt ellátmánnyal (légkondi, DAB tuneres, Bluetooth kapcsolatos hifi, Renault kártya, elektromos ablakok, tempomat és sebességkorlátozó) 3,899 millió forinttól kapható a Captur, a Kadjar 150 lóerős, összkerékhajtású verziója pedig szintén 1 millió forintos árelőnyt kínál most.
Piaci információként érdekes, hogy bár a Schiller Autó Család az általa Észak-Pesten, a Külső Váci úton nemrégiben vásárolt, mintegy 26 ezer négyzetméteres területen egy hatalmas, öt márkás telepet nyit - tervei szerint a jövő évben, a Renault Hungária számára szimpatikusabb volt a Renault&Dacia Schiller telephely számára az M3 bevezető szakasza. Hogy az együttműködésből mindkét cég profitál, arról sokat mond az az információ, amit Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezetője árult el a szalonnyitón "míg korábban a Renault budapesti piacrésze rendre elmaradt az országos átlagtól, amióta a Renault&Dacia Schiller is létezik, a fővárosi számok is beérték az országosakat." A számok mögött alighanem meghatározó a tény, hogy a Schiller Autó Család 30 évvel ezelőtt az elsők közt nyitotta máig is működő használtautó-telepét a Dráva utcában, 1991-től pedig folyamatosan és egyre bővülő portfólióval kínálnak új autókat is, szerviz-szolgáltatásuk pedig még komolyabb múltra nyúlik vissza, hiszen a cégalapító Schiller Péter 1980-ban nyitotta első saját gumisműhelyét, 1983-ban autószervizét. A Schiller Autó Család múltját, vevőközpontúságát immár a Renault & Dacia Schiller is hasznosítja.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?