Felfrissült a Mercedes EQA és EQB is, amelyek a kecskeméti gyárból gurulnak ki, ráadásul most állami támogatás is igényelhető a vásárlásukhoz. De akad még másik modell is, amire kérhető
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1 090 000 forintos bónuszt biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára.
A Mercedes-Benz Magyarországon eladási rekorddal zárta a 2022-es évet, míg globálisan is sikerült tartaniuk a 2021-es számokat. Más kérdés, hogy miből áll össze mindez, ezen a téren még komolyabb előrelépésként könyvelték el a tavalyi évet.
Az energiakrízis vethet véget a magyar autóipari beszállítók növekedésének az EY szerint. A hosszútávú közüzemi szerződések lejártával az év végére a piaci szereplők nagy része szembesülhet a 8-10-szeres áremelkedés valódi hatásával.
Akár a 10 ezermilliárd forintot is elérheti az autóipari szektor termelése az év végére a külgazdasági és külügyminiszter szerint. Kicsit mélyebben utánajártunk, és megnéztük, hogy mit is takarnak pontosan ezek a számok. Így áll most a hazai autógyártás!
Íme az egyhetes, fokozott trafizás legdurvább fotója: méretes, fekete szabadidő-autó száguld lakott területen belül 139 km/órával. Természetesen őt is megállították a sztárfotó elkészülte után a rendőrök, a helyszínen felelősségre is vonták a száguldozót.
Az idei év eddigi legnagyobb beruházását jelentették be ma, amelynek keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben bővíti új villanyautó-gyártósorokkal magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét Kecskeméten.
Egyre jobban szorul a hurok az oroszok nyaka körül, az eddig tartózkodó vagy hallgató autógyártók szinte mindegyike megszólalt, és szinte kivétel nélkül az orosz működés felfüggesztése mellett döntöttek.