Csalással vádolják a brit Audi-kereskedőket

Senki nem tudja, hogyan törnek az Euro NCAP által nem tesztelt Audik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Euro NCAP nem tesztel minden modellt, csak a legfontosabbakat. Luxusautók és sportkocsik is kimaradnak a szórásból, ebből lett a balhé.


Kiborult a luxussportkocsis bili. A BBC egy balesetet szenvedett Audi R8 tulaj információja alapján kezdett magánvizsgálatba. A díler az ötcsillagos Euro NCAP törésteszteredménnyel győzte meg a klienst a vásárlásról. (Még ha családi autóról lenne szó, de kérem, az R8 egy négykarikás Lamborghini.) A tulaj édesapja karambolozott, de szerencsére komolyabb baja nem lett. A tulajdonos ezután kezdett utánajárni, hogy miként is van ez a töréstesztekkel. Az eredmény elég durva lett, mert 50-ből 48 díler szerint a középmotoros sportkocsi megkapta az ötcsillagos minősítést, pedig 2007 óta, amióta gyártják, még nem is csapta falnak az Európai Unió által pénzelt biztonsági szervezet.
Hirdetés


A BBC álcázott emberei itt kapcsolódtak be a sztoriba. Az állami médiavállalat saját kutatása szerint a szintén nem tesztelt A5 esetében sem jobb az arány. Tíz kereskedőből 9 szerint volt tesztelve a kocsi, sőt 6 állította, hogy az ötcsillagos minősítést is megkapta az A5-ös. Ezzel szembesítve az Audi Egyesült Királyságbeli képviselete azt közölte a BBC-vel, hogy munkatársaik nem szándékosan vezették félre az ügyfeleiket. A BBC tényfeltáró riportjában szerepel, hogy az A7 és az A8 sem szerepelt még a független szervezet tesztjein. Itt egészítenénk ki, hogy például soha nem láttunk hivatalos 7-es BMW, vagy mondjuk Mercedes-Benz SL töréstesztet sem.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Euro NCAP tesztmódszere szerint a piaci szerepük alapján fontosabb kocsikat hajtja falnak, és hivatalos kiskereskedelmi úton szerzi be őket. Emiatt az utcán is kisebb számban jelen lévő, egzotikusabb verdák kimaradnak a szórásból. Ezek után persze nem csodálkoznánk, ha ezzel csöngetnének az Euro NCAP ajtaján: Csókolom, itt ez a rakat Ferrari, Bentley, stb., nem törnék össze?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    Húúúha azért ez nem csak ennyiből áll ám hogy energia meg sebesség, meg a gépkocsi tömege meg stb…! Foglalkoztam autóipari multinál karosszéria építéssel, fontos a kasztni kialakítása, energia elnyelő zónák, valamint a felhasznált alapanyagok minősége! A korszerű technológiák, az energia elnyelő zónákat alacsonyabb folyáshatárú, acélokból építik, viszont az utascellákat sokkal nagyobb, folyáshatárú(420-600N/mm2), és valamivel nagyobb sz.szilárdságú(1000N/mm2), DE ugyanakkor szívós, tehát “nagymértékben”, rugalmas alakváltozásra képes acélokból! Ezeknél az UMSZ, vagy Trip acélokat présformában edzik, ezért kb. 2mm-es lemez helyett, elég a 0,8mm-es a nagyobb biztonság eléréséhez! Egyébként Kínában láttam A3-as AUDI-t, ami kb.1300kg, ütközni egy CEO SUV-val ami 1800kg!!! Az AUDI szinte ketté vágta a CEO-t, sértetlenül szedték ki az AUDI vezetőjét, a CEO-ból sz..r sem maradt!! A CEO egy S235JR jelű ún. biliacélból készül, aminek a folyáshatára, kb a fele. az AUDI alapanyagáénak, és a CEO-ban nincsenek jól megkonstruált “ütköző” zónák!!! De van videó a you tube-n ahol a régi nagy autókat ütköztetnek új 5csillagos kicsikkel, az eredmény mindig az újabb, de kisebb javára dőlt el!

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    Ez így megint hülyeség.

    Nagyon nem mindegy hogy a szembejövő egy smart vagy egy X6. Két el nem hanyagolható dolog miatt: a tömege és az energia elnyelő képessége miatt. És látod, rögtön nem is olyan egyszerű…
    Ahogy az sem mindegy, hogy a fal betonból vagy hungarocelből készül…

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    Vidi500-nak van igaza! Ha falnak mész százzal, akkor pontosan ugyan akkora lassulást élsz át a kocsidban, mintha egy szintén százzal haladó szembejövőnek ütköznél. Attól hogy ő is százzal jön, te nem 200-ról éled át a lassulást. Ennyi. Egyszerű.

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    Igen ez a 2X100 nem egyenlő kétszáz marhára nem logikus, de ettől még így van. Ezzel mindenki így van az elején. Bár műszakisoktól ez már egy kicsit meglepőbb…

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    Azért mondtam, hogy[i] “ezen a szálon kell tovább menni, akit érdekel”[/i]. Reakcióm csupán arra az egy tévedésre vonatkozott, hogy a sebességek nem adódnak össze a “szembejövő” esetén…

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    Rossz oldalról közelítette meg a műszaki egyetemes ezt a fizikai jelenséget, (érzéki csalódás) pedig egyszerű. Az adott sebességhez tartozó [b]saját[/b] mozgási energiák dominálnak ütközéskor. Ilyen esetben egy 32 km-es stb. sebességgel haladó jármű csak az ehhez a sebességéhez tartozó mozgási energiáját veszítheti el, ami rombol!!!. Tehát teljesen mindegy, hogy ekkora sebességgel egy álló tárgynak megy neki, vagy éppen egy ugyanolyan sebességű és tömegű szembe jövőnek, mert a saját mozgási energia rombol! Nem ragozom tovább, ezen a szálon kell tovább menni, akit érdekel.

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    Megerositem az allitasodat.
    Egy muszaki egyetemest nem tudtam errol meggyozni, igaz alkalmazott elektronikat vegzett, de egy muszaki egyetemre jaro azert a fizikaban jo kell legyen. Mind azt allitotta, hogyha ket egyforma auto osszeutkozik 100-val az annyi mint egy auto 200-val a falnak. En hiaba allitottam, hogy = 100-val a falnak, erre azzal jon, hogy kiskocsival menjek szembe egy kamionnal, es akkor majd meglatom. De az mar megint nem akarta elfogadni, hogy mi ket egyforma autorol beszeltunk es a kamionnal mar mas a helyzet (amikor kulonbozik az autok tomege).

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    [b]A 64km/h, az a szembe jövő autós 32km/h-ja az én 32km/h-mal összeadva. Vicc…[/b]
    Az is vicc, hogy ezt le mered írni. Néz utána mert ez nem így van. Erről már volt itt szó, ne kezdjük újra, a sebességek nem adódnak össze!!!!!!!!!!!!!! Egy csöppnyi kis fizika!!!!!

  • 2017.10.29. at 08:54
    Permalink

    Csókolom, itt egy Ferrari, mi már összetörtünk 30-at, kijavítottunk mindent, most már lehet nyilvánosságot kapó 6 csillagos törésteszt is, persze 64km/h-val, ami minden ferraris életében 0.01 másodpercig tart, míg átlépi a 63-ról a 65-re…. Mi a poén a 64km/h-ban, mikor 20104-ben minimum 100-zal kellene ütköztetni az autókat? A 64km/h, az a szembe jövő autós 32km/h-ja az én 32km/h-mal összeadva. Vicc…

Vélemény, hozzászólás?