Ausztriában is lehet ám ingyen tölteni

Fizetett hirdetés

Vége az eTournak, már csak haza kell jutni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tegnap befutott ez eTour mezőnye Salzburgba. Ha voltak is út közben nehézségek, végül a teljes mezőny befutott, igaz, a C2 kategóriában csak három autó maradt versenyben.


Kemény volt az eTour, de ezen nem kell meglepődni, a túra elvileg 3600 kilométer, 9 nap. Nekünk persze még a múlt hét előtti héten csütörtökön indult, és azóta csaknem 5000 kilométert tekertünk a Focusba. Megjegyzem, hogy saját villanyautónkkal, a Peugeot iOnnal egy év alatt mentünk nagyjából ennyit, így az eTour valójában nem csupán egy túra és egy verseny, egyben egy intenzív teszt is. Mind az autó, mind pedig a csapat számára. Vannak, illetve voltak benne kihívások, megoldandó feladatok, de ezekből nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a villanyautózás tömör szívás lenne.
Hirdetés

Egyrészt azért nem, mert éppen úgy használtuk a villanyautót, ahogyan a legkevésbé ajánlott. A villanyautó fő terepe ugyanis leginkább a városi használat, illetve a napi, rutinszerű ingázás. Ha ismeretlen terepre megyünk vele, akár országon belül, akkor bizony fel kell készülni, hogy hol és miként fogjuk tölteni. A töltőhálózatok, a töltésért fizetés jellemzően országonként különbözőek. Az eTour adott sok-sok segítséget, például Csehországban kaptunk a helyi hálózathoz való RFID kártyát, ami számomra aranyat ért, amikor a töltési probléma miatt késő délután indultam Észak-Csehországból, majd ugyanilyen fontos segítség volt, hogy a kapott kártyát nem fogadó autópályás töltőnél az egyik cseh versenyző telefonjáról indította számomra a töltést - úgy, hogy ő már Budaörsön volt akkor. A villanyautózás ilyen, vannak benne kihívások, ugyanakkor látni kell, egy nagyon barátságos szubkultúra ez, tagjai pedig döbbenetesen segítőkészek.
Az persze egyértelmű, hogy az eTourhoz hasonló (tor)túrára csakis olyan elszánt villanyautós induljon, akinek vagy van ideje arra, hogy előre és országonként felkészüljön annak kapcsán, hogy hol és miként fog tudni tölteni, vagy van rá ideje menet közben. Az eTour versenye során erre nincsen idő, illetve minden időveszteség fájó. Elmondhatjuk, hogy a töltőhálózatok akár országon belüli eltérései, bizonytalanságai még a szervezőket is meglepték. Sok-sok rögtönzésre volt szükség, ilyen volt például, hogy a Celle főterén való töltéshez egy helyi villanyautóstól vásároltam átalakítókábelt, de persze az is, hogy előtte a néhány utcával odébb lévő CCS töltőnél 50%-ig feltöltöttem az autót, hogy reggelre a lassabb töltéssel is telítődjön az akku.
A profibb versenyzők mobil Type2 töltővel érkeztek, ilyen volt a C2 kategóriában győztes LEMNet csapata (Heiner Sietas és Dirk Asmum, Renault Zoe) és a második helyezett Wolfgang Wegman (Hyundai Ioniq). Hogy az eTouron bármi adódhat, azt mutatja, hogy a C2 kategória legkisebb hatótávú autója, az első generációs Nissan Leaf harmadik tudott lenni (Chris van der Meijden és Christian Ketzer vezetésével). Kiesett, nem ment végig a túra egészén a 20 éves Citroën AX (Jaromir Vegr és Mojmír Hrouz), de mivel szombaton nem Budaörsről indult a magyar színekben versenyző (Bíró Csongor által vezetett) Volkswagen e-Golf is kikerült a végső összesítésből, ahogyan a pénteki eseményekről lecsúszás miatt mi is. Nekünk azonban kitartásunkat egy különdíjjal jutalmazták, a Golfnak pedig vasárnap a Großglocknert is volt ideje megmászni. Mi azért nem tettük, mert szombat este még azt az infót kaptuk, hogy valamilyen időt azért a végül teljesített pénteki napra is kapunk. És meg kell hagyni, volt néhány ilyen információs ellentmondás, ahogyan a szervezők mondták, félreértés az út során, ami bizony nem egyszerűsítette, pontosabban igencsak nehezítette a dolgunkat.
Az viszont mindenképp elmondható, hogy aki végigment az eTouron, az már legalább haladó villanyautósnak érezheti magát. Profinak nem mondanám, profi a LEMNet csapata volt, akik nem csupán a töltőhálózatokból készültek fel, hanem például még autókat is béreltek, hogy megtudják, mire képes a Hyundai Ioniq, mire a Volkswagen e-Golf. Focust is béreltek volna, de az új verzióból sehol sem találtak. Taktikájuk bejött, egy újabb győzelem az övék. Számukra fontos, hiszen töltőadatbázisukkal adatbeszállítóként épp a TomTommal és Where-rel is tárgyalnak. Ha az infóik azokba is bekerülnek, már egyszerűbb lesz a villanyautózás.
Teslával egyébként már ma is sokkalta egyszerűbb, mint a kisebb kategóriájú villanyautókkal. Egyrészt a komolyabb hatótáv, másrészt az ingyenes Supercharger hálózat miatt. A Tesla már ma megmondja, hogy úti célunk eléréséhez hol kell megálljunk tölteni. Igaz, hazánkban mindez egyelőre még nem kellően kiélvezhető, hiszen Supercharger egyelőre nincs, így marad az átalakítóval ipari áramról, Type2 vagy CHAdeMO csatlakozós töltőről táplálás. Ja, az megvan, hogy mit jelent a CHAdeMO? Japánul egy csésze teára utal, hiszen egy teázásnyi idő alatt tölt fel egy kisebb kapacitású akkumulátort. De persze nem egy Tesláét.
A Teslákat jelentő C0 kategóriában a "Czechoslovákia" csapat úgy lett az első, hogy a sofőr, Jiří Bočánek élete első versenyén, élete első - idén év elején vásárolt - villanyautójával ment végig, egy Tesla Model S 75 D-vel, ami nem mellesleg az induló Teslák közül a legkisebb kapacitású akkumulátorral rendelkező volt. A második helyezett Tesla (Wolfgang Windisch és Gerlinde Windisch) esetén említésre méltó, hogy egy csakis villanyautókkal közlekedő házaspárról van szó, a harmadik helyezett Tesla (Jiri Vlk és Milan Rajchl) különlegessége pedig az, hogy autójuk részt vett az evopro busza által is teljesített 80 napos - villanyautós - földkerülő túrán.
Most tartunk épp hazafelé, ahogyan Ljubljanából Salzburgba menet is találtunk ingyenes, ráadásul autópályához közeli villámtöltőt, úgy most is igyekszünk az ilyenekre rárepülni. Költségek összesítése a héten érkezik, de egyelőre azért úgy tűnik, ha volt is egy-két drága tankolásunk töltésünk, a villanyautós utazás azért jelentősen olcsóbb, mint bármilyen másmilyen, már a viszonylag drága, de persze támogatott villanyautó megvétele után.
Tovább az eTour sorozat további cikkeihez. [hirdetescimke] Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya[/url].
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Tisztelt szervíz, azért írok, mert lenne egy olyan problémám, hogy az üres kapocsfeszültség terheletlenebb, mint a terhelt kapocsfeszültségem terhelés nélkül.Akkor most hány Coulomb a jellemző töltés egy szupravezető esetében? 🙂

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Jól figyeljél hülye gyerek! Úgy látom nem látsz jól! Ez egy pro-forma számla! Tudod mit jelent ez, hogy pro-forma? Én azt hiszem, hogy nem, ugyanis nem írtál volna ilyen gyagya választ.
    Ne törődjél sokat a gyenge eszeddel, majd meggyógyulsz egyszer te is, de csak talán.
    Továbbá! Nincs két féle 24kW órás akku csomag a Leaf-ekben és nem is volt!
    Máig kettő kiadás létezett, egy 24 kW és egy 30 kW órás típus. Ne találgassál ki marhaságokat. Attól, mert amerikai piacra, vagy európaira gyártott Laef-ról beszélünk, attól még az akkucsomagok nem volt és nincs is különbség! De te ostoba, hamarosan már azt is vallani fogod, hogy van 30 kW órás az amerikai és az európai piacra gyártott is, melyek teljesen ellentétei egymásnak. Na, és akkor hol a válasz az üres és a terhelt kapocsfesz kérdésre???

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Csakis az idetévedők kedvéért, hogy nehogy elhiggyék a kapitális baromságaidat:
    Az első generációs Leafekben még nem volt elég megbízható az akku. Főleg ha meleg környezetben éltek, naponta többször gyorstöltötték, akkor hajlamos volt gyorsan degradálódni. Ezek jellemzően USA autók, amikben már volt akkucsere (24kWh).
    2013 után jött az újabb fejlesztésű 24kWh-s akku, ami már JÓ!.
    A 2015 után létező 30kWh-s akkupakkre pedig egyenesen 8 (nyolc) év a gyári garancia.

    (Úgyhogy erősen érdekelne az a szituáció, amiben egy 30kWh-s akkut ki kell cserélni, és azt nem garanciában, ingyen végzi a márkaszerviz. Újabb dupla hazugság a kommentelő “úrtól”.)

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Mint ahogy az enyémet se kell,
    Rohadtul tetszik a saját magad minősítése bolond ember!
    Te beszélsz a 24kW órás akku csomagról!
    Én meg beszélek az új 30kW órásról! A kettő ugyebár nem ugyan az!!!
    De mond csak kedves elmeháborodott, miért is kellet neked akku pakkot cserélni?
    Arról írtok folyamatosan, hogy mennyire bírják az akkuk a gyűrődést!!!
    Tehát ez sem igaz? Vagy van már több, mint 500, 600 ezer kilométer az autódban???
    Még egyszer figyelj jól ide. Megyek ls úgy porig alázlak az összes EV-s barátod előtt, hogy örökre megemlegeted.
    Csak közöld, hogy mikor és hol lesz a következő találkozótok!!!
    Rosszul esik ugye nagyon, hogy vannak nálad okosabb emberek e témakörben? Nagyon rossz lehet hülyén birtokolni a 24kW órás járművedet! Már írtam egyszer neked, ha meg tudod válaszolni, hogy mi az a bizonyos üresjársti és terhelt kapocsfeszültség és megválaszolod, hogy mi a különbség a kettő között, akkor már professzor úrnak foglak szólítani! Addig viszont egy nagy ökör vagy a számomra! Te nem az én állításaimat, hanem még az autód gyártójának sem veszed figyelembe a figyelmeztetéseit! Hát milyen “ember? az ilyen”? Öntörvényű, mint a cigányok! Ez vagy TE!

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    >Az ára csak potom 3.100.000,- ezer forintocska!
    EZ EGY ÚJABB KAPITÁLIS BAROMSÁG!

    megfogadtam, hogy nem válaszolok, és a hőzöngésedre nem is reagálok, de ha ezt a hülységet válasz nélkül hagynám, akkor egy későbbi erre járó olvasó elhinné neked.
    Egy hónappal ezelőtti hivatalos, márkaszervizes ajánlatban, a csere munkadíjával, ÁFÁ-val együtt 2.100.000Ft volt az ára egy 24kWh-s Nissan Leaf akkupakknak.

    Azt kérem ezen oldal olvasóitól, hogy slaakku irományait a sci-fi kategóriában se higgyék el.

    Mint ahogy az enyémet se kell, de ha tájékozódnak más forrásból is, az erősen ajánlott.

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Kerülje el a 70-80% -os terhelés meghaladását, ha gyakori (több mint egyszer per Hét) gyors vagy gyors töltés.
    Vagy ezek alapján te úgy értelmezed ezt a NISSAN figyelmeztetést, hogy ne 70-80%ra töltse, hanem 100%-ra???

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Még egy megjegyzés!
    Ezt írod: Ha értelmes emberi lény lennél, aki nem csak ocsmánykodni képes, akkor meghívnálak, hogy csináld végig a saját kezeddel, és mérd végig az egészet, de te nem vagy erre érdemes.
    Nekem, te ilyeneket ne javasolgassál, ugyanis 2009 december 10 óta ezzel foglalkozom és 2647-ik kisütés, és gyorstöltésen vagyok túl és a tesztelés alatt lévő akkumulátorba még ma is beviszem a 100% kapacitást és kisütésnél ki is veszem belőle. Az akkumulátor típusa 12V 20Aó LiFeYPO4 gyártó: Winston Battery – Shenzhen, KÍNA! Tehát nagyon rossz helyen kapiskálsz az őrültségeiddel!

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Na még egy levél hozzád tökkelütöttke!
    Kerülje el a 70-80% -os terhelés meghaladását, ha gyakori (több mint egyszer per Hét) gyors vagy gyors töltés.
    Még egy korábbi NISSAN közlemény az akkumulátor csomagjának gyorstöltéséről (melyet ez a cikk nem közöl)! Szervízbe menetelnél rádugják a komputerre, és amennyiben a komputer jelzi, hogy “NAPI 2 ALKALOMNÁL TÖBBSZÖR” használtad azt az általad annyira szorgalmazott 30 perces gyorstöltést, abban az esetben az akkumulátor csomagodra megszűnik a garancia! És ez tudod nem tudod azt jelenti, hogy ha összerogyott az akku csomagod, akkor veheted bele a következőt! Az ára csak potom 3.100.000,- ezer forintocska! Tehát miért is idézi a NISSAN a fentebb olvasható mondatában, hogy lehetőség szerint ne lépd túl azt a bizonyos 70-80-os töltöttséget? Javaslom, hogy ne idegesítsél fel a marhaságaiddal, mert meg foglak keresni a legközelebbi üléseteken és porig foglak alázni az egész tagság előtt. Még egy dologra választ várok tőled! Milyen nulla pontra hivatkozol, amikor is azt írod, hogy te 0-ról teljesen fel tudod tölteni az akku csomagodat? Számszerűsítve kérem a választ! Mert, ha még ezt sem tudod, akkor befejezem veled a további vitát, és akkor valóban azt ajánlom, hogy menjél elmeorvoshoz, mert nagyon-nagyon beteg emberke vagy!

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Az első mondatod és a jelzőid csak téged minősítenek.
    Gratulálok hozzájuk.
    Aztán próbáld meg felfogni azt, amit az angol szöveged jelent.
    SEHOL sincs benne az írva, hogy FIZIKAI KÉPTELENSÉG lenne 80% fölé tölteni.
    RÁadásul én nem %-okról beszéltem a végén, hanem konkrét kWh-król, amik “meg lettek mérve”, és nem a műszerfali mutatóból találgattam.
    Ha értelmes emberi lény lennél, aki nem csak ocsmánykodni képes, akkor meghívnálak, hogy csináld végig a saját kezeddel, és mérd végig az egészet, de te nem vagy erre érdemes.

    Negligálva van minden ezutáni megnyilvánulásod.

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Elmebeteg vagy, menjél gyorsan orvoshoz. Mond fizet neked valaki ennyi zagyvaságért? Te agyalágyult vadember, szálljál vitába a NISSAN céggel, ugyanis az általam elküldött angol nyelvű anyagot ők adták ki. Hogy a műszerek neked mit mutatnak a “gyorstöltések befejeztével? Annyit amennyire be vannak kalibrálva érted? De látom már, te ezt sohasem fogod megérteni, mert csont hülye vagy hozzá!

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    A matek megy még neked?
    50kWh teljesítményű töltő, 30 pec alatt 25kWh-t tud betolni elvileg.
    Egy régi Leaf akkuja 24kWh, amiből ~22kWh-t enged használni.
    Gyengébbek kedvéért: ez azt jelenti, hogy ha bele tudsz préselni 22kWh-t, akár gyorstöltővel, akár a fali konnektoros töltőjével, akkor azt az autó úgy fogja mutatni neked, hogy 0%-ról 100%-ra töltöttél.
    Ha normál használatot feltételezel, és nem 0%-kal érsz az oszlophoz, akkor kb 21kWh az, amit bele lehet tölteni.
    És ha az akkuk nem melegek, akkor ezt egyes töltőoszlopok meg is teszik.
    De _minden_ 50kWh-s oszlop 20 perc alatt beletol 16,6kWh-t az autóba.
    Az mennyi %?

    (azt már biztosan nem tudod felfogni, pedig korábban is írtam, hogy a gyorstöltő oszlopok egy része, a töltés erejét egyre csökkentve, a végén már csak 8-10kW-tal, de az általad imádott 80% (kapacitás) fölött is képesek tölteni. Ha a körülmények amúgy megengedik. Sőt, volt olyan is, hogy egy adott oszlop 80%-nál lekapcsolt, de mivel messze volt a következő oszlop, ezért kellett a plusz kakaó, így aztán a lekapcsolás után, még a kábelt se kivéve, újra elindítottam a töltést, és még 4kWh-t képes volt beletolni. Igaz, azzal is elment 25 perc.)

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Ezt a következő anyagot jól vésse minden elektromos autó tulaj az eszébe:
    Nissan Leaf Battery
    Design and Maintenance
    By Al Lococo
    Nissan recommends owners use the following preventive actions to help maximize the
    lithium-ion battery’s useful life and its ability to hold a charge:
    Avoid exposing a vehicle to ambient temperatures above 120 °F (49 °C) for over 24
    hours.
    Avoid storing a vehicle in temperatures below −13 °F (−25 °C) for over 7 days.
    Avoid exceeding 70 to 80% state of charge when using frequent (more than once per
    week) fast or quick charging.
    Allow the battery charge to go below 80% before charging.
    Avoid leaving the vehicle for over 14 days where the Li-ion battery available charge
    gauge reaches a zero or near zero (state of charge).
    The Leaf battery pack has 48 modules.
    Ez a cikk a szín tiszta igazsáról szól, és nem más közli, mint maga a NISSAN autógyár!!!

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Igen, tény, hogy kb 80%-ra tölti, ahogyan a CCS is kb 40 perc a latt a Focus viszonylag nagy 33 kWh-s akkumulátorát. A túra érdekes volt, kihívásokkal teli, üzemanyagköltsége összességében szerény. Ilyen a villanyautózás ma, ezt akartuk bemutatni. További szép napot!

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Barátocskám, még mindig nem az igazságról beszélsz, ill. írsz! Japánul egy csésze teára utal, hiszen egy teázásnyi idő alatt tölt fel egy kisebb kapacitású akkumulátort. De persze nem egy Tesláét. Egy teázásnyi idő alatt ma még egyetlen villamosenergia ellátó csodaponton sem lehet 100%-ra tölteni akku csomagokat! Ugyanis te ezzel a pér szavaddal (hiszen egy teázásnyi idő alatt tölt fel egy kisebb kapacitású akkumulátort) arra utalsz! Ne hazudozzál össze-vissza! Ennyi idő alatt (kb. 30 perc) jó esetben is max. 80%!!! Nagyon gyenge lehet a felfogó képességed, hogy nem vagy hajlandó ezt megérteni! Különben az egész cikked az elejétől a végéig, csak a negatívumokról szól! Tehát ez volt az a “jó túra”?

  • 2017.10.27. at 17:20
    Permalink

    Gratulálok!!!
    Szuper menet volt 🙂

    Lehet, hogy már elkéstem vele:
    van ST.Pölten közepén 2 db ingyenes DC töltő. Az óratotorony “lábánál”. Meg van mellettük AC is.
    A torony 2 átellenes sarkától 30-30 méterre vannak.

Vélemény, hozzászólás?