Már vezettük is a villany Citroent

Vezettük a Citroen C-Zérót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Benzin nélkül autóztunk a villanymotoros, csillagászati árú Citroennel.

Korábbi bemutatójához mérten nem tudtunk meg semmilyen új adatot a Citroen 3,5 méteres, 64 lóerős, 180 Newtonméter nyomatékú villanymotorral, hátsó kerekein hajtott városi mini-autójáról, a Mitsubishi i-Miev alteregójának számító C-Zéróról. A négyüléses csöppség 130 kilométeres hatótávjával és 130 kilométer/órás végsebességével az átlagos hétköznapi céloknak messzemenően megfelel. Lítium-ion akkumulátorai 230 Voltos hálózatból 6 óra alatt telíthetők, de a nagy feszültségű elektromos hálózatra kapcsolható gyorstöltővel fél óra alatt 80 százalékos töltés érhető el. Az igazán környezettudatos, C-Zérót üzemeltető vállalatok a tervek szerint utóbbiból is vásárolnak majd.
Amennyire szofisztikált az elektronika, olyannyira egyszerű, teljesen dodzsem-szerű a vezetési élmény. Az indítókulcs elfordítása után mindössze egy „Ready”, azaz „Indulásra kész” felirat jelenik meg a műszerfalon. A gyakorlatilag csak irányváltó kapcsolót jelentő váltó hagyományos automatát idéző karral kapcsolható, nincs alapjárati kúszás, a C-Zéró csak a gázpedál érintésére indul, akkor azonban egészen vehemensen. A lelkünkre kötötték, hogy ne nagyon merítsük le az akkukat, de így is éreztük, a villanyautó városban nem csak a forgalommal, még a gyorsulási versenyre hívókkal is lépést tarthat. A vezetési élmény amúgy miniautós, kis körön, gyorsan fordul a C-Zéró, fékjei kellően harapósak. Üzeme teljesen néma, még a trolibuszokról ismerős vissza-tápláláskori, azaz fékezés idején fellépő hang sincs.
Sajnos nem csak a C-Zéró, annak ára sem változott tavaly tavasz óta, azaz áfa és regisztrációs adó nélkül is 9 850 000 forint fizetendő érte. Ez bizony ma még egyáltalán nem versenyképes. Amúgy akár egyedüli autóként is elfogadnám. A hétköznapi, városon belüli ingázáshoz jobbat aligha lehetne elképzelni, 130 km-es hatótávjával még a Balaton is elérhető, a távolabbi úti célokhoz pedig reméljük mihamarabb bővülni kezd a hazai elektromos-autó töltőhálózat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 21:34
    Permalink

    Egyelőre ez a baj,az ára.Pedig tökéletes kis autó rövid távokra,ahol általában használják az emberek az autót.Remélem,hamarosan ez egy elérhető árú kategória lesz,jó lenne az embereknek és a környezetnek is.

Vélemény, hozzászólás?