A frissített Focusból egy alapfelszereltséghez közeli kombit sikerült megcsípni egy rövid tesztre. Gyorsan emlékeztetett: mindenképp számolni kell a modellel a kompaktok mezőnyében, mert a maga egyszerűségével és észszerűségével egy kiemelkedő ajánlat.
Nem csak a kedvelt modell következő generációját jelentette be a Ford, egy óvatos trükkel azt is elhintették, hogy a hatfokozatú kézi sebességváltó is megmarad.
Meglepő kihívója érkezett ennek a nyitható tetős, EcoBoost motoros Mustangnak: egy Volkswagen Jetta GLI állt mellé a rajtvonalhoz. A gyorsulási verseny meglepő eredményt hozott, a sportos cégautó minden versenyszámban nyert.
A Fiesta is megkapja a jól megérdemelt frissítését, amivel lényegében felzárkózik a kategóriatársaihoz. Minden felszereltségi szint, így az ST is kapott újdonságokat, mutatjuk!
Igen különleges autó ez a Puma: megosztó a dizájn, érdekes vezetni, és kellemes vele együtt élni, bár néha kicsit akaratos. Sportosnak az ST Line csomag ellenére sem nevezném, ahhoz minden téren túl aranyos.
Sokféle változatban járt már nálunk a Ford Focus aktuális generációja. A típus újdonsága most a lágy hibrid rendszer, amelynek hatékonyságát szerencsére lemerhetjük a korábban tesztelt, egyliteres, háromhengeres ST-Line modellhez viszonyítva.