„A szén-dioxidból veszi ki a zetanolt”

Üzemanyag a kipufogóból? Etanol készíthető szén-dioxidból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elektrokémiai eljárással állítottak elő etanolt amerikai tudósok, és ez dupla haszonnal kecsegtet az autóiparban.

Szobahőmérsékleten nyert ki szén-dioxidból etanolt néhány brit amerikai tudós, akik hasznos üzemanyagot próbáltak előállítani szén-dioxidból. Tervük sikerrel járt, hiszen elektrokémiai eljárással készítettek etanolt. Ez reményt adhat az üvegházhatásért felelős szén-dioxid mennyiségének, ha nem is csökkentésére, de legalább szinten tartására. Ugyanakkor a többek között éppen járművek hajtására is tökéletes etanol állítható elő egyetlen folyamatban.
Hirdetés
Ideális esetben az egész akár az autókban is végbemehetne, vagyis a kipufogógáz hasznosításával legalább némi üzemanyag termelődne az járművekben, menet közben. Ez persze nyilván függ az eljáráshoz szükséges eszközök méretétől és árától, mindenesetre érdekes eljátszani ezzel a gondolattal. Hiszen kezdetben az üzemanyagcella is furgonnyi helyet igényelt, az etanol forgalmazását pedig hazánkban elsősorban éppen az ára miatt fejezték be a közelmúltban. A szén-dioxid etanollá konvertálásáról részletek az alábbi angol nyelvű videóban hallhatók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    csalfa romlejjó lázasan keresgél a wikipédián. Felhúzza szemöldökét, a sötét bozont kacéran előtűnik a vastag szemüveglencsét körbefogó plasztik szemüveg keret mögül.
    – Hol lehet ez, 2 perc múlva posztolnom kell az Autónavigátoron és még semmit nem találtam. Hogy fogom így előadni a téma laza ismerőjét, azt, aki a s…ből húzza elő a legfrissebb scient pletyókat? A francba, nem fognak csodálni encore és menőmanó, és schrank is elégedetlen lesz velem. – dörmögi magában
    Homlokán apró izzadtságcseppek jelennek meg. Keze remeg és egyre hidegebb, tenyere már nedves. Még egy utoolsó bőrdarabot leharap bal keze harmadik ujjának körme mellől. Felszisszen, ahogy beszakad a bőr. Idegesen üti fel a cikk alatti vélemény mezőt, majd elsápad:
    – A rohadt életbe, van már egy hozzászólás, nem én voltam az első – törli meg vörös kézfejével eddigre szájáig nedvesedett orrát.

Vélemény, hozzászólás?