Rallycross autót épít az M-Sport – 600 lóerő alá nem adták

Világbajnoki rallycross autó lesz a Ford Focus RS-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Hoonigan Racing Division csapat pilótái Ken Block és Andreas Bakkerud lesznek, akik a Rallycross Világbajnokságon hajtják majd a vadiúj Ford Focus RS Supercarst.


Minden Ken Block Gymkhana 8 filmjével kezdődött, aminek a végén igen egyértelmű jelet adtak, hogy egy Focus RS rallycross autóval készülnek a 2016-os szezonra. Block már korábban is bejelentette, hogy indulni fog a világbajnokságon, mindez azonban a film végén vált teljesen bizonyossá. Az amerikai pilóta egyébként a Ford hivatalos tesztpilótája és többször indult már rallycross VB-n, sőt oszlopos tagja az otthonában futó Global Rallycross bajnokságnak is. Társa, a rallycrossban igen elismert, norvég Andreas Bakkerud lesz, akivel közösen próbálja megnehezíteni Loeb és a Solberg dolgát a bajnoki címért folyó csatában.
Hirdetés
A Ford Performance már azt is bejelentette, hogy mind a 12 futamon ott lesz az M-Sport által épített Supercars kategóriás, összkerekes Ford Focus RS, kezdve a Portugál futammal jövő hónapban. Talán ez az első alkalom, hogy először nem WRC, hanem rallycross változat épül egy Focus modellből. A Gymkhana 8-ban látott és az autósportban egyébként igen csak nagy sikereket elérő Fiestát tehát a hosszabb, testesebb Focus váltja. A méretkülönbségből adódó súlytöbbletet talán kompenzálni fogja a 600 lóerő. A 0-100-as futás ráadásul kevesebb mint 2 másodpercet vesz igénybe, bár ez nem egyedi esett a sorozatban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?