Rengeteget változott az autópiac az ezredfordulóhoz képest, nem csak az árak mozognak más dimenzióban, hanem időközben komplett kategóriák is eltűntek.
Szerencsére manapság már nem kell katasztrófának történnie ahhoz, hogy lássuk bizonyos modellek találkozásának a végeredményét. Egy jó szoftver kell csupán, amely elég élethű fizikával mutatja meg a szokatlan törésteszteket.
Városi kisautónak tervezték, ám a falu egyetlen boltjának bezárása óta terepjáróként is használják ezt a 20 éves Matizt. Első tulaja ráadásul mindent megcsináltatott rajta, az alja és a motorja is komplett felújításon esett át. Érthető a ragaszkodás?
Alig találni szavakat mai szemmel erre a Lanosra, bár valamivel könnyebb a helyzet, mintha extrákat kéne keresnem benne. Beszélni mégis érdemes róla, hiszen minden hibája ellenére az egyik legolcsóbb korrekt méretű autó, amit ma, Magyarországon vehetsz.
Nem biztos, hogy a legbölcsebb döntés olyan használt autót választani, amelynek már nem is létezik a gyártója, de az biztos, hogy egyre inkább különlegessé válik majd. Persze az sem mindegy, hogy mennyire régen szántották be a céget.
Míg Kínában sorra születtek és születnek az új autómárkák, addig a tradicionális nyugati vagy épp keleti autógyárak közül többen is lehúzták a rolót az utóbbi 30 évben. Most a '90-es éveken szaladjunk végig, nézzük az áldozatokat!
Ha eddig nem érezted, hogy repül az idő, majd megérzed akkor, amikor szembejön veled az utcán OT rendszámmal egy olyan autó, amilyet "pár éve" még újonnan vettél. A legjobb viszont még várat magára, jövőre lesz ugyanis 30 az, amiről senki sem gondolná.
Gazdasági válságok idején kétszer is meggondolja az ember, hogy milyen autóra és mennyi pénzt ad ki. Ha csupán az A-ból B-be való eljutáshoz kell egy elnyűhetetlen járgány, akkor a kismotoros Kalos örömmel veszi az érdeklődést.
Már több mint 500 ezer kilométert futott a most következő használtteszt főszereplője. Kár tagadni, ez látszik is rajta, ám minden szépséghibája ellenére hűségesen szolgál születése óta.