“Ne viccelj! Ez még a kamiont is elhúzza!”

Vajon egy Prelude elbír egy nyergesvontatóval?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó pár autóval el lehet vontatni egy kamiont, a kérdés csak az, meddig? Ez a srác is úgy volt vele, hogy a Prelude-jében bivaly technika van.


Dávid és Góliát küzdelme? Nem, pont fordítva, a kisebbel segítenek a nagyobb bajba jutott járművön. A tavaly decemberben, Ontarióban felvett esetből a videó leírása szerint annyi derül ki, hogy a nyergesvontató lerobbant az út szélén, beindulni nem tudott. Az éjszaka közepén két srác épp arra autózott és gondolták, segítenek behúzni a 20 méteres szerelvényt. Szerintetek mi lett az eredmény?
Hirdetés

Valójában meglepő, hogy a Prelude egyáltalán meg tudta mozdítani a csőröst, na persze a pilóta kellően kitartóan csúsztatta is a kuplungot, megfelelő gázállás mellett. Hát, a kereszteződésen végül átért, mire a füst felcsapott a kocsi alól, ami teljesen egyértelmű, hogy nem az első keréktől jött. A művelet sikerült, bár kicsit bizarr volt a megoldás, de a kamion beindult. A videó készítője szerint a Hondával távoztak a srácok, azért az könnyedén megjósolható, hogy a kuplungja cserére szorul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?