Megszűnik itthon a bioetanol forgalmazása

Szeptember 30-ig érhető még el a zöld üzemanyag

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

10 évet sem ért meg a hazai piacon a környezetbarát bioetanol, avagy E85, amely szeptember 30-tól eltűnik a hazai kutak kínálatából.

A növényszármazékokból előállított bioetanol megújuló üzemanyag és ezt tankolva jóval kevesebb káros anyag távozik akár ugyanazon autó kipufogójából, a hagyományos és egyszer végleg elfogyó 95-ös benzinhez képest. Korábban írtunk már erről és arról is, hogy mire, miért jó még az E85. Bemutattuk, hogy mely modelleket kínálták korábban etanolos kivitelben is, és kiszámoltuk, mennyi idő után térült meg ilyet választani.
Hirdetés
Még a haszonjárművek piacán is megjelentek az etanolhajtásúak, mégsem sikerült a környezetbarát üzemanyag térhódítása. Mégpedig azért, mert itthon erre is jövedéki adót vezettek be, amit aztán többször emeltek, így már 4 éve felmerült a bioetanol megszűnése. Hiszen hiába megújuló energiaforrás és hiába környezetbarát, ha a magas ára miatt nem éri meg ilyet használni és a vásárlók zöme nem ezt választja, akkor - kereslet híján, a gazdasági törvényszerűségek alapján - nincs helye a piacon. Ez a szomorú helyzet állt elő mára, aminek eredményeként szeptember 30-án megszűnik hazánkban az E85 üzemanyag forgalmazása, addig pedig 256,9 forintos literenkénti áron szerezhető be az épp átcímkézés előtt álló Agip kutaknál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Nem csodálkozom ezen. Ugyanis ha valamelyik autóm autó egyáltalán “elfogadta” akkor is silány teljesítményt produkált.
    Főleg gyorsításnál, de fogyasztásban is többet fogyasztott /pedig kevertem 50-50 % …95-össel/ ami végeredményben pénzben még drágább volt.

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Nem csodálkozom ezen. Ugyanis ha valamelyik autóm autó egyáltalán “elfogadta” akkor is silány teljesítményt produkált.
    Főleg gyorsításnál, de fogyasztásban is többet fogyasztott /pedig kevertem 50-50 % …95-össel/ ami végeredményben pénzben még drágább volt.

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    És azt majd elfelejtettem mondani, hogy a Nobel-díjadat a kocsmában majd átveheted, csak neked külön ott fogják átadni. Addig meg olvasgasd a linket, amit küldtem mert látom elég felületesen olvastad át, ha egyáltalán megnyitottad valaha, ott sok kérdésedre választ fogsz kapni. Ja nem bocs. Azok is mind hülyék. Teljesen igazad van….

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Csak azt nem értem, ha a cikk hülyeség, a hozzászólások szintén, akkor te tulajdonképpen mi a francért is pazarlod azzal a drága időded, (amikor akadémiai tanulmányokat is írhatnál mindez idő alatt) hogy ezt az oldalt olvasod és ócsárolsz, hülyézel mindent.

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Biztos voltam benne, hogy csak ennyire futja majd a “tudásod”-ból. A fajtád minden esetben pontosan ennyit képes felmutatni miután bemutatták az orbitális pofára esésüket. 😉

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Tényleg? Tehát ha valamiből elméletileg lehet etanolt előállítani akkor az nálad ugyanaz mint hogy abból is állítják elő? :O
    A világ “bio”etanol előállításának hány százaléka származik fakéregből te idióta?

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    [i]“Az volt a különösen nagy előnye, hogy a kőolajból származó üzemanyagokkal szemben nem juttat újabb co2-ot a levegőbe, hanem a növények által megkötött, már körforgásban levő kerül vissza égéskor.”[/i]

    A gondolkodásra képtelen idiótáknak pontosan ezt csúsztatást mosták az agyába. Ezzel szemben a valóság az, hogy azoknak a növényeknek a termesztéséhez amiből etanolt állítottak elő brutális mennyiségű gázolajat használtak fel (talajmegmunkálás, ültetés, betakarítás, szállítás) plusz a nyersanyagból az etanol előállításának fosszilis energiaigénye, hogy sok esetben negatív energiamérleg lett az eredmény, azaz egységnyi fosszilis energiahordozó felhasználásával annak energiatartalmánál kevesebb energiát képviselő energiát kaptak az etanolból. Ez tipikusan az idiótának is megéri, sőt csak annak kategória.
    És akkor még nem beszéltünk az akár élelmiszer célú mezőgazdasági terület vagy őserdő ilyen agyhalott célra történő felhasználásáról, a talaj kizsigereléséről és tönkretételéről, az egységnyi termőterületen foglalkoztatható munkaerő drasztikus csökkenéséről a bioetanolnak nevezett atombaromság esetén.

    [i]“De úgy látszik sokan nem fogták fel a zöldek közül akik az ételek miatt pampogtak, hogy ennek mekkora jelentősége lett volna. Ez lett volna az igazán környezetbarát megoldás. Szerintem még az elektromos autóknál is jobb lett volna a környezet szempontjából.”[/i]

    Az, hogy a lehető leghalványabb fingod sincs a kérdésről és ezért pontosan a valóság ellentétével csinálsz magadból betonhülyét az rendben van, de minek terjeszted nyilvánosan ezeket az ökörségeket?

    [i]“Mert ott is csak addig jut el mindenki, hogy most milyen jó mert csak bedugom a konnektorba azt tölt….”[/i]

    Ellenben te csak odáig jutottál el, hogy süt a nap és a növények ingyen vonják ki a CO2-t a légkörből és csinálnak egyenesen fekérget belőle amihez már csak az ujjunkon kell pattintani egyet és már csobog is az etanol belőle. LOL! 🙂

    [i]“De, hogy ha mindenki autót tölt majd azt az energiát mi árán lehet előállítani”[/i]

    Szerencsére viszont nálatok idiótaland-en a negatív energiamérlegű “bio”-nak hazudott etanolnál ilyen probléma eleve fel sem merülhet! LOL! 🙂

    [i]“És akkor még a kifejezetten környezetszennyező akkumulátorokról nem is beszéltünk az autókban, aminek az előállítása, és az újra feldolgozása is meglehetősen szennyező.”[/i]

    Óh igen, ezt már nagyon vártam! Ez az a mantra, amit a hozzád hasonló “lángelmék” a legmélyebb álmukból felriasztva is minden alkalommal hibátlanul tudnak felböfögni. De ha megkérdezem, hogy konkrétan mennyi az a szennyezés és pontosan miből jön, akkor mindig csak a nagy büdös hallgatás a reakció.

    Köszönjük szépen a produkciót, leülhetsz, elégtelen alá!

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    De tudod mit? Ma jó kedvemben vagyok, kikerestem neked, nehogy elfáradj a sok olvasásban és a végére összezavarodj. “13.6.8. Hemicellulóz és Cellulóz alapú bioetanol gyártás

    Cellulóz alapú etanol a biomassza széles választékából készíthető, ide értve a mezőgazdasági melléktermékeket (kukoricaszár, gabonaszalma, cukorcirok bagasz, erdészeti melléktermékek), papír- és faipari hulladékokat és az energetikai célra létesített fás és lágyszárú ültetvények termékeit. A lignocellulóz biomasszát lignin, cellulóz és hemicellulóz alkotja (13.23. ábra).

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Hát jó nagy hülye vagy mert faipari melléktermékekből simán lehet gyártani és ha tudnál olvasni és egy kicsi eszed is lenne akkor utánaoovastál volna, hogy lehet és nem írnál ökörségeket.

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    [i]“10 évet sem ért meg a hazai piacon a környezetbarát bioethanol”[/i]

    Hogy mit tetszik mondani? “környezetbarát”? :O A tudatlan agymosott tömegeken meg a gátlástalan, mocskosul hazudozó profitfetisiszta gazembereken kívül ki tartotta az E85-öt környezetbarátnak?

    [i]“amely szeptember 30-tól eltűnik a hazai kutak kínálatából”[/i]

    Hála a nemtudomkinek, a fizikai törvényekkel szemben történő egy évtizedes ámokfutásnak itt is vége. Értelmesebb helyeken ez az ámokfutás el sem kezdődött.
    Viszonyag kevés egetverően nagy hazugság volt az autóipar történetében mint az ún. bioetanolnak nevezett dolog környezetbarátsága. Szánalmas, hogy még a mai napig is vannak olyanok akik ezt bekajálták és még mindig így hiszik.
    Szerencsére ez is csatlakozott az olyan bukott baromságok népes táborához mint pl.:
    – “ahibridegyzsákutca”
    – “jó dízel”
    – a hidrogén a jövő üzemanyaga

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Nemrég volt egy német felmérés, amikor megemelték a bioüzemanyag tartalmat a benzinben és abban az autók 90%-a már olyan tömítésekkel készült eleve ami bírja. A 10 évnél fiatalabb autók gyakorlatilag mind. Egyébként itthon is ha jól tudom 5-10%-ot tartalmaz minden üzemanyag.

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Az volt a különösen nagy előnye, hogy a kőolajból származó üzemanyagokkal szemben nem juttat újabb co2-ot a levegőbe, hanem a növények által megkötött, már körforgásban levő kerül vissza égéskor. De úgy látszik sokan nem fogták fel a zöldek közül akik az ételek miatt pampogtak, hogy ennek mekkora jelentősége lett volna. Ez lett volna az igazán környezetbarát megoldás. Szerintem még az elektromos autóknál is jobb lett volna a környezet szempontjából. Mert ott is csak addig jut el mindenki, hogy most milyen jó mert csak bedugom a konnektorba azt tölt…. De, hogy ha mindenki autót tölt majd azt az energiát mi árán lehet előállítani (jelenleg leginkább marha sok atomerőmű) arra senki sem gondol. És akkor még a kifejezetten környezetszennyező akkumulátorokról nem is beszéltünk az autókban, aminek az előállítása, és az újra feldolgozása is meglehetősen szennyező.

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    Mezőgazdasági hulladékból csinálták, mint pl fakéregből. Nem hinném, hogy bárki is ilyet eszik. Illetve egy rakás helyen is keletkezik az iparban melléktermékként. Pedig egy kiváló alternatíva lett volna ha nem csinálják ki a jövedéki adóval.

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    nekem mondjuk hihetőnek tűnt. több millió autónak tudnak olyan helyen termelni, ami nem termőföld (mondjuk azt nem tudom, hogy akkor hogy él meg benne) plusz nem vesz el erdőterületet is? valóban nem végeztem rá kutatást 😀 de furcsállnám, ha sivatagban termelnék az etanolt vagy hegytetőn (kb, ebben a két esetben nem foglalna el helyet az említettekből)
    a régebbi konstrukciós tömítések marása is logikusnak tűnt nekem. ha nem marná, akkor minek hoztak ki a gyártók külön etanolhoz épített autókat? fölöslegsen.

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    “nem úgy van, hogy ez is zöld területeket vesz el? termőföldeket, erdőterületeket?” Ezt is csak dilettáns, ostoba fasztarisznyák terjesztették, akik semmit se értenek a mezőgazdasághoz, környezetvédelemhez, az alkohol előállítási folyamatához.
    “nem bírja a motor egy idő után..nyilván a tömítések.” ugyanaz mint az előbb

  • 2017.10.28. at 02:19
    Permalink

    nem úgy van, hogy ez is zöld területeket vesz el? termőföldeket, erdőterületeket? akkor meg nagyjából megint ugyanott vagyunk 😀 persze annyiból megint jobb, hogy lokálisan nem szennyez annyira…..viszont sok ember megijedhetett amiatt is tőle, hogy a (relatív) sok alkoholtartalma miatt, nem bírja a motor egy idő után..nyilván a tömítések.
    mondjuk a megadóztatása ritka g_ci dolog volt ettől függetlenül….dehát ugye, ismerjük a magyar kormányok (in)kompetenciáját…..jó kis balkán ez még.

Vélemény, hozzászólás?