Meglepetés a körforgalomban, Magyarországon

Vigyázat, ez a videó nem a vadkeleten, hanem itthon készült!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyár van, hőség, és mindenki autózik, minden szempontból különös figyelem szükséges az utakon - leginkább erre kellene felhívja a figyelmet az alábbi, nem kevéssé meglepő videó is.

Már-már megszokott, hogy a közlekedés szabályaira fittyet hányó orosz, ukrán, és egyéb, a világ tőlünk keletre fekvő országaiból származó sofőröket mutatnak az interneten terjedő fedélzeti kamerás felvételek. Nem csak az említett országokban, hanem itthon is maximális figyelem ajánlott azonban az utakon. Hiszen hőség van, sokak elpilledhetnek, s nem ritkán előfordulhat, hogy mások egy-egy hibás manőverét nekünk kell kivédenünk. Autópályán jobbról előzés, meg nem adott jobbkéz - bármi előfordulhat. Az alábbi, hazai országúton, Pécsről az M6 fele autózva, Békési Gábor által készített, s a Facebookon megosztott videó szerint akár a körforgalomban a menetiránnyal szemben érkező autó is. Gábor reflexe kitűnően vizsgázott, így a baleset elmaradt. Sőt, a "rendre utasítás" is. Bízunk benne, hogy a ladásban sem az maradt meg, hogy sok őrült jött vele szemben...
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:56
    Permalink

    Jo tudom csunyan irok de 1regi angol laptoprol vesem a sorokat
    amirol 1-2gomb hianyzik 1-2gomb mast ir mint amit mutat de mukodik.
    Es itt kint nemigazan tagolgatjak a mondatot.
    Van aki ir es van az olvaso aki probal ertelmezni:)
    Es nem oly szep mint ahogy sokan latjak mindennek van arnyoldala

  • 2017.10.30. at 01:56
    Permalink

    Én nem nevezném kitűnő reflexnek a látottakat. Többször megmértem, kb. 1.5 sec-ig nem csinál semmi a sofőr, pedig már a videón jóval hamarabb látszik a Lada, mint mielőtt cselekedett volna bármit is. Tudom, 0,7-1 sec a reakcióidő, de még így is ott van 0.5-0.8 sec késedelem.

  • 2017.10.30. at 01:56
    Permalink

    A Ladas biztos Angliaba keszul vagy onnet jott:)
    En is lattam itt kint ilyet elobe elegge megrazo foleg ha a reszese vagy
    Uj sofort kaptunk kapasbol az elso forgoba forditva ment be en meg orditva
    mert jott a piros emeletes 1tukor,1bal elso gumi minusz volt meg 1 par cigi utanna.
    De az a Focus olyan mint az en kedvesem:)

Vélemény, hozzászólás?