Jó napot, egy ezerötöst szeretnék! Miket árul ma a Lada?

Termékmustra reklám nélkül. Mit csinált egykor, és mit gyárt ma a Lada gyár?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már négy éve nem forgalmaznak hivatalosan Ladákat Magyarországon. Mit tegyen, aki egy jó kockára, vagy Nivára vágyik?


Kezdjük a Lada sztorit az elején. Az 1960-as években szovjet-olasz kooperációban jött létre a Togliattiban felállított AvtoVAZ autógyár, azaz akkori nevén a VAZ (Volzhsky Avtomobilny Zavod). Mai neve a Avtomobili Volzhskogo Avtomobilnogo Zavoda rövidítése, azaz volgai autógyár. A kor legmodernebb autógyárát a semmiből építették fel a Zsiguli hegy közelében olasz segítséggel. A belpiacos kocsik Zsiguli, az export változatok Lada névvel készültek. Az első pár évben a KGST piacára, így hozzánk is Zsiga néven érkeztek a "Ladák" - innen a dupla név.
Hirdetés


A Ladák szülővárosát az olasz kommunista politikusról, a gyárlapításban, elindításában résztvevő Palmiro Togliattiról nevezték el, és végül 1970-ben kezdődött el a Fiat 124 keleti igényekre szabott változatának gyártása. A 2101-es, azaz az "ezerkettes" Lada az 1967-es Év Autója Fiat, a 124-es tajgára szabott, kelet-kompatibilis változata volt. Kellett egy-két változtatás, mert nem ment ám minden könnyen az elején. Az eredeti olasz autó ugyanis alig bírta a helyi körülményeket. Így született meg végül a Zsiguli, az eredetinél modernebb OHC, azaz felülvezérelt motorral, igénytelenebb hátsó dobfékkel, erősebb merevtengellyel és az elengedhetetlen megemelt hasmagassággal, viszont kétkörös fékekkel.

Aztán teltek múltak az évek, jöttek az újabb, erősebb típusok: a kombi, az 1300-as és a 2103-as, azaz a keleti világ sportszedánja, a dupla kerek lámpás 1500-as. Az Ezeröcsi olaszos, sportautós műszerfallal, a Fiat 125 inspirálta orrésszel, fa mintázatú díszbetéttel és 75 lóerővel kábított. Akkoriban abszolút hatásosan, 1452 köbcentiméteres motorjával egyszerre volt felénk Alfa Romeo és BMW is. Többéves várakozás a Merkúr értesítőjére, a vételár egy része jó előre befizetve, de hát ez akkoriban így ment. A Lada jelentette akkortájt a polgári luxust, ezért népszerű veteránautó ma, mert egy korszakot hoz vissza.

A nyolcvanas években megjelent a 2105-ös, azaz a Kocka becenevű modernizált változat, még mindig eredendően a Fiat 124-es 60-as évekbeli technikájával. Volt 1300-as és 1500-as belőle, nagy krómmaszkos "Parasztmerci" is, az volt a 2107-es. A 2104 kombik is beváltak, családi és melós autóként is. Felextrázott és jobb minőségű változatai Nyugat-Európában Lada Nova néven futottak. Németországban leginkább alacsony áruk miatt keltek el, Franciaországban és Nagy-Britanniában mára kultikus típus lett az ex-szoci Lada. Az angolpiacos, jobbkormányos kivitel volt a Lada Riva, de forgalmazták még Kanadában is, ahol az orosz télre méretezett fűtésével és olcsóságával szerzett vásárlókat.

Voltak mindenféle próbálkozások, a csúnyábbak közül ott volt az Oka kisautó, ami a helyi piacon még elment, de már hozzánk sem került belőle sok, nemhogy tőlünk nyugatra. A Samara viszont a szinte folyamatos minőségi gondok ellenére is jónak mondható kocsi volt, csak azt is túl sokáig gyártották. Szputnyik névvel 1984-ben mutatták be, volt belőle három- és ötajtós, majd szedán is. Több motorral, még forgótárcsás Wankellel is gyártották. Az egyik első modernebb szovjet autó volt elsőkerék-meghajtással, elől MacPherson, hátul csatolt hosszanti lengőkaros futóművel és fogasléces kormánnyal. Egészen tavalyig gyártották, őt sem lehet már újonnan megvenni, ahogy a kockákat sem. Nem úgy a Nivát, ami 1977-óta alig változott. Nem olyan rég kapott egy kis modernizálást, mindettől függetlenül még ma is megszámlálhatatlan féle változatban készül.

A cég legnépszerűbb termékei között említhető a Kalina kisautó, de a ferdehátúnál sokkal jobban reflektál a mai orosz igényekre a négyajtós Granta. A vásárlóknak ilyen kisautó méretű, de nagy csomagterű szedánokra van szüksége. Ugyanilyet gyárt egyébként a Datsun is az oroszoknak. Ezzel a koncepcióval ugyanazt csinálják meg, mint amit a Renault már nem tehet meg a Dacia Logannal Romániában. Mivel Románia is EU tag, ott már nem lehet biztonsági öv és ABS nélküli kiviteleket forgalmazni. Oroszországban viszont csak a drágább változatokban vannak biztonsági extrák és légkondicionáló, hogy az árakat a minimumon tartsák. És, hogy szót ejtsünk a francia kapcsolatról: 2012-ben a Renault-Nissan szövetség többségi tulajdont szerzett a cégben, ezért a fejlesztésben és a gyártásban is a franciák segítik az oroszokat. Ennek egyik eredménye a megszűnő Lada kombi kiváltására bemutatott Lada Largus, ami a Dacia Logan MCV helyi változata.

Az eggyel nagyobb Priora jelenlegi formájában 2007-óta készül, és a régebbi Lada 110-es modernizált változata. Az eredeti koncepciója ennek még a kilencvenes évek közepéről származik, de ettől még kedvelt típus. A 110-es amúgy a hazai tulajdonosok körében szokatlanul megbecsült darab, de az utca népe eléggé lenézi őket. A Ladások viszont esküsznek, hogy nincs velük sok baj, olcsó és használható kocsik még ma is. Csak ugye nem lehet már őket megvenni itthon. A importőri feladatokat ellátó, gyári érdekeltségű Hungarolada jó négy éve, 2010 áprilisában szűnt meg végelszámolással, és ezzel egy korszak zárult le. Fanyar humorral szerkesztett honlapjuk sem él már, így már csak egyéb helyekről érhető el a Favágók együttes Lada ballada című száma is, ami egyfajta céges himnuszuk volt.

De ettől még nem megy ám rosszul a Ladának, elsődleges piacuk ugyanis az orosz. A magyar új-Lada kereskedelem összeesése nem csak a konkurencia, hanem a beütő és tetőző válság miatt is elkerülhetetlen volt. Ennek ellenére még ma is van cég, amelyik mifelénk Ladákkal fogalakozik. Egy kaposvári vállalkozás a Nivák behozására állt rá. Ha nem rajtuk keresztül, akkor legközelebb Ausztriából szerezhetünk még Ladákat, ott az összes típust forgalmazzák, ahogy Németországban is. Ott a Nivát Taiga 4x4 néven kifejezetten vadászoknak ajánlják, most épp 12 százalék extra kedvezménnyel, 9990 eurótól, amivel még a Dacia Duster összkerekes verziójánál is olcsóbb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 04:37
    Permalink

    Szerintem fogunk még hallani itthon a Lada-ról többet. Ahogy a Dacia is újra megjelent Mo.-on úgy a Lada is. Mivel a cég a Renault-é használhatja a Francia márka kereskedőhálózatát.

Vélemény, hozzászólás?