Miért vezetünk ennyire birkán?! Figyelj már a rendőrre!

Tudod miért van dugó a városban? Miattad! Mert nem nézel előre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Reggel dugó, este dugó, masszív a forgalom a városban, az idegőrlő torlódásnak pedig sokszor a birka sofőrök az okai. Hidd el, a rendőr nem véletlenül integet és terel téged, lehet, hogy figyelni kéne rá.


Különös közlekedési morál éli mindennapjait az utakon, jellemzően az agresszió veri ki a biztosítékot nálam, ami sajnos minden méteren jelentkezik. A másik tudod mi? Az, ha a kedves autóstárs nem figyel, és most nem a KRESZ szabályairól van szó, az mindenkinek a maga sara, ha benéz egy behajtani tilost, vagy gyorsan hajt, na persze az már más tészta, ha ebből baleset is adódik. Most viszont arról szeretnék mesélni, miért állt a budapesti Váci út kora reggel úgy, mint a szög, pedig lett volna rá megoldás. A kora reggeli hangulatomat már a sor végén, valahol a Váci út 117. magasságában csinálta meg egy kamionos a tömött forgalomban. Nem vagyok szívbajos és én is képes vagyok benézni kora reggel egy lehajtót, ahonnan az álló kocsisorba egyébként lépésben szépen vissza is soroltam. Mögöttem a kedves kamionos, hogy ő is benézte-e, nem tudom, de a tippem inkább az, hogy a kétsávos kocsisort ő kibővítette egy harmadikra a lekanyarodósáv személyében. Engem még balról megelőzött, olyan sebességgel, ahol én az automata Duster (teszt róla hamarosan!) fékpedálját még el sem engedtem teljesen, majd rámhúzta a kormányt és még dudált is, hogy vigyázzak, mert ő most átlépne rajtam. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem dudálni is, szerencsére ő megtette helyettem, de ez számomra felfoghatatlan, ám az igazi csak ezután történt.
A Váci forgalma reggel csodálatos, a külső szakasz kétsávos, aki erre jár, jól ismeri már a menetet; a belső beáll, mint a gerely, a külső pedig szépen vonatozik, de úgy a Garam utca magasságából általában teljesen tiszta. Tök szürreális, de így van, és hogy miért? Mert jár itt távolsági busz és a BKK buszai is, amik viszonylag sűrűn közlekednek. De járnak, ám maga a látványuk annyira ijesztő a legtöbb autósnak, hogy inkább beáll a belső sávba. Az nem tudom, hányunknak esett már le, hogy az összes, de tényleg, az összes busz lekanyarodik balra az Árpád útnál, vagyis az összes busz megfogja a belső sávot. Nem gáz, menjetek csak bent, nekem ez csak jó, ahogy azoknak is, akik ezt már észrevették. Ma viszont minden állt, ami már akkor is furcsa volt, amikor a kamionos szeretett volna kinyírni és ennek egyik oka az Árpád út sárgán villogó lámpái voltak. A másik pedig, ami az egészet okozta, az egy baleset a Váci út 188. előtt.
Hirdetés

Három autó összetolta egymást a lámpánál, nem tűnt komolynak és már a rendőrök is kint voltak, a reggel 8 fokos hőségben helyszíneltek, közben próbálták az autós népet a jó irányba terelni, hiába. A Vácit innentől befelé már amúgy is sújtja egy orbitális szívatás, hogy a három sávból kettőt csináltak egy buszsáv miatt. Erről rengeteget tudnék mesélni, arról, hogy miért nem lehet kifordulni a Tescótól azok miatt, akik félnek a buszsávba kihajtásból, vagy a fergeteges terelések miatt, amiket ha tudnánk használni, zseniálisak lennének, csak kéne ismerni a KRESZ-t, meg előrébb nézni az előttünk haladó autónál. De most nem erről lesz szó, hanem arról a szerencsétlen rendőrről, aki Téged próbált irányítani, de te csak álltál előtte birkán és nem hitted el, amit mutat.
A baleset miatt a szélső sávot lezárták, innen mindenki a belsőbe sorolt, ahogy annak amúgy lennie kéne. De! A rendőr állt a szélső sáv kellős közepén és intett az autósoknak, hogy ne csak a belsőbe, hanem a buszsávba is soroljanak. Tudod hányan mentek arra? Senki! Engem megfogott a lámpa, így volt időm megfigyelni a birka népet, akik miatt az egész Váci út teljesen beállt reggel 8-kor. Az összes szélső sávban haladó autós öt autónyira megállt a lelkesen integető rendőr előtt, majd konstatálták, hogy ez csakis csapda lehet,

őket nem fogja belekergetni és megb..ni buszsávozás miatt, inkább besorol az álló belsőbe.

Mindenki, de tényleg mindenki a belső sávba sorolt, három percen belül a rendőr kétszer állt ki az út közepére integetni, de egyikőtök sem figyelt rá. Mélységesen felháborító és elszomorító az a birka szellem, ami a legtöbb sofőrt vezérli, ahogy az is, hogy ma már mindenki kaphat jogosítványt. Tudom, a kék villogótól mindenkibe belefagy a vér, ezt a félszt sajnos belénk nevelték a várost átszelő TEK-es Q7-esek és multivanes delegációk, de a láthatósági mellényes bábú nem azért integet, hogy téged megszívasson. Ellenben Te, megszívatsz mindenki mást azzal, hogy a tök egyértelmű terelést és forgalomirányítást semmibe veszed. Ezért kéne téged megbüntetni, hogy szarsz arra, amit a rendőr mutat, ez a szabálytalanság, és nem a buszsávozás. Én csak arra kérlek, hogy nézz előre, tényleg, egy picit figyelj arra, hogy mi történik körülötted, és akkor lehet, hogy nem kell a városhatártól a belváros határáig egy órát autózni miattad.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2018.09.28. at 10:03
      Permalink

      Az olaszok 100x rosszabbul vezetnek, mint egy átlag magyar. Egyenesben/pályán nyomják mint a hülye, de kanyarodni nem tudnak, nulla előrelátás (egymás seggében vonatkoznak állandóan), balfaszkodás mindenhol, mert vagy telefonálnak vagy nyomkodják – nem vicc, állandóan. Szürkületben minden harmadik lámpa nélkül, dupla záron háromsávosítanak index nélkül, etcetc.. Évente kb. másfél hónapot itt vezetek heti bontasokban, kell 2-3 nap, mire levetkőzöm magamról a kultúrát és előjön a magyar virtus 🙂 Akkor meg mutogatnak és villognak.

  • 2018.09.27. at 15:14
    Permalink

    Azért vezet ilyen birkán, amiért a hipermarketben a bevásárló kocsit nem hosszában, hanem keresztben hagyja ott, amíg elmegy a mérleghez. Amiért a pénztárnál, amikor fizetni kéne ő még csak akkor kezd keresgélni a táskájában a pénzéért. Amiért a vidéki keskeny úton leáll a kocsijával, kihajol az ablakon és beszélget a hatodik szomszéddal és aki kicsit később jön, az nem tud elmenni mellette, de esze ágában sincs félre húzódni és le is szarja az egészet. Amiért a buszmegállóban eléd tülekedik az, aki 10 perccel később jött. Amiért a színházban az érkezik utoljára, akik középen ül és fel kell állítania egy tucat embert miatta. Amiért ez a nép bunkó és képtelen normálisan élni, és alkalmatlan is rá. Ez jól érzékelhető a gépkocsi közlekedésben, ott ahol tömeges megjelenés van (bevásárló és központok, vonat, metró, stb) és rendőri intézkedéseknél, hivatali ügyintézéseknél. E mellett amiért műveletlenek, tudatlanok vagyunk, amit agresszivitással pótolunk. Nagyjából ezekért.

    • 2018.09.27. at 21:19
      Permalink

      “Amiért ez a nép bunkó és képtelen normálisan élni, és alkalmatlan is rá”

      nem védem a magyar parasztot, mert minek? de azért ne tegyünk már úgy, hogy a magyar határ után varázscsettintésre minden MEGVÁLTOZNA AZONNAL ÉS CSAK CSODA SZENT,TÖKÉLETESEN INTELLIGENS,TÖKÉLETESEN TISZTESSÉGES,TÖKÉLETESEN ELŐZÉKENY emberek lennének….mert ez a világ lenagyobb baromsága lenne, máshol is ugyanilyenek az emberek (vannak eltérések, de nem számottevő), kár ezen mártírkodni, máshol is vannak parasztok, sőt vannak ahol erőszakosabb parasztok vannak (főleg a véresszájú nyugaton)…..dehát, aki egy kis kuckóban él itthon, lehet nem tudja mi folyik a nagy világban.
      persze ez nem mentség a magyar nép unintelligenciájára, hogy máshol is vannak kretének….ha valakinek nem tetszik, tessék tanítani a magyarokat és kiverni belőlük a balkáni mentalitást (nem fog menni szerintem, pedig már én is gondoltam rá 😀 )

  • 2018.09.28. at 09:54
    Permalink

    Azért nem tudják mit kellene csinálni ha rendőrt lát, mert olyan ritkán látni forgalomirányító rendőrt, hogy elfelejtette mi-mit jelent. Inkább megy a biztosra, mert azt ismeri. A magyar autós társadalom nagyon régóta nem tekinti partnerként a rendőrséget, okkal. A bujkálós sebességmérésekkel, meg az ok nélküli baszogatásokkal teljesen lenullázták a megbecsülésüket. És ezzel szerintem a rendőrök is tisztában vannak.

    • 2018.09.28. at 13:42
      Permalink

      Erre vonatkozóan szól az a mondat, hol a belénk nevelt félszről van szó, sajnos azzal tisztában vagyok én is, hogy megvan az az általános ellenszenv, aminek semmi helye nem lenne és ez nyilván a másik oldal miatt is alakult így. Ugyanakkor ez nem egy általános kézi forgalomirányítás volt, a rendőrök épp helyszíneltek, és amíg az egyikük a papírmunkát intézte, addig a másik próbálta puszta jófejségből a buszsávba terelni az autósokat, nem volt fehér kesztyűben való igaz, de attól még felismerni néhány egészen egyszerű karjelzést, amit félreérteni egyszerűen lehetetlen, ha valaki int jobbra, azt nehéz balnak nézni.

  • 2018.09.28. at 11:22
    Permalink

    Azt még hozzátenném, láttam olyat is nem egyszer amikor a rendőr is el van rendesen tévedve és összevissza mutogat. Ugye neki is a kreszben szereplő jelekkel kellene irányítania és annak megfelelően állnia a kereszteződésben.

    • 2018.09.28. at 13:43
      Permalink

      A szabályszerű kézjelek mindaddig működnek, amíg az autós tudja, mi mit jelent, ha nem tudja, akkor egyszerűbben és szájbarágósabban kell mutogatnia, sajnos általában ezen csúszik el a kézzel irányítás.

  • 2018.09.28. at 12:33
    Permalink

    összességében nem vagyunk a legrosszabbak között. idióta kretének és béna zombik mindenhol előfordulnak. Vannak zombibb és idiótább “nemzetek” is, szerintem mi valahol a franciákkal vagyunk szemmegasságban, tudásban és mentalitásban is.

  • 2018.09.29. at 05:25
    Permalink

    Még szerencse, hogy az emberek szeretnek nagyvárosokban lakni, különösen a csodás budapest a menő. Ha mindenki rájönne, hogy vidéken ilyen szarral mi soha nem nyűglődünk, akkor itt tömörülne az összes paraszt és ugyanezt csinálná. Ilyenkor jó, hogy birkák az emberek és ettől nem kell tartani. Undorodok pesttől minden formában és soha még a lábam sem teszem be oda. Jó szórakozást a holnapi dugóhoz is.

    • 2018.10.03. at 23:20
      Permalink

      “somka82
      2018.09.29. at 05:25
      Permalink
      Még szerencse, hogy az emberek szeretnek nagyvárosokban lakni, különösen a csodás budapest a menő. ”

      nem is tudod milyen a körúton fetrengő csövesek s.ggszagára sétálgatni és nézelődni emellett szippantani be a fínom 60%-os nox tartalmú levegőt (a kettő keveréke igazi pesti “unikum”), amit a sok mélyszegény éhező pöfékel össze egymagaülve a kocsikájában 😂😂
      az “igényes” pöstiek ja, pár túristalátványosság takarítva, de egyébként minden tiszta húgy- kutyahúgy még mindig vannak kutyaszarok széthagyva még járdán is (parkokban meg általános, h a zöld rész tele kutyasz.rral), hányás itt-ott, szemetek szét dobálva, csövesek,kéregetők mindenhol, szarul öltözött (vagy jól, de izléstelenül) igénytelen arcok 90%-ban. de legalább a plázákban a csajokon van fél kiló smink, hogy feledje ezt a fertőt, meg a parton látott patkányokat 😂

  • 2018.09.29. at 07:55
    Permalink

    Szerintem újdonság lesz neked, de a budapesti dugók nagyon-nagy részét nem a budapesti autótulajdonosok okozzák. Ugyanis a többség, akinek van autója, nem használja hétköznap a városban (motorrozik, kerékpározik, vagy a tömegközlekedést választja)
    Ellenben napi több százezer agglomerációban lakó választja az autóval való bejutást, a Váci út pont Pest megye észak-észak keleti körzetének bevezető útja.
    Nyugodtan jöhetsz amúgy, van már itt elég paraszt, nem tűnnél fel. (Még mielőtt, ne vedd magadra)

  • 2018.09.30. at 00:28
    Permalink

    azt tudjuk, ha megengedett 90 helyett megyek 100-zal az autóúton vidéken, mondjuk 4-5 kocsi után és normális követési távolságot tartok (tehát nem az utolsónak a seggét túrom), akkor miért akar rámelőzni minden nyomorék hulladék szar romokkal?

    majd 300 lóval ott autózom körbe az ilyen f.sszopók 100%-át ahol akarom, de ha megyek “echte” szabályosan akkor ezek a csicskák vajon mit izmoznak és életveszélyeskednek a gyenge fossukkal? előbbre nem jutnak mert kanyargós az út, van még x kocsi előttük illetve már eleve a megengedett felett 10-el megyünk, amihez ha nem életveszélyes előzést akarunk produkálni elég gyorsan 130-ra kell gyorsítani (amit az ilyen kretének szarjai nyilván nem tudnak)

  • 2018.09.30. at 23:03
    Permalink

    Szerintem nem kellene ennyire “birkázni”. Persze az autóban ülve én is felkapom néha a vizet, de ha jobban belegondol az ember, senki sem hibátlan. A közlekedésben meg előfordul, hogy valaki nem figyel, vagy éppen nem olyan gyorsan reagál, esetleg én rutinból közlekedem, ő meg akkor jár arra először, stb. Ha a családban megnézem, akkor vezet a 75 éves apósom, és a 79 éves keresztanyám is. Nyilván ők leginkább csak lakóhelyük közelében, de közöttünk közlekednek. Rendőrrel valóban ritkán találkozik az ember. Én több, mint 26 éve vezetek, de szerintem két kezemen meg tudom számolni, hányszor találkoztam rendőri forgalomirányítással. Amikor volt ilyen, az is jellemzően sportesemények előtt-után, amikor a tömeg miatt erre lehet is számítani.
    Szóval az ember eleve meglepődve kezeli a helyzetet.
    Csak, hogy fokozzam a hangulatot, ma egy nagyáruház pakolójában egy Skoda a parkolóhelyről kitolatva nekitolatott egy Opelnek. Rendesen a közepébe a két ajtó közé. A Skodás hölgynek állt feljebb, hogy hiszen ő csak 5 km/h-s sebességgel tolatott, miért nem állt meg az Opel. A másik hölgy mondta, hogy ő megállt volna, de nem eléje tolatott, hanem a közepébe. Aztán a hazúton volt egy szabálykövető, aki a 30-as táblánál 30-cal ment, a 40-esnél 40-nel. Szabályosan, ahogy kell. Nagy sor is lett mögötte pár km. után, és mindenki előzgetni kezdte. Bevallom én is megelőztem. Szegény teljesen szabályos volt, de mindenki birkának nézte 🙂
    Több türelem kell Emberek! Ja és a dudálástól nem szűnik meg a dugó 🙂

Vélemény, hozzászólás?