Paradicsomcsata bánt el a Google autójával

Utcai paradicsomcsatába hajtott a Google autója, károsodtak a kamerák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Google kamerás autója a Tomatina nevű, világhírű spanyol paradicsomcsata közepébe hajtott. Mintegy 150 tonnányi lédús zöldség landolt a kamerás autón.


A kelet-spanyolországi Bunolban szerdán rendezték meg immár 70. alkalommal a paradicsomcsatát, amelyben 22 ezer ember több mint 150 tonnányi paradicsomot dobált egymásra körülbelül egy órán keresztül. Ezt kívánta megörökíteni a Google autója, pontosabban az esemény előtti és utáni állapotról kívánt Street View felvételt készíteni. Valami hiba csúszott ugyanakkor a számításba, mert a Google autója a csata kellős közepébe hajtott, ahol pillanatok alatt beborították a szétmálló paradicsomdarabok. Ráadásul a harc hevében sokan fel is másztak rá és onnan dobálták a paradicsomot. Pedig az az érdekes, hogy ez az autó még nem a Google robotvezérelt önjáró autója volt, hanem egy sofőr által hajtott Opel Astra, amilyennel itthon is találkozhattunk már.
Hirdetés
A cég hivatalos blogjában közölte: nem állt szándékukban behajtani az ütközetbe, eredetileg azt tervezték a kollégák, hogy a csata előtt és után készítenek képeket a Google Street View alkalmazása számára, az időzítés ugyebár kevéssé sikerült. Az autót ért károkat ugyanakkor másodlagosnak tekinti a vállalat és hangsúlyozta, hogy szerencsére az autó nem okozott személyi sérülést.
Azt egyelőre nem lehet tudni, miként keveredett a kocsi a paradicsomütközet kellős közepébe. A helyi polgármester sem hibáztatja a Google autó sofőrjét, inkább vizsgálatot indított, hogy megtalálja azokat, akik a rongálásáért felelősek.
A paradicsomcsatára, amelyet már hetven éve minden augusztus utolsó szerdáján tartanak, 96 országból érkeztek résztvevők. A túlérett, puha paradicsom hajigálása számukra sem veszélytelen: többen szenvedtek zúzódásokat, volt, akinek a szeme sérült meg, mert telibe találta egy paradicsom.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:54
    Permalink

    Biztosan készült fotó a helyszínen…

    Várj! kb 10 kamera van ezen a jószágon, nem lehet olyan nehéz megtalálni a gazembert, aki paradicsomot dobált egy paradicsomdobáló fesztiválon.
    Mindig kiderül, hogy az ember a gyenge láncszem a google minden rendszerében.

Vélemény, hozzászólás?