Alonso és a LaFerrari “lassú” körön

Van az az autó, amivel nem lehet lassan menni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az F1-pilóta Fioranóban randevúzott a közel 1000 lóerős szupersportautóval, s bár elvileg csak lassan mehetett volna, nem bírt magával.

A kétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta a Sanghaji Nagydíj előtt, április 4-én a Ferrari házi tesztpályáján próbálta ki a közel 1000 lóerős LaFerrari csúcsmodellt, legalábbis ezt a menetet rögzítette és osztotta meg a stáb. Mert állítólag Fernando Alonso és csapattársa, Felipe Massa is szerepet vállalt a nem szerény mértékben F1-technológiát is felvonultató hibrid csúcsmodell fejlesztésében és hangolásában, amely a maranellóiak szerint Fioranóban az Enzónál 5, az F12berlinettánál pedig 3 másodperccel gyorsabb köridőre képes, szóval rettenet gyors, na. A Ferrari eddigi leggyorsabb utcai autója.
Hirdetés
Csoda, hogy Alonso nem bírt magával és nem feltétlen tartotta be az utasítást? Azt mondták neki, hogy fusson két laza, lassú kört. Nyugodtan is indult - oldalán Andrea Bertolini GT-versenyzővel -, aztán viszont picit odalépett, és nagyon élvezte, jobban, mint a 458 Italiát...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?