Rajtaütésszerű téligumi-ellenőrzés, vegyes eredmények

Téligumi Kommandó: az autók túlnyomó része koros abronccsal fut

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gumiteszt-partnerünkkel, a nonstopgumi.hu-val közösen indított akciónk a hazai autók abroncsait vizsgálta, az eredmény vegyes.

Téligumi-tesztünk egyértelműen megmutatta, hogy a koros, 5 évnél idősebb abroncs már nem veheti fel a versenyt az újakkal, ám a helyszínt is adó Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum instruktora lelombozó véleménnyel szólt a hozzájuk látogató, ráadásul a biztonságra eleve adó, vezetéstechnikai kurzusra költő autósok abroncsairól: legtöbbször nem megfelelőek. Ez adta az ötletet, hogy a tesztcsapat ne csak pályán, az abroncsok tudását vizsgálja, hanem a tél vége felé - arra gondolván, hogy addigra már bizonyára minden autós lecserélte az abroncsait - öt Budapest környéki bevásárlóközpont parkolójában több mint 150 autó abroncsait is szemügyre vegye. A Használtautó.hu és a nonstopgumi.hu, valamint természetesen a Vezetéstechnikai Centrum munkatársai egyaránt kíváncsiak voltak arra, hogy milyen abroncson autóznak a magyarok. A kapott eredmények csak részint lelombozóak, s egyes aspektusokból egyenesen pozitív képet adnak a hazai, a legfrissebb adatok szerint már 12,5 éves átlagéletkorú autópark gumiabroncsairól.
Hirdetés

Pozitív, hogy a 159 autónak mindössze 10,6 százaléka (17 példány) viselt téli helyett nyári abroncsokat, miközben egyetlen példányon volt négyévszakos. Pozitív az is, hogy „tükörradiál”, azaz végletesen elkoptatott abroncs mindössze egy autón szerepelt a vizsgált 159 közül, s az átlagos profilmélység 4,9 mm-nek mutatkozott, valamint az is, hogy az autók 55 százalékán nem is olcsóbb fajta, hanem prémium kategóriás abroncsokkal találkozott a felmérőcsapat.
Téligumi Kommandó - összesített eredmények, 2013. február

Téli/nyári gumik aránya 89%/11%
5 évnél idősebb abroncsok aránya 52%
Prémium/olcsó gumimárkák aránya 55%/45%
Átlagos profilmélység 4,92 mm

Forrás: nonstopgumi.hu; Használtautó.hu

Negatív, hogy a gumik átlagos életkora 5 év feletti. Mivel az egyes autókon az abroncsok életkora nem mindig egyező, a gumisok ezúttal csak azt regisztrálták a gyors, valóban kommandószerűen végignézett autókon, hogy abroncsaik 5 évnél fiatalabbak vagy öregebbek-e. Ezen eredmény jól mutatja, hogy az autók többségén mégsem a legjobb gumik feszülnek, a vizsgáltak 52 százalékán ugyanis koros, 5 évnél idősebb, míg 48 százalékán még jónak tekinthető, 5 évnél fiatalabb abroncs volt.
Jelentősek természetesen a területi eltérések. A Budaörs melletti bevásárlóközpont parkolójában vizsgált 32 közül mindössze egy autón volt nyári abroncs, s további egy viselt a Téligumi-tesztünk és saját tapasztalataink szerint – havas út kivételével – télen is jól teljesítő négyévszakos abroncsot. Az ottani autók között továbbá pontosan fele-fele arányban oszlott meg a prémium és a „budget” kategóriás, azaz olcsóbb abroncsok, valamint az 5 évnél fiatalabb és korosabb abroncsok aránya is, a profilmélység pedig az összesített átlagnak megfelelő 4,9 mm volt.

Szentendre mellett szintén 32 autót nézett meg a csapat, ott már három olyan is parkolt, amelyen nyári abroncs volt. Ott érdekes módon az autók kétharmadán prémium abroncs, ugyanakkor pont ilyen arányán 5 évnél idősebb gumi feszült. Noha a profilmélységek átlaga ott is az összesített értéknek megfelelő 4,9 mm volt, ám ott szerepelt a felmérés egyetlen kirívó, 1 mm-es, a megengedett érték alatti profilmélységű abroncsa is. A kép tehát a prémium abroncsok fölénye ellenére rosszabb volt, mint Budaörsön.
Dunakeszin – a szokásos 32 autó közül – mindössze kettő viselt nyári abroncsokat, a kocsik 53 százalékán prémium, s felén 5 évnél fiatalabb abroncs volt, míg a profilmélység az átlagosnál jobb, 5,3 mm-es értéket mutatott. Hajszálnyit látszott rosszabb kép Soroksáron, ahol már 5 autó, azaz 15,6 százalék állt nyári gumin, 56 százalékos arányban olcsóbb fajtán, ellenben ugyanilyen arányban 5 évnél fiatalabbon, s az átlagos, 4,9 mm-es profilmélységgel.
A Fót melletti parkolóban a legrosszabb, 19 százalékos nyárigumi-arány mutatkozott, az ott vizsgált 31-ből hat viselt ilyen abroncsot. Márka szempontjából amúgy fölényes, 65 százalékos prémiumarány adódott, s szerény 2 százalékos többlettel voltak túlsúlyban az 5 évnél korosabb abroncsok, a profilmélység pedig egyedül ott volt az átlag alatti, 4,3 mm, így megállapítható, hogy már Pesttől hajszálnyit keletre is rosszabbak voltak az abroncsok, mint a fővárostól nyugatra.
Téligumi Kommandó - területenkénti eredmények, 2013. február
Budaörs Szentendre Dunakeszi Soroksár Fót
Téli/nyári gumik aránya 97%/3% 93%/7% 94%/6% 84%/16% 81%/19%
5 évnél idősebb abroncsok aránya 50% 66% 50% 44% 51%
Prémium-/olcsó gumimárkák aránya 50%/50% 66%/34% 53%/47% 56%/44% 64%/36%
Átlagos profilmélység 4,90 mm 4,90 mm 5,34 mm 4,96 mm 4,34 mm

Forrás: nonstopgumi.hu; Használtautó.hu

A Téligumi Kommandó első, főváros környéki felmérése összességében pozitív képet mutatott. Egyértelműen látszik, hogy az autósok zöme már igenis ad a téli gumira, zömük ráadásul prémiummárkát vásárol. Ha valamiben, leginkább az abroncsok életkorában lenne még fejlődési lehetőség, hiszen az eredmények azt mutatják, hogy kevés az olyan autós, aki 5 évnél korosabb abroncsait – a gumiforgalmazók tanácsai szerint – lecseréli. Ez nem helyes, ugyanis – nem a gumisok számára forgalomgenerálásként, hanem sokkal inkább közlekedésbiztonsági szempontból – mi is azt javasoljuk, hogy érdemes új abroncsra költeni. A nonstopgumi.hu-val közösen készített Téligumi-tesztünkön az 5 éves, 5,5 mm-es profilmélységgel rendelkező, ráadásul prémiummárkás téli abroncs száraz és nedves úton, valamint a jeges útfelületet mintázó nedves műgyantán is érezhetően nagyobb fékutat adott. Utóbbin drasztikusan, közel háromszoros mértékben. Bízunk benne, hogy egy év múlva már jobb eredményt hozhat majd a gumiteszthez hasonlóan ismételni kívánt Téligumi Kommandó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    A cikk legnagyobb érdeme, hogy felhívja a figyelmet a korosodó abroncsok veszélyességére. Ha országos átlagnak gondoljuk vagy nem gondoljuk az eredményt.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Miért kell mindig csomót keresni a szaron? Ez egy teljesen random hely és idő kiválasztásával történt “razzia” és senki nem mondta, hogy országos átlagot lehet vonni 159 autóból.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    A cikk beszámol rengeteg statisztikáról, mely parkolókban milyenek az arányok, prémium-nem prémium, téli-nyári, stb… de egy szó sem esik arról, hogy mennyi az ideális és normálisnak (még biztonságosnak) mondott téli profilmélység…

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Hiába tartod be a követési távolságot és vezetsz az útviszonyoknak megfelelően, ha jön egy barom és nem adja meg az elsőbbséget, vagy lép eléd egy gyalogos, a busz mögül és még sorolhatnám a hasonló szituációkat.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Ha téli gumit csak télen használja egy átlagos vezető (10.000-15.000 Km/év) akkor 5 év alatt egyszerűen nem kopik le róla a futófelület. Nem gondolják komolyan, hogy 5 évente 50-60 e ft költségbe vágja magát az “egyszerű” ember, csak azért mert 5 éves a gumi? Be kell tartani a követési távolságot, és az útviszonyoknak megfelelően kell vezetni.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Na ez elég vicces.
    A gumis weboldalakon meg azt lehet olvasni, hogy amikor megveszed tőlük, nem baj, hogy 1-2 éves a gumi, amit eladnak, mert az ugyanolyan jó, mint a frissen gyártott…

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Én még mindig várom azok jelentkezését, akik kidobják az 5 éves kort elért abroncsaikat, mondjuk 6 mm fölötti profilmélységgel…:) /És nem azért mert kellenek a kidobott gumik/

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Kínai gumival szaladgálok. 205/55/r16-os méretben 14eFt/db áron vettem. 90-100 km/h sebességnél többel nem megyek, mert akkor többet fogyaszt az autó. Nekem tuti biztonságosabb 5 évente ilyen gumit venni, mint használt kopott 5 évnél idősebb prémium (nem jobb, csak reklámozott) gumival járnék.

    155/70/R13-as méretben 1-2 téli szezont futott téli gumit raktam a kisautónkra, melyet 10e Ft/4db áron vettem. Egy garnitura csere tavasszal és tél előtt 2x4eFt lenne, tehát olcsóbb nem lecserélnem, hanem 4-5 évet szaladgálni velük télen-nyáron.

    Tojok azokra, akik most hőbörögnek, de egy 250eFt-ot érő autóra nem fogok költeni, főleg, hogy 50 lóerős…

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    2010 őszén vettem jelenlegi autómat, egy garnitúra, 1 éves,Firestone Winterhawk téli gumival. Ez a típus, nem tartozik az élmezőnybe, sőt, kifejezetten, a futottak még kategória. Ennek ellenére, eddig, egész jól lehetett vele télen autózni, sokkal jobban, mint egy nyári gumival. Pár hete viszont, a cégünk udvarára, alig tudtam behajtani, mert a kapu előtt van egy nagyon enyhe emelkedő, ami akkor, jeges volt. Óvatosan indultam, de a kerekek kipörögtek, a gumi nem biztosított elegendő tapadást. Ezt megelőzően, nem tapasztaltam ilyet. Simán elképzelhető, hogy a gumi, egyre keményebb és kevésbé tapad. 3,5 éves a gumi.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Kb 3 hete a Da Vinci Learning csatornán volt látható egy kb. 15 perces film a Michelin gumiabroncsok fejlesztéséről. A Michelin képviselője fogott a kezében egy személygépkocsira való gumit és a következőket mondta: itt látható a kopásjelző a gumin. Ha ez alá csökken a mintázat mélysége, javasolt kicserélni a gumit. Még egyszer: ha ez ALÁ csökken akkor! És nem akkor, ha eléri a kopásjelzőt, hanem , ha alá csökken! És azt egyáltalán nem mondta, hogy javasolt akkor is cserélni, ha a gumi eléri a két éves, ha öt éves, ha tíz éves kort! ( csak zárójelben: miért pont 5, miért nem 4,5 miért nem 5,5 stb. kort???)
    A gumiforgalmazóknak minden évre – mint általában a vállalkozóknak- van egy eladási tervük. Ha ezt teljesítik, van prémium, ha nincs, akkor nem csak a prémium ugrik, de lehet komolyabb következménye is. ( Mint általában ahogy más multinál is.) Nem kell sok következtetés, komoly érdekük a minél gyakoribb csere.Ha ezt tudjuk, érthetőbb a cikk sugalmazása. Az igaz, hogy a gyártók minden évben fejlesztenek egy kicsit, tehát a frissebb verziók jobbak, de azért ez sem ezer százalék. Volt olyan neves gyártó új téli gumija, amit egy év után kivontak a piacról. Valószínűleg nem azért, mert olyan nagyon jól sikerült. A hab a tortán, hogy a cikkben érintett cég használt gumikat is árul, nem is keveset, és nem csak 5 évnél fiatalabbakat. Mint minden gumis. Mivelhogy nincs rá előírás, hogy ilyen csúnya dolgot nem lehet csinálni! Sehol a világon! (kivéve Németországban a lakóautókra vonatkozóan, de annak más okai vannak, nem a féktávolság, tapadás esetleges változása)
    Egyszerű a képlet, új kocsi – általában – jobb, mint az öreg, új gumira is ugyanez igaz. Ettől még nem kell eldobni sem a pár éves kocsit, sem a pár éves gumit. Ez természetesen nem jelent azt, ha a legújabbat szeretnénk – és „fussa”-, akkor ne cseréljünk. Akár kocsit, akár gumit, akár bármi mást. Cseréljünk, csak lássunk tisztán, mit miért, mennyiért. Üdv mindenkinek. „gumismaci”

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Ez megint a bizniszről szól. A gumis cégek rekláma. Valóba öregszenek a gumik, de azért egy jó futófelületű gumit eldobni azért mert 5 éves… enyhén szólva luxus. Nekem 7 évesek már a téli gumiaim. Nem sokat megyek. Időbe leszedem őket, és mindig lemosva tárolom. Ugyanis a téli só állítólag öregíti. Napfénytől védett helyen vannak a kánikulába, felnire szerelt állapotba egymásra fektetve. Semmi bajuk de tényleg. Ugyanolyan puhák mint annó új korukba. Öregedés nem mondom, hogy nincs rajta, de az minimális.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Ez a cikk csak egy jó reklám és nép butítás. Kérem ne beszéljünk a gumik koráról, mert semmilyen jogi vagy más szabályozási alapja nincs! Sehol a földön nincs korhoz kötve a gumi használhatósága, csak a gumi minta mélysége alpján ami a következő:
    Csak olyan gumiabroncsot szabad használni, amelyen a mintázat mélysége a futófelület teljes kerületén eléri:
    – 75 cm-t meg nem haladó átmérőjű gumiabroncs esetében az 1,6 mm-t ( ált. személygépkocsik és terepjárók)
    – 75 cm-nél nagyobb átmérőjű gumiabroncs esetében a 3 mm-t (ált. teherautók)
    A kopás mértékének megállapításához segítéget nyújtanak az abroncs mintázatának árkaiban több helyen is megtalálható kis kiemelkedések, a kopásjelzők, melyek magassága éppen 1,6 mm.
    Tehát addig amíg gyártói vagy forgalmazói szabályozás nem írja elő a gumiabroncs felhasználási idejét (erről már lehetett hallni, lehet , hogy lesz ilyen a jővőben) addíg ne tájékosztassuk félre a tudatlan embereket. Hidjétek el, ha az a gumi 5-6 évesen 4,8 vagy 3,5 mm profil mélységgel olyan rossz és élet veszéllyes lenne, akkor már lenne erre vonatkozó szabályozás. De mivel sem a gumi gyártók sem a gumikat ellenőrző erre szakosodott hivatal vagy szervezet nem állapított meg olyan eredményt, hogy az 5 vagy 8 vagy 12 éves gumi baleset veszélyes vagy nem teljesíti az előírt elégséges szintet ezért nincs is ilyen.
    Különbség természetesen van mint egy új autó és egy 10 éves autó között, még is kap müszakit a 10 éves autó is, tehát ugya olyan biztonságos és megfelel a közuti forgalomba mint az új autó. Ugyan ez a helyzet a gumikkal is.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    A gumi öregszik. Akkor is ha 500 km-t megyek vele telente, akkor is, ha ötezret. Ez nem hit kérdése, hanem tény.
    Másrészt ha mindenki csípőből tudná, hogy adott időjárási, hőmérsékleti stb. viszonyok mellett hogyan is kéne kezelni az autót, megválasztani a sebességet, követési távolságot stb, akkor is maradna egy felelőtlen réteg, akit ez nem érdekelne. Persze tudom, hogy tízmillió schumacher országában élünk, de talán ennyire nem vagyok naiv (“ha baj van a ‘zelektronika’ majd úgyis megoldja”).

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Ja igaz jut eszembe! Tegnap elfelejtettem mondani… (még mielőtt bárki követ dobna rám én imádom a biztonságot és az óriási teljesítményű verdákat is, meg mindenki vegye meg a legjobbat stb… az anyagi dolgok már úgy gondolom az első levelembe lejöttek)
    DE szerintem abszolút megoldható csupán fejben, hogy ne legyen gond a gumik állapota miatt! Úgy alakult télen hogy le kellett adnom a céges kocsit és visszaülten (hál Isten :)) a szeretett E36 coupémbe amin nem lett fel rakva a téli gumi, mivel már csak másfél hónap volt vissza január végén a télből, gondoltam én 🙂 jó lesz a használt nyári is… és mit ad isten, normál tempóban az is teljesen megfelelt, persze a legkisebb gázra is eldobta magát egy kanyarban és a “görbületekben” 🙂 sem ártott óvatosabban menni vele, de minden megoldható… szóval persze jó a jó gumi meg minden… meg a 30 millás M3as is baromi jó… csak azzal főzzél ami van és fejben sem árt ha képben vagy… szummaszummárum nem gondolnám hogy komoly jelentősége van a guminak mindaddig míg pontosan tudod hogy jelenlegi állapotában hol van az autó fizikai képességének a határa… ha ezt betartod nagy probléma nem lesz…

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Szerintem is csak akkor van jelentősége a fiatal guminak, ha az illető a tapadási határ közelében autózik. Hol vagyunk mi attól, meg a KRESZ szabályok is…

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Nekem 7végén felkerülnek a nyári abroncsok mert sokkal halkabbak.
    Egyébként van téli nyári garnitúrám, mostanában évi 20e km megyek csak, nem vagyok egy gumigyilkos vezető, a nyári abroncsom 5éve vehettem a télit is kb, de még 2 szezon van a nyáriban legalább, a téliben csak 1 de az is amiatt mert az egyik guminak valami problémája van és a gyártása megszűnt, ezért, meg a 4db azonos gumi elvem miatt le kell majd cserélni.

    Évente cserélgetem a kerekeket elsőt hátra meg fordítva ezáltal együtt kopnak. Most csakis azért nem rohanok el gumit venni mert elmúlt 5éves az tuti… ekkora hülyeséget.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Nem is szándékosságra gondoltam, inkább olyasmire, hogy nem mindegy milyen napon/napszakban nézzük. Pl. hétköznap délelőtt a munkanélüliek vásárolnak, este több a cégautó, hétvégén több a magánautó, de még az se mindegy a hónap elején (szegényebbek), hóvégén (jómódúbbak), stb… Szóval sokminden befolyásolja a statisztikát, de nagyságrendileg nyilván jó adatok, pár százalék hiba viszont benne van.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Nem akarok demagóg lenni,de ha nem csak Pest környékén mértek volna,hitelesebbnek érezném a végeredményt.Itt a lenn a déli országrészben garantáltan nincs 89%-os téligumi arány!
    Talán úgy 60 körül lehet….,legalább is a hiper parkolójában szemlélődve ezt láttam.
    Egyrészt kevesebb az emberek jövedelme,másrészt errefelé kevésbé havas/hideg a téli időszak.
    Jómagam is minőségibb 4 évszakossal járok egész évben,nem volt semmi gondom eddig.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    A felmérés végeredménye számomra mindenképpen pozitív!
    Egyrészt az autósok többsége jó vagy prémium abroncsokat vásárol,ha arra kerül a sor.
    Másrészt nem dőlnek be a gumiszervízek és gumigyártók”cseréld le öt évenként mert baj lesz”szlogenjének.Ez a gumigyártók termelésmennyiségét fenntartó reklámhadjárat évről-évre előkerül.zömmel tavasszal és ősszel!
    Manapság a sérülésmentes és kíméletesen használt szilika tartalmú minőségibb téli gumikkal(megfelelő guminyomást feltételezve)semmi gond nincs/nem lehet 7-8 éves korukig,60-70 ezer km futásteljesítményig.3,5-4mm profilmélységig ugyanolyan tulajdonságokat kell mutassanak,így tervezik őket!
    Gumis cégnél voltam tanuló anno 3 évig,megtanultam mire figyeljek,mikor és mit cseréljek.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Ez egy téli gumi reklám, már most elkezdik mondogatni hogy öregek a gumik, kopik a minta.
    Mindenki gyűjtsön már most, hogy ősszel megtudja venni az új téli gumijait.

    Én megvettem télen a gumikat és amíg el nem kopik nem veszek újat! Télen kb. 500 km-t autóztam, nekem tíz évig kitartanak!

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Szerintem sincs baj a cikkel, de szerintem inkább autós “all in” oldal ez mint műszaki. Vagy ha ez az, akkor nem tudom mi az autotechnika.hu, talán kvantumfizika:D A gazdasági vonzatát meg szívesen kihagyná bárki, de nem lehet, és igenis innen bűzlik a hal, szóval erről is kell beszélni.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    A cikk teljesen korrekt szerintem.Ez egy felmérés,ami területenként 32 autót vizsgálva egy statisztikai eredményt szolgáltat.A hozzá írt szakmai kommentár is pusztán műszaki jellegű,mivel ez egy műszaki jellegű oldal.A gazdasági (gazdaságossági) kérdésekről nem a cikk író és a nontopgumi.hu csapata tehet.

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Én nem ismerek egy embert se aki ne venne a kocsijára tök jó zsír új gumikat… kár hogy a cikk nem szól arról, hogy mennyibe kerül két garnitúra prémium mondjuk 18-as nyári és 16-os téli szett… plusz a felnik… nemigazán jön ki félmillióból…
    szerintem innen kellene megközelíteni a dolgokat

  • 2017.10.30. at 06:37
    Permalink

    Hehe, talán nem lenne ennyi öreg gumi, ha nem árulhatnának ilyet használtan a gumisok, meg nem lehetne “újat” venni ami 2-3 éves, mert az átlag autós nem fogja lekoptatni a maradék időben.

Vélemény, hozzászólás?