Csecsemő repült ki az autóból – túlélte

Vakmerő előzés bekötetlen gyerekkel: vérfagyasztó, de szerencsés baleset lett az eredmény

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok az őrült: jeges volt az út, bekapcsolt öv és gyerekülés viszont úgy néz ki nem volt a vakmerő előzésbe kezdő autóban.

Sajnos itthon is számtalanul lehet látni, hogy vakmerő autósok nem kötik be gyereküket az autóban. Szegény gyerek miért legyen kalodába kötve egy több órás utazás során? - érvelnek sokan. Talán azért, mert egy kisebb baleset esetén sincs esélyük arra, hogy megtartsák magukat, s megsúgjuk, az őket kézben tartó szülő sem fogja tudni biztonságosan tartani őket, akár már egy városi koccanásnál sem. Elrettentő videó lehet az alábbi.
A YouTube videómegosztóra a napokban felkerült film nem meglepő módon a fedélzeti kamerás felvételeket termő Oroszországból származik, s egy olyan felelőtlen szülőt mutat be, aki nem, hogy nem tette biztonsági gyerekülésbe utódját, még egy előzésbe is belevágott, ami a csúszós út miatt vakmerő volt. Sőt, a videó szerint úgy tűnik, hogy még egy elhibázott kormánymozdulat is lehetett benne, melynek korrigálása során az autó már megcsúszott, az úton keresztbe fordult, s farával a szemből érkező kamionnak csapódott. A - vélhetően - Mitsubishi Pajero Sport fara gyakorlatilag eltűnt. Az utascella azonban nem sérült. Ha az utasok kivétel nélkül be lettek volna kötve, akkor talán sérülés nélkül megúszták volna a durva balesetet.
Hirdetés
Nem így volt azonban, miként az a videón látható, egy egy év körüli gyerek kirepült a csattanáskor. Csodával határos módon a repülést is túlélte és utána még egy kamion is elhaladt közvetlenül mellette - és szerencsére nem rajta keresztül. A szülőknek láthatóan nem lett bajuk, apuka gyorsan tudott kiugrani a gyerekért, anyuka pedig a paplanért, amin vagy amiben vélhetően a gyerek aludt az autóban. Durva baleset volt, mégis szerencsésen túlélte mindenki, állítólag az autóból a szemközti sávba repülő gyerek is csupán kisebb zúzódásokat szenvedett. Óriási szerencse, ilyenben ne bízzon senki, inkább használjon biztonsági, lehetőleg Isofixes, fixen bekötött gyerekülést!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:12
    Permalink

    Úgy 6-8 évig hagynám az ilyet gondolkozni!

    [url]186. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntettet követ el, és [b]három évig[/b] terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    195. § (1)482 A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és [b]egy évtől öt évig[/b] terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[/url]

Vélemény, hozzászólás?