Léböjtkúrán a Mazda roadster

Turbómotoros lesz a következő Mazda MX-5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jelenleg fejlesztés alatt álló modellnél még a korábbinál is vadabb karcsúsításba fogtak.

A Mazda a harmadik generációval kezdte az MX-5 hosszútávú fogyókúráját: már annál a modellnél is attól volt hangos a sajtóanyag, hogy mely pontokon hány grammal csökkentették az autó egyes részegységeinek tömegét. Ugyanakkor még mindig elégedetlenek lehetnek, mert a következő generációs, jelenleg fejlesztés alatt álló modellnél még a korábbinál is vadabb karcsúsításba fogtak. A cégvezetés állítólag azzal bízta meg a mérnököket, hogy 275 kg-ot faragjanak le a jelenlegi modell 1075 kg-os saját tömegéből: a japánok pedig nem vitatkoznak, ha feladatot kapnak - még akkor sem, ha annak megvalósítása ép ésszel eléggé lehetetlennek tűnik.
A '89-es első generáció 955 kg-os saját tömeggel indult, és épp ez a könnyű építés volt sikerének egyik kulcsa. Utána szigorodtak a járműbiztonsági szabályok, és a légzsákokkal, oldalmerevítőkkel és extra felszerelésekkel szépen felhízott a második sorozat. A harmadiknál már egyértelműen a felszedett kilók leadásán fáradoztak, most pedig szinte az autó összes alkatrészét megpróbálják könnyebb anyagokból, ügyesebb kialakítással, az általános tömegcsökkentési célkitűzés szolgálatába állítani. Ha jól dolgoznak, az önnön farkába harapó kígyó mintájára sikerül létrehozni egy autót, melynek könnyebb karosszériája miatt könnyíthetők a fékei, futóműve, kisebb váltómű is elegendő hozzá, és így tovább. Már a motornál elkezdik a faragást, a jelenlegi 1,8 és 2,0 literes egységeket egy feltehetően 1,5 liter körüli négyhengeres turbóra cserélik, változó vezérléssel, könnyebb, kisebb súrlódású forgó elemekkel, és feltehetően új, a korábbinál hatékonyabb kipufogórendszert is kialakítanak hozzá.
Mindez része a Mazda SkyActiv kampányának, melyben különféle technikai, műszaki újításokkal fokozzák autóik hatékonyságát. A könnyebb, csökkentett súrlódású új kézi váltó működéséhez az első generációs modell közvetlen, hihetetlen rövid kapcsolásait vették alapul, de várhatóan duplakuplungos automatával is kapható lesz az új MX-5. A karosszéria méreteit is csökkentik némileg, különösen szélességét, ami a homlokfelület méretére is jótékony hatással lesz. Formáját az előző három generáció, valamint a Mazda Shinari koncepcióautóval bemutatott Kodo formatervezési irányelvek diktálják majd. A karosszéria-szerkezetet a költséghatékonyság érdekében acélból készítik, de tartalmaz majd nagyszilárdságú elemeket, és olyan szerkezeti megoldásokat is, melyek aktívan hozzájárulnak a globális súlycsökkentéshez. Nagy kihívás a megfelelő oldalvédelem kialakítása, a gyalogosvédelem érdekében pedig kénytelenek voltak pirotechnikai motorháztetőt alkalmazni. A kesztyűtartót feltehetően egyéb, kisebb rekeszek váltják fel, a használati útmutató pedig valószínűleg digitális formában, pendrive-on érkezik majd. A nehéz, kerámia-mágnes alapú hangszórókat neodímium-mágnessel készülő könnyebb hangfalakra cserélik. Az még a jövő zenéje, hogy megtartják-e az elektromos keménytető opciót, mely jelentősen leegyszerűsíti az MX-5 használatát, de jó 80 kg pluszt jelent a mérlegen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?