Maróthy évértékelőt tartott: már nem sokáig olcsók az autók

Világot hódít a Renault, illetve a Dacia. Nálunk inkább utóbbi, ami továbbra is a legolcsóbb lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly itthon és világszerte is nagyot nőtt a hajrát januárban is folytató Dacia. Maróthy Miklós, a Renault Hungária vezérigazgatója a tavalyi és az idei évről, illetve a Renault-csoport márkáiról is sok érdekeset mesélt.

Február utolsó előtti hetében tartotta évadnyitó, az elmúlt időszak eredményei és az idei tervek köré szervezett beszélgetését a Renault Hungária. Friss modell egyelőre nincs itthon, amiről be lehetne számolni. Egyetlen idei személyautó-újdonságát, az új Twingót majd márciusban, Genfben mutatja meg a márka, a haszonjármű-vásárlók pont kétszer ennyi friss modellre számíthatnak, hiszen áprilisban debütál majd a teljesen új Trafic, és nyáron meg fog újulni a Master is. Nem annyira felvillanyozó, ugye? Pedig 98%-os vevőelégedettségével Európa vezető elektromos autója a Renault Zoe, még akkor is, ha eladásokban a Leaf az első. De ez talán a legkevésbé meghatározó infómorzsa a Renault életéből, a villanyautó még nálunk sem, Európa legtöbb országában sem a mindennapok része. Persze jó tudni, hogy a kishaszonjárművek között még mindig egyedül a Renault kínál elektromos verziót a Kangoo ZE által, s ha már kishaszon: abban is első helyen áll a Renault a kontinensen. (Hazánkban jelentősen elmarad az Európában mutatott eredményétől, tavaly a hatodik helyen végzett.)
Hirdetés

Ami viszont fontosabb, és általunk sem először írt, hogy tavaly itthon is a magánvásárlók kedvence lett az Oroszországban is a legnépszerűbb szabadidő-autónak számító Dacia Duster, ami egyébként világszerte és csoportszinten (azaz a Renault, Dacia, Samsung modellek köréből) a legkelendőbbnek számít. Itthon ugyebár a Dacia tavaly 2993 példányos eladásával (csaknem 39%-os eladásnövekedéssel) a Renault (2828 pld.) személyautó-keresletét is túlnőtte, ha azonban a haszonjárművekkel együttes márkaszintű számokat nézzük, tavaly a Renault még jobb volt. Idénre azonban már abban is utolérte a Dacia. [kepallobal=329865]Ha árban nem is, minőségben felfelé megy a Dacia. Maróthy Miklós, a Renault Hungária vezérigazgatója is Dusterrel jár[/kepallobal]
Itthon tehát elsősorban a Dacia menetelése ünnepelhető, világszinten azonban van minek örülnie a Renault-nak is. A francia autómárkák közül a legtöbb autót adja el a kontinensen, de forgalmával a második legjelentősebb európai márka is. A Dacia pedig külön történet, három év alatt teljesen lecserélt, egyben a piac legfiatalabb modellpalettájával tavaly az összes gyártó közül a legnagyobb növekedést érte el. Világszinten csaknem 1 millió példányban adták el a világszerte 8 gyártási helyszínen készülő és 111 országban kínált „entry car”, azaz a szegmensek legolcsóbb belépőinek számító modelleket. Jó hír, hogy a Dacia nem kíván abba a csapdába esni, hogy népszerűsödésével drágább autókra álljon át, továbbra is a piac legolcsóbbja kíván lenni az egyes szegmensekben.
Hogy az alacsony ár egyre kevésbé jár együtt az alacsony minőségi szinttel, azt az elmúlt években bemutatkozott modellek is jól mutatják, de talán meggyőző infó, hogy a Renault Hungária vezérigazgatója, Maróthy Miklós is Daciával, egy Dusterrel jár. Nyaralni Dokkerrel volt. Megengedhette magának azt a luxust, hogy a legnagyobb csomagterű modellt tegye próbára, s mint mondja, a még lakókocsit is vontató 1.5 dCi motoros, haszonjármű-alapú egyterű számára, de főként a tengerparti kemping prémiummárkás szabadidő-autóval érkezett német vendégeinek is nagyon kellemes meglepetést okozott. Így itthon idén sem vár mást a cégvezető, mint a Dacia eladásainak további növekedését.
Közben a Renault-csoport világszerte növelni tudta eladásait, s egyre meghatározóbb. A speciális iráni piac eredményeit figyelmen kívül hagyva Európán kívüli eladásai 9,7 százalékkal nőttek tavaly, így 2000 óta 17-ről 50 százalék arányúra jött fel a kontinensen kívüli értékesítés a Renault-nál. Ez azért fontos, mert az ezredfordulón a márka keresletét zömében az európai, azon belül is a francia piac adta. Ha még jobban bele akarunk menni, a vevők zöme a Mégane-családot választotta. Az egy lábon állás rizikós mutatványával szándékosan hagyott fel a Renault, melyben persze kiváló eszköze volt az olcsó Dacia - még akkor is, ha azzal akár házon belülről is csoportosított át vevőket. Még többeket szerzett azonban kívülről, így az olcsó márkás modell elsőként bevezetését irigyelhetik és irigylik is a konkurensek.
Vevőszerzésben amúgy voltak egyéb próbálkozások is, nem mind sikeres, de zömük az. A Renault-szövetség harmadik márkájának számító koreai Samsung modelljei, a Koleos, illetve a Latitude nem lettek európai slágerek, fordítva viszont bejött a modellcsere. Próbaként a Franciaország kedvenc crossoverének számító Renault Capturből is készítettek 1000 példányt Ázsia számára. Az a röpke, a magyar terv több mint kétszeresét kitevő készlet internetes előértékesítéssel 7 (!) perc alatt kelt el, majd természetesen megnyitották a hagyományos értékesítést is, így most a Renault leghosszabb várakozással kínált és persze legfrissebb modellje a Captur. Nálunk persze nem az a kedvenc, a hazai vásárlók favoritja a Fluence (tavaly 979 példány fogyott belőle), a Clio IV (619 pld.) és a Mégane (508 pld.), a kishaszon-eladásokat az 545 példányban eladott Master határozta meg tavaly a Renault Hungáriánál.
A modellrangsor változása idén sem várható. Ami viszont igen, az sajnos az árak szintje. A tavaly óta nemigen változtatott listaárak még messze nem a mostani, illetve a közeljövőben lehetséges euróárfolyamhoz lettek kalkulálva. Bár a márka (a konkurensekhez hasonlóan) a szerény mértékű árlista alapján vásárlás miatt a korábban megszokottnál jóval tovább várt, az árak korrekciója, emelése sajnos nemigen odázható - tudtuk meg a többi érdekességhez hasonlóan Maróthy Miklóstól, a Renault Hungária vezérigazgatójától. Aki tehát az új autót vásárló szerencsés, de kicsiny körbe tartozik, jól járhat, ha mihamarabb megteszi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 12:58
    Permalink

    Milyen autóval közlekedjen? Járjon Twingo-val? Legalább példamutató, magam részéről a Dustert egy igen robosztus felépítésű járműnek ítélem meg. A tavalyi Duster Tour-on lehetőségen nyílt kipróbálni a gépet és minden elismerésem, mert igen jól használható SUV-t dobtak össze Renault-ék, pedig a terep amin mentem nem egy “gyalog galopp” volt. Meg merném kockáztatni hogy az az összeg amibe egy Duster 4WD kerül nem sok hasonló kvalitású jármű van a piacon, ha esetleg van is akkor azok max. alibi SUV-k.

  • 2017.10.29. at 12:58
    Permalink

    Nem sokáig olcsók?????
    Akkor ma mi van? Az ország 50 %-a minimálbérből él.
    Így 30 évig spórolhat hogy megvegyen egy kicsit komo-
    lyabb autót !!!
    40 %-azaz a segélyekből élők meg még 2 kerekű járgány-
    ról is csak álmodhat.
    A maradék 10 %-ék meg a mi pénzünkön vásárol luxus
    autókban vitetik magukat!

Vélemény, hozzászólás?