20 év után is pöccre indult az első Astra

Útra készen az első hazai Opel Astra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb epizód a 20 éves, első hazai gyártású Opel Astra jubileumából: megfelelő felkészítés után megtörtént az első indítás, pöccre.

Nem új hír, hogy húszéves születésnapjára szülőföldjére, Szentgotthárdra látogat a legelső hazai gyártású Opel Astra, hogy méltó módon emlékezzen meg az ipartörténeti dátumról, 1992. március 13-áról, arról a pénteki napról, amikor Antall József levezette a gyártósorról.
Az elmúlt két évtizedet a Közlekedési Múzeumban töltött 1,6-os, 75 lóerős, GL, azaz alapfelszereltségű ötajtós márkaszervizben kapott felkészítést a nagy útra, az idős autókért rajongó és nem mellesleg évtizedes Opel márkakereskedői múlttal rendelkező Gaál József és csapata által kapott némi vérfrissítést.

Vérfrissítést? Inkább valódi vérátömlesztést, ugyanis miként azt a szerelésben személyesen résztvevő Gaál Józseftől megtudtuk, a kenőanyagok és menetfolyadékok cseréjén túl az egész autót tüzetesen átnézték. Minimális felületi rozsdát csakis üzemanyagtankjában találtak, a zökkenőmentes üzem érdekében cserélték gyertyáit, szűrőit is, s bár az eddig megtett kilométerek száma messze nem indokolta, vezérműszíját (és vízpumpáját) is, a kora alapján már bőven cserélendő gumialkatrész ugyanis szinte szögletesre merevedett. A 100 százalékosan hibamentes üzem érdekében több egyéb gumialkatrészt is újra váltottak, az 1991 ötvenedik hetében gyártott abroncsokat még nem, de az indulás előtt a gyárilag felrakott Michelin MXT tappancsok helyett is újat kap az Astra, a hosszas egy helyben ácsorgásban ugyanis keletkezett bennük egy-egy "lapocska".
Hirdetés

A biztos indulás érdekében egy új indítóakku is a motortérbe került - a motor startja valóban pöccre ment. Az az indítás, mely állítólag 20 év után, azaz a Közlekedési Múzeumba parkolás óta az első volt. Khm, khm, azért nem hallgathatjuk el: az elmúlt 3 hétben, azaz amióta kikerült a múzeumból az Astra, 2 kilométer valahogyan (nyilván kézi tologatással) belekerült a kilométer-számlálójába. Sebaj, március 12-én, azaz nem egész két hét múlva fog még másik 290, immár saját motorja által, és az Opel azon dolgozói vezényletével, akik 20 évvel ezelőtt a gyártósorról legördüléskor, azaz az első hazai Astra születésének pillanatában is jelen voltak. Ők, azaz a márka évtizedeken át hű munkásai élvezhetik majd ki a Budapest-Szentgotthárd közötti távon a még nem épp a mai emissziós normák szerint hangolt, de már katalizátoros 1,6-os 75 lóereje adta 14 másodperces 100 km/órára gyorsulást és a 170 km/óráig terjedő végsebesség legálisan kihasználható részét. Az éppen csak 1 tonnás autóban vélhetően nem csak a valahai reklámszlogen szerinti igaz barátra, hanem kellemes, (egy kicsit időben is) utaztató partnerre lelnek majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 03:03
    Permalink

    Mindenesetre nekem nagyon tetszik az autó belső állapota, én oda vagyok az Astra-ért, jelenlegi tervem venni egyet magamnak… ilyen állapotút sajnos segol nem veszek, de szeretném ilyen tisztán tartani 🙂

  • 2017.10.31. at 03:03
    Permalink

    Nem igazán értem hogy ebben a cikkben állítanak valótlanságot vagy 2011 ben a vasúttörténeti parkban másik opelre irták ki hogy ez az első magyar astra?
    Mert igenis mozdultak vele-sőt lábon, járó motorral álltak ki vele a csarnokból!
    Pl : “. Az az indítás, mely állítólag 20 év után, azaz a Közlekedési Múzeumba parkolás óta az első volt. ” Na ezt a mondatot nem tudom értelmezni. Bakker, fizettem azért hogy megnézzem az ott kiállított darabokat. Több ezer ember látta rajtam kívül. Átverés volt?
    Ezek szerint amit láttam az nem volt igaz! :-))) Köszönjük Emese! :-)))

  • 2017.10.31. at 03:03
    Permalink

    Persze. akkor mérnem járatják meg valamelyik mozdonyt is?

    Nem egyszerűbb és olcsóbb szíjat cserélni, mint járatni egy múzeumi autót?
    Olyanokat bírsz trollkodni itt a fórumon, hogy már fáj …

  • 2017.10.31. at 03:03
    Permalink

    És ennek mi értelme lett volna? 🙂 Ugyanúgy kellett volna cserélni a kopó alkatrészeket, csak gyakrabban. 3 évente olajat cserélni úgy, hogy használatban van, ha csak ritkán is, barbárság. A vezérműszíj nem lett volna szögletes, mert ez idő alatt minimum háromszor cserélni kellett volna. 🙂

  • 2017.10.31. at 03:03
    Permalink

    vipo
    úgyértem hogy évente párszr megjáratják és 3 évente mondjuk olajat cserélnek vagy ijesmi akkor a vezérműszíj nem lett volna szögletes. de a múzeumé ők tudják

  • 2017.10.31. at 03:03
    Permalink

    Miért, ha járatták volna, akkor kibírt volna 20 évet olaj, szűrők, szíjak, gyertyák akku, stb. cseréje nélkül?
    Mennyi baja van? Nincs az égvilágon semmi baja ennek az autónak.

Vélemény, hozzászólás?