A márka bár kevesebb autót gyártott le itthon 2024-ben, mint az azt megelőző esztendőben, mégis visszaszerezte piacvezető helyét a személyautók mezőnyében.
A Suzuki munkatársai kiemelték, hogy a nyomatékértékek megtartásával, a motorkarakterisztika optimalizálásával, és az autó mindennapi dinamizmusának megőrzésével sikerült megoldani az emissziós szigorítást.
A két crossoverhez elérhető egyik erőforrás megszűnhet, a másik pedig jelentősen visszafogott teljesítménnyel maradhat a kínálatban, ráadásul árcsökkenés nélkül.
Meggyőző számokkal zárta a 2023-as pénzügyi évet a Magyar Suzuki, hiszen a 2022-es évhez képest jóval több autót készítettek az esztergomi üzemben, ami természetesen a vállalat bevételein is meglátszik.
32 év alatt immár több mint 4 millió autót rakott össze az esztergomi Suzuki gyár, hétféle különböző modellt. De kitalálod melyik volt pontosan a négymilliomodik?
A Suzuki még múlt hét elején jelentette be, hogy egy hétre leállnak a termeléssel, mert a Vörös-tengeren kialakult konfliktus ellátási zavarokhoz vezetett, de a mai naptól újra készülnek az S-Cross és Vitara modellek.
Esztergomban rendezik meg hétvégén az Akkor és most Jármű Expót, immáron ötödik alkalommal. Az autók mellett különleges motorokat, kerékpárokat és lovaskocsikat is kiállítanak az ország legnagyobb tematikus, ingyenes járműkiállításán. Íme a program!