Egy perc sem kellett a Porsche Cayenne ellopásához

Videón, amint Budapesten elkötnek egy Porsche Cayenne-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Válltáskát viselve, az autót a csomagterénél kinyitva loptak el Budapestről tegnap éjjel egy Porsche Cayenne-t. Videón a teljes "meló".


Végre egyszer valamire való videófelvételt tud mutatni egy autólopásról a rendőrség. Ráadásul már ma közzé is tette weboldalán, amint tegnap éjjel két - egységesen válltáskát és sapkát viselő - "úriember" elköti a mintegy 30 millió forintos Porsche Cayenne-t a budapesti Káldy Gyula utcából.
Hirdetés
Jól látható a videón, hogy nyitástól elhajtásig 20 másodperc sem volt a "meló", de a felderítő, s az autót nyitó személlyel vélhetően headseten beszélő úriember megjelenésétől is mindössze 50 másodperc volt az. Feltételezhető, hogy duplikált kulccsal rendelkeztek az autóhoz, netán kulcs nélküli indítórendszerének jeleit hallgatták le valahol, a nyitás ugyanis gond nélkül ment, majd láthatóan az indítás is. Ezért örök tanács, hogy mindenképp érdemes autónkat valamilyen utólagos védelemmel is ellátni, legyen az akár csak egy néhány ezer forintos rejtett kapcsoló. Ami viszont jelen esetben szintén fontos még a tegnap 23 óra körül történt autólopás kapcsán, az az, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a 06-1-461-8141 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    Hogy nem tudnak beszerelni semmit nem csoda. Ma az iskolában semmit nem tanulnak azaz gyakorlatot
    nem szereznek a tanulók !!
    Ami a lopásgátlót illeti…minden felesleges kütyüt beraknak a mai autókba csak hogy minnél drágábbak
    legyenek mint eladáskor mint az utólagos javítás-karbantartáskor.
    Pedig csak egy pár száz Forintos kapcsoló kell és azt beépíteni könnyen hozzáférhető de titkos helyre, netán
    ha már van pénz a drága autóra de egy mehanikus kormánykerékre szerelhető szerkezetre nincs.Jó látható
    és a tolvaj már eleve “meg-gondolja” hogy érdemes-e perceket veszíteni ….

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    Ha utólagos a riasztó, akkor a garit kockáztatod. Néha még a szigorúan gyári munkákhoz (értsd, olajcsere vagy belső rezonanciák) is bénák a márkaszervizek, nemhogy megkavarni az elektronikát.

    Jópár autót vettem újnnan és vagy egy tucat sztorim van első kézből vagy személyesen látva.

    Ha van Casco akkor elvileg fedezve vagy.

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    LÁtom levontad a következtetésed 🙂 aranyos

    a lényeg h bizony jó pár modern autóval volt már dolgom, és igaz, korábbi audi-ba (2006) képtelenek voltak beszereltetni egy rohadt USB csatlakozót….röhej.
    Család barátja főleg Mercedesekbe de minden más kocsiba is beszerel indításgátlótól kezdve más egyéb gátlót. áll a garázsa előtt sok 4-5 évnél fiatalabb 20 milliónál drágább autó,
    mellesleg mindenki elégedett.

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    Talán azért mert erre van kereslet. Az emberek a világ jobbik felén megszokták a jó dolgokat, és hogy azok mindig egyre jobbak lesznek. Az autógyártásban 5-10 évente egy teljes forradalom játszódik le.

    Ha felesleges akkor nem rendelik bele. De nem úgy tűnik.

    Speciel a keyless rendszert én is szeretem, vannak előnyei.

    Amúgy a keyless entry és a távirányító között nem lenne akkora különbség, ugyanúgy bejutnának. Ha blokkolták és kiolvasták a távirányító kódját…

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    Szerintem is kamu dolog és biztosítási csalás.
    De a gyárakat sem értem, mi a francnak tömik tele az autókat minden felesleges kütyüvel ha meg lehet
    oldani egyszerű és OLCSÓ dologgal. Igaz nagyobb lehetőség hogy elromlik és a szervízeknek is meg kell
    élni valamiből!

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    Sok modern autót nem láttál asszem.

    A 10 éves S40 es volvónál szinte megoldhatatlan volt egy kigészítő MP3 tárhely beépítése az audiorednszerbe, ennyire zokon vették a svédek ha belepiszkálnak.

    Érdekes volt végigkövetni az egyik oltdtimer márkarajongó blogját aki leírta hogy mennyit szívott a német márka vadiúj SUVjával, részben a márkakrekeskedésben beépített utólagos riasztó miiatt…

    Több konkrét tulajt ismertem aki egy életre megutálta az autóját, miután elbarmolták a riasztósok a kocsiját. Volt aki márkaszervízben járt így…

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    Egyébként nem lehetetlen ennyi idő alatt elvinni, ha az ingyenélők ott tanyáznak amikor a kedves sofőr megáll majd lezárja az autót, magát a jelet el tudják lopni, azután már nincs sok dolguk 😀 csak észrevétlenül kimenni a városból, vagy vmi félreeső helyen otthagyják a kocsit egy-két napra h van e benne nyomkövető…

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    Azért ha nem vmi szutykot teszel bele, akkor azért nem vágja haza az autókádat! Igen sok lehetőség van, olyan jól el lehet dugni, h senki nem veszi észre még a kocsi computere sem 😀

  • 2017.10.28. at 07:12
    Permalink

    Nem értem és soha nem is értettem ezeket a drágább autó tulajdonosokat, hogy miért nem építenek az autójukba VALAMILYEN lopásgátló kütyüt! Akár egy kapcsolót például, ami az üzemanyagot blokkolja. GPS-en keresztül a motort is leállíttathatom! Most már biztosan van olyan is, hogy jelzi a mobilom, ha kinyitják valamelyik ajtót! Akkor innentől kezdve csak egy (telefonról indítható) gombnyomás, hogy festéket lövök a tolvaj arcába, és/vagy lezárom az összes ajtót és a plexire kicserélt üvegen keresztül SEHOVA nem tud elmenekülni!

Vélemény, hozzászólás?