Kilencedszer is Ken Block

Vissza a gyökerekhez - itt a Gymkhana 9

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azt hitted, Ken Block már nem tud újat mutatni? Pedig tud, de közben visszatért a valódi állatkodáshoz, ahogy annak idején is tette.


Hat hónapja már, hogy tátott szájjal néztük, mennyi mindent képes Ken Block a videóiba sűríteni. A nyolcadik részben minden volt, méregdrága dubaji rendőrautók, luxusvillák, aranyszínű fényzés, Jumbo körül forgás. Az a rész mellesleg egy jobbfajta Ford reklámnak is elment, bár a mostaniból sem maradhatott ki az F-150 Raptor, ami most nem kétkerekezik, hanem egy helikopterről lóg. Nincs ebben semmi furcsa, legalább is Ken Block világában. A Gymkhana 9 azonban más lett, mint az előző részek, nincs nagyzolás, csak a valódi csapatás, amit annak idején is megszerettünk. Először még csak 360 fokos snitteket osztottak meg, a teljes videó később érkezett.
A határok feszegetése most sem maradt el, egyszer majdnem vízbe esik, másszor pedig egy vonat előtt röppen át az amerikai pilóta, aki a videóival tette híressé a Gymkhana szakágat. Végül is ő tudja, mennyire kockáztatja egy ilyen autó épségét. Társa pedig mi más lehetne, mint jelenlegi versenyautója, a 600 lóerős, 813 Nm nyomatékot földbe tipró Ford Focus RS RX. Komolyabb versenyautót nem is találhatott volna, már csak a világbajnoki rallycross technika hangjáért megéri végignézni a videót. Ráadásul mi sem aktuálisabb, mi is nem rég próbáltuk a világ egyik legkomolyabb, ha nem a legkomolyabb hot hatch-ét, a Ford Focus RS-t. Magunk is forogtunk vele, bár közel sem ennyit és ilyen közel a bójákhoz, mint ahogy Ken bácsi tudja a majdnem kétszer erősebb autóval. Újító kameraszögekből most sincs hiány, abba pedig nem érdemes belegondolni, mi pénzbe kerülhet egy ilyen forgatás. Inkább élvezzük a valódi, határtalan csapatás élményét!
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?