Ott voltunk az egymilliomodik Porsche 911 átadásán

Varga Péter, a 911-es vezető formatervezője mesélt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egymilliomodik Porsche 911 - 18 karátos arany és fakarimás kormány. Vezető formatervezője magyar, Varga Péter mesélt nekünk a típusról.


A korábbi 911 generációkat felvonultatva, sztár versenypilótákkal és Varga Péter vezető formatervezővel ünnepelte egymilliomodik 911-esét a Porsche. Stílusosan Zuffenhausenben, a kétajtós Porsche sportmodellek szülőhelyén tartották az ünnepséget, ahol már a múzeum előtt fogadott minket az 54 éves múltra visszatekintő hét generáció. Lenyűgöző együtt látni a korszakokon átívelő tipikus dizájnjegyeket, amik közben mégis egyre modernebbek lettek az évek során. 1963, ekkor kezdődött az első generáció gyártása, még 901 néven, amit később a Peugeot miatt kellett megváltoztatni 911-re. Ekkor még szárnyak nélkül készültek az alapmodellek, hiszen a Porsche családban azt vallották, hogy nincs szükség külső beavatkozásra, ha az autó alapból jó. Azon gondolatukkal is tökéletesen azonosulni lehet, hogy egy sportautót versenypályára kell vinni, a korszakokon átívelő motorsport sikerekből tanultakat pedig az utcai autókba is át tudták ültetni Stuttgartban. Persze nem kellett sokat várni az első Carrera modellre, amin már méretes szárny feszült, és amit megannyi vadított modelljük visel a mai napig. A 911 végül a márka későbbi modelljeit is meghatározó alap, és a márka ikonja lett. A 911-nek mára persze a teljesítmény mellett a gazdag személyre szabhatóság is erénye. A Porsche szerint kevés esély van rá, hogy két tökéletesen egyforma modellt találjunk az utakon.
Olyan legalábbis egész biztos nem lesz, mint amilyet most Zuffenhausenben, Stuttgart mellett lelepleztek. Az első szériából 81 100 db készült, a másodikból már 198 414 db, a 964-esekből 74 008 db, a 993-ból 67 535 db, az első vízhűtéses 996-os generációból 179 163 db, a 997-ből 215 092 db, és máris a jelennél tartunk, ahol a 991 szériából 2016 végéig 152 659 példányt gyártottak.

2017. május 11-et írunk, amikor jelképesen ugyan, de legördül a gyártósorról a milliomodik Porsche 911.

Az egyedi, kifejezetten az ünneplésre tervezett példány, egy teljesítménycsomagos Carrera S, 450 lóerős boxermotorral és 7 sebességes kézi váltóval. Ferry Porsche első 911-esének állítanak emléket vele. Ferry úré volt ugyanis a harmadik gyártási számú (300 003) 911, hasonló Irish Green fényezéssel, hiszen szeretett vadászni, és pepita mintájú ülésekkel, amit szintén imád a ma már kevesebb beleszólással rendelkező család. Ez a szín egyébként 1965 óta kérhető a 911-esekhez, az individual árnyalatok között. Az üléseket kézzel varrták, a zölden világító műszerfalon ott virít az 1,000,000 911 felirat, ahogy az egyedileg gyártott külső-belső plaketteken is. A króm és fabetétek hozzák a retro hatást, az ablakkeretek és a kilincs szürke színt kaptak, egyedi a felni, a fékeken pedig ott virít a Porsche felirat. Érdekes részlet, hogy 18 karátos aranyból készültek a külső feliratok, valamint a kvarcóra mutatója is.
Az egymilliomodik Porsche 911 egyébként a régi épületeket sem mellőző, de hamarosan modernizáláson áteső gyár falai között debütált a média előtt. A Porsche gyárának sajátossága ugyanis, hogy egyetlen futószalagot használ több modellre, így készülhetnek egymás után az akár jobb- és balkormányos, vagy akár kupé, kabrió és Targa modellek. Bármilyen 718, 911, sőt, a versenyautók egy része is itt készül, ahogy egykor a kupás Astrák is Szentgotthárdon láttak napvilágot. A gyáriak hozzátették, hogy ügyfeleik azért szeretnek oda járni, mert érezni a múltat a gyár falai között.
Bár az egymilliomodik 911 ünneplése egyedi alkalom volt, a Porsche Múzeum elképesztő gyűjteményének látogatását bárki megejtheti, most ráadásul Walter Röhrl ideiglenes kiállítás is látható. Nem egyszer az ájulás kerülgetett, és nem a hőmérséklettől, azzal nem volt baj, ellenben élőben látni azt a valódi, nem replika Audi S1-et, amivel az 1986-os szezont lenyomta a Mester, nem minden nap adatik meg. Persze voltak egyéb finomságok is, amik mellett egy Carrera GT-re már-már legyint az ember. Ott volt például a Porsche 919 Hybrid 2014-es változata is, amit maga Romain Dumas, többszörös Le Mans-i 24 órás győztes nyitott ki.
A mérföldkő ünneplésén egyébként Dr. Wolfgang Porsche, Ferry Porsche legifjabb fia is részt vett. Elmondása szerint, ha figyelembe vesszük, hogy honnan indult a Porsche 911 gyártása, igenis elismerendő az 1 milliós darabszám, bár sokaknak kevésnek hangozhat. Egy ilyen exkluzív, mára inkább prémium márkának mondható gyárnál ez igenis komoly darabszám, a rendelési számok pedig folyamatosan növekednek. 2016 például rekord év volt, 32 365 átadott modellel. Egyébként Porsche úr végtelenül laza volt, „Jawohl!” felkiáltással állt elébe egy közös fotónak. Később a világon egyedülálló Porsche archívumot vettük célba, ahol az összes korábbi dokumentum, szinte hiánytalanul megtalálható, a fejlesztéskor használt plasztik modellekről nem is beszélve.
Ha az eddigi nem lett volna elég, a Porsche egy igazán különleges és egyedi lehetőséget is biztosított nekünk. Varga Péterrel, a 991-es széria vezető formatervezőjével beszélgethettünk egy teljes estén át. Segítségével beleláthattunk, hogy mennyire összetett munka a megfelelő formaterv megvalósítása, és micsoda felelősség az övék. Elmondta, hogy a legújabb 911-es külsejének megtervezésénél a legnagyobb kihívást a minden eddiginél hosszabb tengelytáv adta. Kiemelte továbbá a 911-esek klasszikus flyline vonalát, amitől a régi modellek esetében annyira lentre került a fenék. Utóbbi egyre magasabbra kerül az évek során, hiszen az aerodinamika és a modernség ezt követeli. Bár keze meg volt kötve, azt is elárulta nekünk, hogy a 911 következő generációja már a végső fázisoknál tart és szintén az ő és csapata kreativitását köszönthetjük benne.

Varga Péter szerint a 911-es elérte méretbeli határait, a következő széria vizuálisan kompaktabb lesz.

Azt még a gyáriak is többször jóváhagyták, hogy 2020-ra érkezhet első tisztán elektromos modelljük, a Mission E, amit már álcázva tesztelgetnek Stuttgart környékén, és amit szintén Péter csapata tervezett.
Hirdetés

A német gyár nagyon büszke rá, hogy egy világelső sportautót tudtak létrehozni, ami továbbra is ikon, teljesítménye és technikai fejlettsége lenyűgöző, közben a hétköznapokban is élhető. Ezért is lehet, hogy a legyártott példányok 70%-a a mai napig utakon van. Folyamatosan meg tudott újulni, és Varga Péter szerint meg is fog tudni újulni. A Porsche emberi lelkesen hangoztatták, hogy amíg a Porsche létezik, a 911 is létezni fog. A klasszikus európai országok mellett a fő célpont továbbra is Észak-Amerika marad, ahol hatalmas a Porsche modellek kultusza. Itt is terjedt el a szlogen, hogy „Win on Sunday, buy on Monday.”, utalva a Porsche modellek kettős arcára és persze a motorsport sikerekre. A rendezvénysorozat alatt jó volt látni azt a szeretet és összetartást, ami a dolgozókból áradt. Itt tényleg mindenki szívből dolgozik, benzin folyik a vérükben, és valóban komoly erőforrásokat fordítanak arra, hogy egy új modell átgondolt és tökéletes legyen. Ez érződik autóikon, ettől lesz a Porsche más, mint a többiek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:36
    Permalink

    Nagyon szép autó. Különösen a színe. Csak azt nem értem, miért csak “minden egymilliomodikat” lehet ilyen normális színben kapni? Igaz a Mercedes , BMW, és a többiek ilyen jó színt meg sem próbálnak ki keverni, vagy csak nem sikerült nekik… (Egyedül a legújabb Insigniánál látni valami hasonló próbálkozást…)

  • 2017.10.27. at 18:36
    Permalink

    Azért a Bogárhoz hasonlóan a 911-es Porschét még a nem autóbuzik is ismerik (szerintem).
    De azt még az autóbuzik sem tudják (szerintem), hogy a márka vezető formatervezője magyar.
    Jól van ez így? Nincs (szerintem).

Vélemény, hozzászólás?